6 Chapter

Lucy Lee szemszöge:
Különleges érzés fog el. Úgy érzem, mintha néznének. Lassan megrebegtetem a pilláim majd kinyitom a szemeimet. Anyut pillantom meg. Vidám arccal ébresztget. Eltűri a hajamat majd homlokon puszil. Érzem a szeretetét. Úgy megölelném, de nem bírok megmozdulni. Fáradtnak és nehéznek érzem a kezeimet. Nem bírom megemelni őket. Anyu a kezemre néz és megfogja.
- Si-sikerült?- kérdezem nagy sóhajtva.
- Igen. Minden a legnagyobb rendben ment.- mosolyog.
- Ha-harrynek szóltál?
- Nem. Nem vette fel a telefont és még az sms-re se válaszolt.- elmegy a hangulatom a beszélgetéstől.
Nem kíváncsi rám. Addig maradt, amíg jobban nem lettem és kész. Egyedül hagyott. Megunt és ennyi. Én meg egyedül maradtam, az érzéseimmel. Ez most nagyon fáj. Anya kicsit elmosolyodik, de semmi kedvem semmihez.
- Anya szeretnék aludni.- mondom neki.
- Rendben. Holnap jövök és hozok neked sütit.- mosolyogva megsimítja az arcomat.
- Oké. Apát puszilom és, ha tud jöjjön be.- anya bólint és megpuszil.
- Rendben, megmondom neki. Harrynek üzensz valamit?- kérdezi.
Lekonyulok. Akarok neki valamit mondani? Azt hiszem nem. Remélem könnyebb lesz neki nélkülem. Csak tudnám miért engedett akkor annyira közel magához. Anyára pillantok, aki várakozóan pislog rám.
- Nem.- mondom egyszerűen.
Anyu szomorúan bólint és az ajtóhoz lép. Megfogja a kilincset és lenyomja. Habozva léb ki az ajtón majd megfordul.
- Lucy ne haragudj rá. Tudod sok a dolga- anya szavai még jobban elszomorítanak.
- Oké. Szia.- koppintom le anyát és befordulok az ablak felé.
- Szia.- hallom és becsapódik az ajtó.
A franc ba is. Miért kellett felébrednem. Nem szerettem volna bele. Nem fájna ennyire ez. Harry miért kellett ez!? Sírvafakadok. Hatalmas sírógörcsök jönnek rám. Nem tudom ezt elhinni. Hogy hagyhatott így itt? Miért tette? Szipogva fordulok az ablak felé és csak bámulok ki a fejemből.

Két nappal később:
Clara lép be az ajtón. Magamba fordulva ülök az ágyon apa az egyik oldalamon ül anya meg a másikon. Clara int, hogy nem kell felállniuk, az ágyam elé lép.
- Szia Lucy. Mi a helyzet? Hogy érzed magad?- kérdezi és közben a kórlapomat nézi.
- Remekül. Fáj a fejem és zsibbad a lábam.- dörmögöm.
- Oké. Látom nincs jó kedved. Azért elmondom neked, hogy nagyon jól sikerült a műtét és a láb zsibbadás nagyon jó jel. Ma be vagy írva a gyógytornászhoz szóval valami életkedvet kérnék és mehetünk.- mutat az ajtó felé.
- Ok.- mondom és a kezembe veszem a telefont és fellépek tumbl-re.
- Lucy tedd le a telefonod.- parancsol rám apa.
- Nem- tiltakozom és tovább nyomkodom.
- Lucy, a gyógyulásodról van szó.- könyörgően pillant rám anyu.
- És?- kérdezem felhúzott szemöldökkel
Mivel lesz nekem jobb, ha meggyógyulok? Ugyan úgy fájni fog a szívem. Semmi értelme. Clara határozottan odalép az ágyamhoz.
- Lucy két perced van, hogy rendbehozd magad, mert küldök érted egy ápolót.- határozottan egyértelműen beszél velem Clara.
Látom rajta, hogy nem fogja feladni. Megforgatom a szemem majd ledobom magamról a takarót.
- Ez a beszédé- mondja Clara és elém gurítja a tolószéket.
Apa azonnal felugrik, hogy segítsen, de visszaparancsolom a székére.
- Apa megy magamtól is. Maradj csak a helyeden.
- De Lu.- mondja és felnéz Clarára.
- Hagyja megoldja egyedül.- legyint majd kinyitja az ajtót.
Kikászálódom és belehuppanok a kocsiba. Anyu segít kitolni az ajtón onnan pedig már egyedül lököm magam. Két osztályon is átmegyünk mire odaérünk a gyógytornászhoz. Apu kinyitja nekem az ajtót és besegít rajta. A szoba tele van fitnesz labdákkal, kisebb gumilabdákkal. Meg járókeretekkel. Szomorúan pislogok rájuk, mert tudom semmi esélyem újra járni. Egy meleg kezet érzek a vállamon. Felpillantok. Apu mosolyog rám bíztatón. Visszavicsorgok neki majd beljebb lököm magam.
- Andrew meghoztam Lucyt.- mondja Clara mögöttem.
Körbepillantok, de nem látok senkit a szobába. Hátra fordulok és Clarára nézek értetlenül.
- Nem a semmiért jöttem ide ugye?- kérdezem mérgesen.
- Itt vagyok. Bocsi.- egy idősebb kicsit borostás férfi lép be az ajtón.

Zöld póló, fehér nadrág és edzőcipő van rajta. Sötétbarna már majdnem fekete haja van és tengerkék szeme. Sportos, erős fizikumú pasas. Mosolya száz wattos. Clara  beszél vele pár szót majd anyuékkal kimennek. Ketten maradunk. A sarokba húzódom és onnan figyelem a kidolgozott testű férfit. Nem merek megszólalni. Egyszerűen képtelen vagyok kommunikálni. Külseje levett a lábamról. Jó nem a lábamról, hanem mondjuk a kerekeimről. Andrew közelebb jön hozzám. Minden mozdulatát figyelem. A nadrágja sejteti az izmos lábait, amik szép kidolgozottak lehetnek. Karján kicsit megfeszül a póló ujja mikor megfog egy fitnesz labdát és elém rakja. Ráül és így szemtől szembe kerülünk. Lélegzetem megakad mikor parfümjének az illata beszökik az orromba. Ühm finom. Kellemesen férfias, nem sok, pont jó, kicsit fűszeres. Harry is hasonlót használ. Ahw Harry. Milyen igéző is az illata. Bársonyos, fűszeres, könnyű. Mindig a nyakába fújja. Ahw a nyaka. Milyen lehet megcsókolni, átkarolni. Egy hatalmas csattanás ébreszt fel az álmodozásomból. Andrew csapta össze a tenyerét. Rám mosolyog azzal a tipikus elcsábítalak fél mosollyal.
- Na akkor kezdjük Lucy. A nevem Andrew. Remélem hamar talpra tudlak újra állítani.- mosolyogva mutatkozik be és kezet rázunk.
- Kétlem. Egy csődtömeg vagyok. Csodálom is, hogy élek még.- húzom fel a vállaimat.
Andrew elkomolyodik és leszáll a labdáról. Mérgesen néz le rám. Nagyokat pislogva tekintek fel, hogy lássam az arcát.
- Ez hülyeség. Lucy nem vagy csődtömeg. Arra nem gondoltál, hogy ezt a sors akarta. Gondolj bele mi se találkoztunk volna, ha minden rendben ment volna.- fél mosolyra vált megint mire elpirulok.
Oké felfogtam nem vagyok szerencsétlen csak ez a sors egy gonosz izén, hogy velem csesz ki ennyire és, hogy ilyen jó pasikat ad mellém, akik mind ilyen pocsék, szerencsétlen állapotban látnak. Andrew gondolkodásom közben átment a szoba másik oldalára, ahol valami hosszú rúd féleség van.
Megfogja és középre helyezi. Egy másikat is hoz és azt olyan távolságra helyezi, hogy én kényelmesen elférek a kettő között.
- Na akkor próbáljuk meg. Add a kezed.- kéri és előre nyújtja nekem a kezeit, hogy segítsen.
Belekapaszkodok az alkarjaiba majd erőlködve, megfeszítve az összes izmaimat feltápászkodok. Andrew alkarja megfeszül a kezem alatt és értem, ahogy tart. Lépek egyet majd érzem, hogy megremegnek a lábaim és elborulok.
- Jaj ne! Ne! Ne!- kiabálom és egyenest Andrew karjaiba dőlök.
Hajam előre zuhan elfedve az arcomat. Sirhatnékom támad. Nem vagyok képes erre. Nem tudom megcsinálni. Szipogni kezdek. Nem bírom visszatartani a könnyeimet. Andrew pólójába markolok és zokogok.
- Hé Lucy, miért sírsz?- döbbenet hangzik a hangjából.
Felpillantok, de nem tudok megszólalni. Andrew szemei kétségbeesetten kutatják a fájdalom forrását, de nem találja. Hirtelen a térdeim alá nyúl és felkap. Egy székhez visz majd leültet rám. Elém térdel így láthatja az arcomat és egy magasságba vagyunk. Aggódva eltűri a fülem mögé fakó vörös hajamat.
- Lucy fáj valamid?- kérdezi és letöröl egy könnycseppet az arcomról.
Nemlegesen rázom a fejem.
- Akkor mi a baj?- tudakolódik.
- Olyan béna vagyok.- sírok tovább.
- Jaj, dehogy vagy béna. Lucy ezért a botlásért ne sírj. Hallod.- próbál nyugtatni.
- De nem megy!- tőr ki belőlem még egy sírógörcs.
- Jaj Lucy nyugalom.- mondja Andrew és megölel.
Vállába fúrom a fejemet és kisírom magam.

Egy és fél órán át próbálkoztunk a járással. Különböző gyakorlatokat végeztem, hogy erősödjön a lábam és közben szépen egymásra hangolódtunk és megtudtam egysmást Andrew-ról. Például 23 éves, nincs barátnője, egy éve dolgozik gyógytornászként előtte edző volt egy edzőteremben. Kicsit meglepődtem ezen, edzősködött most meg gyógytornász. Fura. 

- És neked van kedvenc ételed?- kérdezi miközben összepakolja a tornához használt eszközöket.
- Uhm...talán...nem...- gondolkozom, de semmi nem jut eszembe- Azt hiszem nekem nincs.- válaszolom.
- Ooo nekem van méghozzá az isteni Bolognai Spagettim. Én csinálom a legeslegfinomabbat.- mosolyogva eldobja az utolsó labdát is a sarokba majd odalépked hozzám.
- Biztos vagy te benne? Sok ilyen hencegővel találkoztam ám.- mondom fél mosollyal neki, hogy húzzam egy kicsit- Aztán mindenki elvérzett a kóstolásnál.
- Na most én nem fogok. Holnap kikérlek és olyat csinálok neked, hogy ott azonnal járni fogsz.- nevetve huppan le mellém a székre.
Megszeppenve meredek rá. Ez most randi meghívás volt? Komolyan gondolta?

 - Andrew ez...ez most?- félénken felé fordulok.
Hatalmas kék szemei csak úgy csillognak. Kiskutya szemeit rám tapasztja és várja a kérdés végét.
- Ez most randi meghívás?- bököm ki.
- Én annak szántam.- mondja, de én valami nagyon ijedt fejet vághatok, mert gyorsan helyesbít- De ha nem akarod akkor csak baráti vacsora. Csak én úgy gondoltam nagyon jól elvoltunk, de nem akkor
- De nagyon szívesen.- vágom rá gyorsan, hogy ne tudja visszavonni- Szívesen randiznék veled.
- Oké akkor holnap.- hatalmas őszinte mosoly terül el férfias arcán.
- Remélem családi házban laksz vagy legalább van a házban lift, mert ezzel a csotrogánnyal nem hiszem, hogy feltudnék menni bárhova is.- nevetem el magam.
- Nyugi van lift. Meg amúgy is, ha kell akkor felviszlek még a tizedikre is.- mondja és megfogja a combomat.
Elpirulok érintése miatt. Lenézek a hatalmas nagy kezére. Andrew ezt észreveszi és elakarja húzni, de nem engedem neki. Ráteszem vékony kezemet férfias kezére és összekulcsolom az ujjainkat. Mosolyogva nézek fel rá. Végre egy fiú érezteti velem, hogy kedvel és nem csak barátilag.