2014. április 25., péntek

4Chapter:



Sziasztok. :) Nagyon, nagyon köszönöm a komikat, nagyon megleptetek vele. Örülök, hogy tetszik nektek a történet, remélem velem tartatok a végéig. :) Ez a rész elég fájdalmasra sikerült és tudom régen fent kellene már lennie, de nem akarok semmit elkapkodni. :) Niki xx









 

Lucy Lee szemszöge:
Egy hatalmas gépbe tolnak be és egyedül hagynak. Az orvos azt mondta, hogy ne mozogjak csak feküdjek nyugodtan. Igen ezt most jó embernek mondja, aki reszket mind a sírástól, mind a félelemtől. Hallom, hogy morogva beindul a gép és behúz magába. Ijesztő... Várok... Nem történik semmi. Becsukom a szemem és nyugtatom magam. Harry. Harry jut eszembe. Felvillan előttem az arca. Zöld szeme, hosszú szempillái. A szája...vörös... vékony mégis oly édes lehet. Hajára kapom a tekintetem. Biztos puha, selymes tapintású... Uhm... Nagyon elkalandozik a figyelmem. A doki ráz fel hirtelen.
- Kész vagyunk. Feltud ülni?- kérdezi kedvesen.
- Igen.- mondom és lassan felülök.
- Rendben. Szólok egy ápolónak, hogy segítse át önt a vizsgálóba.- mondja és kifordul az ajtón.
Ühm ennyi. Nem valami közlékeny, bár én se kérdeztem semmit. Na mindegy jobb is ez így. Nem akarom egyedül hallani a rossz hírt. Ehhez túl gyenge vagyok.
Apu kezét szorongatom a vizsgáló asztalon. Anya nem tud bejönni, túlságosan kiakadt. Nem csodálom, borzalmas látvány lehetek. Fél perc alatt kiszorítottam apám kezéből a vért, de nem tudom elengedni, félek. Megrémít még mindig az a tudat, hogy nem érzek semmit és megfogok halni, de ezt eddig senkinek nem mondtam. Ki tudja mi lesz, mit találtak a dokik.


- Ezt érzi?- kérdezi a doktor úr.
- Nem.- felelem.
- Rendben. Üljön fel. Nyújtsa ki a kezét.- utasít.
Előre nyújtom a kezem, amik úgy remegnek, mint a kocsonya. Nem bírom leállítani. Ez nem az izgalomtól van. Sokkal rosszabb.
- Doktor úr, tud már valamit?- kérdezi apám mire a doki egy pillantást vet mindkettőnkre.
- Van sejtésem, de még nem biztos. Megkapom a CT-ét és a vérkép eredményeit és sokkal okosabb leszek.- feleli majd kimegy.
Mi az, hogy van sejtése, de nem mond semmit. Legalább azt lemondhatta volna... Vagy ennyire súlyos. Tényleg megfogok halni. Nem akarok meghalni. Még csak most ébredtem fel. Nem is volt még barátom, nem is éltem még, nem láttam a világot. Még utazni akartam, nyelveket tanulni. Harryvel beakartam pótolni a lemaradásomat. Együtt bolondozni, filmezni, buliba menni. Élni. Nem akarok meghalni. Apa másik kezéért kutatok. Nem nézek rá, sehova csak egyenest a falat bámulom. Megszorítom majd néma csendben várunk.
- Lucy, tudod, hogy nagyon szeretünk anyuddal és bármi lesz nem hagyunk cserben. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Szeretünk.- mondja apa szív szaggatva és megcsókolja a fejem búbját.
- Apa, ha meghalok én nem akarok mást csak, hogy a sírom mellett legyenek rózsabokrok. Ha ez nem nagy kérés.- mondom mire apa nagyot nyel.
-Ne is gondolj erre... Nem fogsz meghalni. Érted... Nem halhatsz meg!- apa a két tenyere közé fogja az arcomat és a szemeimbe néz- Nem hagyhatsz itt minket.
Mind a kettőnknek megtelik könnyel a szeme és azonnal megöleljük egymást.
- Küzdeni fogok bármi is jöjjön.- mondom.
- Szeretlek.

 
A doki felküldött egy szobába. Egyedül vagyok, vagyis nincsenek szobatársaim csak én. Anya az ágyam mellett ül apa meg az ablak mellett áll. Csendben várunk. A remegés kicsit megszűnt, de a fejfájásom nem akar múlni. Aggódom, nagyon sokáig váratnak minket. Több, mint egy órája nem találkoztunk orvossal. Rosszat sejtek. Körbe nézek a szobában. Apa még mindig az ablak mellett áll és mereven néz kint valamit, gondolom próbálja magát erősnek mutatni. Anyára kapom a tekintetem, mert megszorítja a kezem. Szemébe nézek, ami csillog a könnyektől. Szörnyen néz ki. Arca sápadt, szemei fel vannak dagadva és vörösek.
- Anyu én nagyon félek.- mondom és lefolyik egy könnycsepp az arcomon.
- Én is nagyon féltelek. Jaj édesem, nagyon szeretlek.- mondja és átölel.
- Meg fogsz gyógyulni.- apa is megszólal és odajön hozzánk, hogy megöleljen.
 Nagy családi ölelés, amitől kapok egy kis energiát és feltámad bennem a gyógyulási vágy, de a szívem szakad meg anyám zokogása miatt, amibe belekezd és kirohan a szobából.
Három órával később jött be az orvos hozzánk. Anyuékat leültette egy egy székre és elmondta, a hírt.
- Igen. Ahogy sejtettem a lányuk rákos. A CT- n látható is. Elég nagy és pont a járó ideget nyomja ezért nem tud járni a kisasszony.- megáll bennem az ütő is.
Tudtam. Annyira tudtam, hogy valami nagy baj van. Anya apa mellkasának borul és zokog, apa csak bólogat és nyugtatja anyát, én. Én csak meredek a dokira.
- Én az javaslom, hogy most rögtön kezdjük el a kemoterápiát, hogy minél előbb jobban legyen a hölgy és megakadályozzuk az áttéteket.
Nagy csend lesz a szobába. Rák. Ennyi. Ennyi az élet. Nem, nem adhatom fel. Nem győzhet le. Ahogy megígértem apának, küzdeni fogok. Bármi is legyen túl fogom élni. Megmutatom mindenkinek, hogy engem nem tudnak legyőzni, de kell egy kis idő. Ez most sok volt mindenkinek. Anya is és apa is teljesen a padlón vannak így jobbnak látom, ha nem ma majd holnap kezdem el.
- Rendben. Vállalom, de nem ma. Bent maradok a kórházban és holnap kezdhetjük.- mintha az egész szoba egyszerre lélegzett volna fel.
Kicsit megkönnyebbül a légkör. Anya rám pillant könnyes szemeivel. A kis sminkjét is lesírta, ami volt rajta, de megérthető, hisz most tudta meg, hogy a lánya rákos. A kezemért nyúl. Ahogy hozzáér kiráz a hideg. Felmelegíti fagyos ujjaimat, ahogy a tenyerébe fogja és megszorongatja. Ó bárcsak Harry is itt lenne velem. Fogná a kezem és biztonságot nyújtana.
- Rendben. Akkor holnap elkezdjük. Most pedig pihennie kell a kisasszonynak.- mondja az orvos és kifordul az ajtón.
Pihenni. Igen, most tényleg jól esne egy kis alvás. Kipihenni ezt a borzalmas délutánt. Anyuékra pillantok. Apa összeszedi a dolgaikat és anya mellé lép. Mind a ketten megszorítják a kezemet, majd apa megszólal.
- Meg fogsz gyógyulni. Erős lány vagy. Holnap reggel bejövünk
- Ne... nem szeretném- mondom elhalkuló hangon.
Nem akarom, hogy lássanak összeszurkodva. Jobb, ha egyedül csinálom. Nem kell senkinek így látni engem. Még Harrynek se. Jobb is, hogy nem tud az egészről semmit. Legalább nem fog annyit szenvedni mikor....mikor már nem leszek.
- Kislányom, de mi melletted akarunk lenni.- küzd velem anya.
- Anya, kérlek. Mindnyájunknak így lesz a legjobb.... és.. és most aludnék.- mondom és lejjebb csúszok az ágyamon.
- Rendben
Anya sírós hangja telíti el az egész szobát. Elszorul a gyomrom. -Így a legjobb mindenkinek- hajtogatom magamban. Becsukom a szememet és elfordulok az oldalamra. Hallom, ahogy az ajtó nyitódik és elmennek. Kicsit fellélegzem és elerednek a könnyeim. A francba is. Miért pont ez...miért velem...a francba. Pedig már kezdett jó lenni az életem. Harryvel újra együtt, a karjaiban, az illata, a közelsége. Istenem, de jó volt. De ennyi, tuti meghalok.


Nővérek sürögnek forognak körülöttem. Bevezették már az infúziót és hamarosan kapom az első adagot. Remeg a gyomrom. Már most rosszul vagyok. Mi lesz később? Ki fogom bírni? A sok rosszullét, az étvágytalanság, az örökös fáradékonyság és még persze nem beszéltem a hajhullásról és a fájdalomról. Kínszenvedés lesz, de vágjunk bele. Belépett egy másik orvos. Tegnap egy férfi volt az orvosom, ma pedig egy harmincas éveiben járó hölgy. Barna haja fel van kötve, egy pici smink van rajta, nagyon elegáns, kifinomult nőnek néz ki. Makulátlan fehér köpenyére rá van csíptetve a névtáblája. Dr. Clara Parker. Megnézi a korlapomat majd leteszi.
- Rendben, akkor kezdjük. Szia, Clara Parker vagyok én leszek az orvosod. Én fogom végigkísérni a gyógyulásod és tőlem kérdezhetsz bármit. Nyugodtan szólíthatsz Claranak nem sértődöm meg.- szívélyesen rám mosolyog én meg erőltetek egy félmosolyt.
- Szóval meddig kapom ezt?- mutatok a zacskóra, amit a nővérke hozott oda a doktornőnek.
- Ha minden jól alakul akkor pár hétig és utána pedig műtét lesz. Tudnod kell, hogy a kemoterápia nagyon le fog gyengíteni. Reggeli rosszullétet, fáradékonyságot fogsz tapasztalni. De nem szabad feladni. Rendben?- kérdezi és a kezét a vállamra helyezi.
- Rendben. Na irtsuk ki ezeket a rohadékokat.- mondom mire a doktornő felkacag.
Felteszi a zacskót, beköti és már csöpög is. És most várunk. Ez a legrosszabb. A várakozás.

2014. április 6., vasárnap

3Chapter:

Sziasztok! Meghoztam a részt. Nagyon változatos lesz, de nagyon izgalmas (szerintem). Személy szerint a végén már majdnem sírtam. Na nem akarok elárulni semmit, szóval jó olvasást! (kérhetnék legalább 2 komit?)
Niki xx


Lucy Lee szemszöge: 

Megremegek Harry ölelésében. Túl sok érzelem tör rám. Késztetést érzek, hogy megcsókoljam, de nem bírok megmozdulni. Nem enged a testem. Elfáradtam. Elfáradtak az izmaim. Harry megsimogatja a hátamat és lassan bukik fölém a sötétség és Harry pólóját szorongatom. Nem akarom elengedni.
-Maradj velem.- suttogom és elnyom az álom.


Reggel a nap kelt fel. Hunyorogva pillantok ki a takaróm alól. Keresően tapogatok a nagy ágyon. Elment. Harry nincs mellettem. Itt hagyott pedig megkértem rá. Elszontyolodom. Felülök és magam elé bámulok. Én most tényleg beleszerettem? Beleszerettem a legjobb barátomba? Ez nem lehet. Hisz', ha őt elveszítem nem marad senkim. Potyogni kezdenek a könnyeim. Nem szerethetem. Nem így. Nem lehet. Visszazuhanok a párnámra és zokogok. Fáj a szívem. Ez nem helyes amit érzek.


Délben anyu jött be hozzám és próbált leküzdeni a torkomon egy szendvicset. Nem tudtam megenni. Nem volt kedvem se enni, se kimozdulni a szobámból. Egyedül akartam lenni az érzéseimmel. Anya ezt felfogta és egyedül hagyott. Az ablak előtt egy képet nézegettem. Mi voltunk rajta. Még régen. A sulibál előtt anya készített rólunk egy képet. Harryn öltöny volt és nyakkendő. Egyszerűen tökéletes. Haja tökéletesen kusza, mint mindig. Mosolya az a tipikus Harry mosoly, amitől nagyot dobban a szívem és eszembe jut a tegnapi beszélgetéseink és a mosoly az arcán. Tegnap szinte mindig virult. Vagy százszor elmondta, hogy mennyire örül, hogy újra beszélhet velem és hogy nagyon hiányoztam neki. Az a mosoly, a memóriámba égett. Ajtó nyikorgásra leszek figyelmes. Felkapom a fejem és eldugom a képet. Harry lép be. Fekete farmerban és fehér ingben, aminek az felső két gombja nem volt begombolva. Tetoválásai egy kicsit kilátszanak alóla, de nem teljesen látom mik azok, de nagyon szexinek tarom, ahogy most ott áll az ajtómban és engem néz. Nyelek egy nagyot és a háta mögé dugott csokorra téved a szemem. Rózsát hozott, méghozzá vöröset. 
- Bocsáss meg, hogy itt hagytalak egy szó nélkül, de haza kellett mennem, mert anyuékkal is akartam még beszélni.- elkapja a tekintetét és beljebb lép- Ezt neked hoztam. Tudom Hogy ez a kedvenced.- mosolyog és átnyújtja.
- Harry, nem kellett volna.- alig bírok a bőrömben maradni, újra itt van.
Még mindig emlékszik a kedvenc virágomra. Eszméletlen. Ahogy elveszem a virágot Harry beletúr a hajába majd az ablakhoz lép. Elidőzök egy kicsit rajta. Nadrágja tökéletesen feszül izmos combjaira, ingét szexise feltűrte a könyökéig. Egyre jobban azt érzem, hogy azonnal meggyulladok. Gyorsan keresek egy vázát a polcomon és odagurulok.
- És hogy vannak?- kérdezem Harryt.
- Kik?
- Hát anyudék. Hogy vannak? Minden rendben?- tudakolódom.
- Ja. Igen persze. Robinnal tavaly házasodtak össze, most hatalmas a boldogság.- mondja olyan állboldogsággal.
- Te nem örülsz?- kérdezem közben beletuszkolom a virágokat a vázába és visszateszem a polcra.
- De. Nagyon is. Nagyon kedvelem Robint...
- De?- kérdezem és visszagurulok az ablakhoz.
Harry felsóhajt, hátrább lép és leül az ágyamra. Beletúr a hajába és annyira összetört arcot mutat, hogy összeszorul a szívem.
- De nem akarom, hogy összetörjék megint anyám szívét. Igaz, hogy nem ilyennek ismertem meg Robint, mert látszik rajta, hogy imádja anyámat, de féltem.- meséli és látom rajta, hogy ez nagyon megviseli.
- Harry teljes mértékben megértelek.- mondom és odagurulok hozzá és megfogom a térdét.
- De nem tudod milyen mikor nem tudsz segíteni valakinek,mert távol vagy tőle.- hangja elhalkul.
Teljes arcát tenyerébe temeti. Fájdalmasan felnyög és hirtelen feláll mitől megugrok.
- Hé ez mi?- kérdezi, amint leér a földre a kép, amit eddig rejtegettem.
- Az csak...csak egy kép. Emlékszel erre?- kérdezem és látom, hogy teljes mértékben tudja miről van szó.
- Persze. Iszonyat jó volt az a bál. És meg kell jegyeznem nagyon jól állt rajtad ez a kék ruha.- mondja és visszaadja a képet- Amúgy miért rejtegetted ezt a képet?
- Nem rejtegettem.- mondom gyorsan talán túl gyorsan- Nem vagy éhes? Vagy elmehetnénk sétálni egyet.- mondom gyorsan és kigurulok a szobámból. Ó, de bolond vagyok, miért oda tettem? Hülye, hülye, hülye. Korholom magam.


Harryvel arra jutottunk, hogy itthon maradunk, mert megeredt az eső. Még szerencse, hogy imádunk mind a ketten filmet nézni, ezért betettünk egy DVD-t, de most valahogy más foglalkoztatott. Harry kezével szórakoztam. Hatalmas tenyerét forgatom és ujjaival játszom. Közben néha-néha felnézek az arcára. Ajkai lágyan vörösek, arca kemény mivel erősen koncentrál a filmre, szemei sötét zöldek és igézőek. Újra az ajkaira téved a szemem. Annyira megcsókolnám. Felsóhajtok majd a tv-re nézek és újra az ujjaival kezdek játszani. Harry egyszer csak megszólal.
- Na jó, látom nem érdekel a film.- mondja és elkezd csikizni.
Felsikítok és nevetni kezdek. Ujjai a derekamon szaladgálnak. Tudja jól merre vannak a gyenge pontjaim. Kezeimmel próbálom védeni magam, de semmi esélyem. Harry legyőz.
- Elég! Elég!- nevetek.
Harry fölém magasodik és lenéz rám. Kezei a vállaim mellett, lábai a csípőm mellett. Teljesen elfed. Érzem a test melegét. Ebből a szögből tökéletes belátást kapok az inge alá. Hatalmas tetoválások fedik a mellkasát. Egy hatalmas pillangó és két gyönyörű madár. Felnézek a szemeibe és lecsillapítom heves lélegzet vételeimet. Harry végignézi az arcomat és beletúr vörös hajamba. Libabőrös leszek. Mozdulatlanul fekszem alatta. Élvezem a helyzetet. Mint régen...kint az udvaron...érzem ahogy vibrál közöttünk a levegő. Leheleteink egybeforrnak, szívünk egyszerre ver, izmaink ugyan úgy pattanásig feszül és mozdulásra kész. Harry megnyalja az ajkait és behunyja a szemeit.
- Lucy!- anya lép be a nappali ajtaján.
Harry leugrik rólam és segít felkelni. Anya ebből az egészből nem láthatott semmit kivéve annyit, hogy Harry hirtelen felugrik és felhúz.Most kicsit hálás voltam annak a tíz perces szenvedésnek, amíg Harry áttologatta a bútorokat és háttal volt a kanapénak az ajtó. Felpillantok anyura és megigazítom a hajam.
- Igen?
- Csináltam szendvicseket. Tessék Harry vegyél. Kértek inni?- kérdezi miközben átnyújtja a tálat Harrynek.
- Nem köszi.- mosolygok rá.
Anya egy kedves mosollyal távozik a nappaliból és Harry leül. A fotelba. Ami elég messze van tőlem. Elkeseredek. Ennyi ennek biztos nem lesz folytatása. Hátradőlök a kanapén és elindítom a filmet.


Harrynek hirtelen el kellett mennie. Még be se tudta fejezni a szendvicsét mikor felhívták, hogy lesz egy fontos találkozója. Azóta egyedül kapcsolgatom a tv-t. A fejem is megfájdult és szédülök is.
- Anya!- kiabálok.
- Valami baj van? Lucy te nagyon sápadt vagy. Kérsz valamit?- kérdezi és letérdel elém.
- Segíts ki...gyorsan a fürdőbe.- mondom és anya hamar cselekszik.
Nem vacakolunk a kerekesszékkel. Felkap és rohan velem az alsó fürdőbe. Épp hogy beértünk. Letesz a WC elé és belőlem minden kijön. Borzalmas volt. Anya sírni kezd mellettem és próbálja a szenvedésemet megkönnyíteni. Felfogja a hajamat és hoz vizet.

Az ágyamon kuporodtam össze az egy órán át tartó szenvedés után. Ezek után csak nyugalomra vágyok, de anyu azt mondta, hogy mikor hazaér apu bemegyünk vele a kórházba. Nem akarok megint ott lenni. Utálom a gyógyszerszagot és a túl tiszta folyosókat. Kiráz tőle a hideg. Kopogással jelzi valaki, hogy be szeretne jönni.
- Igen.- mondom és apu nyit be az ajtón.
- Lucy megjöttem. Hogy vagy? Szédülsz még?- kérdezi és megfogja a homlokomat.
- Igen és a fejem is nagyon fáj.- panaszkodok neki.
- Oké. Anyád azt mondta menjünk be a kórházba
- Apa nem kell. Majd alszom egyet és jobb lesz.- mondom és magamra erőltetek egy kis mosolyt.
- Nem Lucy, ezzel nem játszunk. Sápadt vagy és már reszketsz is. Most azonnal megyünk a dokihoz.- mondja és felkap.
Megint orvos. Eddig se tudták megmondani mi a bajom majd most ezek után tuti megfogják tudni. Kételkedem.
- Tuti valamit benyeltem azért vagyok rosszul. semmi bajom.- mondom apunak.
- Én nem úgy látom.- feleli- Amanda!- kiabál anyám után.
- Kész vagyok. Mehetünk.- anya kinyitja az ajtót és apa siet velem a kocsihoz.
Betesz és becsapja az ajtót. Az ölembe helyezem a kezemet, ami szinte úgy remeg, mint a kocsonya. Mi történik velem? Eddig ez nem volt. Apa azonnal beletapos a gázba és csak úgy faljuk a kilométereket. Egyre rosszabbul érzem magam. A látásom is homályosodik és nem érzem a lábaimat.
- Apa nem érzem a lábam!- mondom pánikolva.
- Nyugodj meg Lucy mindjárt beérünk.- nyugtat anya.
Pánikroham tör rám. Levegő után kapkodok és a könnyeim is kiszaladnak a szememből. Mi történik velem?
Apa hatalmas fékcsikorgással megáll a kórház előtt feltépi az ajtaját kiszáll átrohan hozzám kinyitja az ajtót és azonnal kikap. Egészen a nővérpultig cipel ahol két doktor konzultált. Apa pánikolva informálta őket az állapotomról.
- Rendben vigyük a CT- re.- elvettek apától, feltettek egy ágyra és rohant velem az egyik doki.
Apa után néztem, aki a másik orvossal beszélt. Apa a szája elé tette a kezét és potyogni kezdtek a könnyei. És erre a látványra elvesztem az összes reményemet. Megfogok halni.