8 Chapter

Lucy Lee szemszöge:

Két hónapja ismerkedünk Andrew-val. A családommal azóta nem beszéltem, mióta kijelentettem, hogy hozzáköltözöm. Újra megtanultam járni, igaz kicsit döcögősen megy még a lépcsőzés, de gyakorlom és erősödöm.

Meleg cirógatásra ébredek. Nagy érdes ujjak szántják végig óvatosan az arcomat. Megrebegtetem pilláim, ahogy kinyitom a szemem. Kis fény szűrődik be az ablakon és ez a fény elég, hogy a gyönyörű szemeit láthatóvá tegye nekem. Elolvadok meleg tekintetétől. Kicsit fáradt borostás arcán egy kellemes mosoly terül el, ami engem is mosolyra kényszerít. Keze után nyúlok és újra arcomhoz emelem. Hatalmas tenyerébe hajtom az arcomat és behunyom a szemem. Meleg érintése pillangókat csalogat elő a gyomromból. Érzem, ahogy megmozdul mellettem Andrew. Lassan fölém hajol és a nyakamba csókol. Lehelete végigjárja a mellkasomat, majd a gerincemen keresztülfut ezzel megemelve azt. Nyakába kapaszkodok és nem engedem. Mellkasom az övének nyomom ezzel csillapítva szapora lélegzésem és szívem túl gyors ütemét. Sötét hajába túrok és szájára nézek majd a szemébe. Vágyakozás csillan meg a szemében. Ugyan arra gondolunk. Lassan közelít hozzám, majd óvatosan ajkait az enyémeknek nyomja. Egyre többet és többet fedezünk fel egymásból. Hátára csúsztatom a kezem és megmarkolom a pólóját. Andrew a csípőmre teszi a kezét és vissza lenyomja az ágyra. Hevesebben csókolózunk és hirtelen lekerül Andrew-ról a felsője. Zihálva nézek rá. Tökéletes bőre alatt megfeszülnek az izmai. Vállának hajtom a fejem, hogy összeszedjem a gondolataimat.
- Ne.- zihálom a nyakába.
Meggondolásom Andrew-ból egy nagy elégedetlen sóhajt csalogat ki majd legördül rólam. Zihálva belesüllyedek a párnába. Andrew visszagurul a helyére. A plafont bámulom. Nem vagyok erre felkészülve. Andrew-ra pillantok, aki szomorúan az ablak felé néz.
- Sajnálom.- nyögöm és közelebb bújok hozzá.
- Bocsáss meg Lucy, de nekem már szükségleteim vannak. Imádlak, szeretlek, de ezt már nem bírom. Rád nézek és abba a pillanatban felrobbanok. Bármit veszel fel én csak arra tudok gondolni. Annyira kellesz.- Andrew őszinte vallomása kicsit meglep.
Felkönyökölök és a szemébe nézek. Fátyolos a vágytól. Tényleg úgy tekint rám. De én ehhez nem értek, nem tudom mit kell csinálnom és nem szeretném, ha rossz lenne az első, de nem szeretném, hogy ez miatt tönkre menyjen a kapcsolatunk, hogy én nem akarom azt. Ha szüksége van erre hát akkor legyen
Andrew lehajol és megcsókol. Újra hagyom, hogy hátra döntsön és hevesen falja az ajkaimat. Kezei a csípőmet simogatják. Zihálva szakadok el tőle. Andrew lassan felvezeti a jobb kezét a hasamon majd a mellem alsó részét cirógatja. Kellemes meleg ujjai perzselik a bőröm. Felsóhajtok majd dereka köré vetem lábaim. Andrew hevesen csókolja a szám, a nyakam a mellkasom, ahogy leveszi rólam a felsőt. Hirtelen szégyenlőssé lesz úrrá rajtam. Elpirulok és összébb húzom magam.
- Gyönyörű vagy. Előttem nem kell zavarba jönnöd.- suttogja a nyakamba majd csókokat lehel rá, majd egyre lejjebb is.
Ajkai felfedezik a melleimet. Megremegek nyelve cirógatásától. Jézusom én ezt akarom most. Agyamat elönti valami forróság, ahogy érzem Andrew-t magamon. Kemény izmai a testemen és puha nyelve a melleimen, eszméletlen.
- Abba hagyjam?- kérdezi Andrew miután észreveszi, hogy testem megfeszül.
- Ne, meg ne próbáld. Akarlak, most.- felelem sürgetően és felhúzom egy csókra.
Andrew keze lejjebb csusszan a nadrágomhoz. Lassú ujjai becsusszannak a gumi alá és hamar megtalálja legérzékenyebb pontom. Megremegek az érintése alatt. Ujjai vékony bugyimon keresztül kényeztetnek. Belelihegek a csókunkba. Andrew teljesen kikészít. Zihálva borulok a nyakába, csípőmet keze irányába tolom, hogy többet és többet kapjak.
- Ooo Lucy te szinte már csöpögsz.- nyögi a fülembe.
Hümmögök egyet majd Andrew gyorsan lekapja rólam a nadrágomat és eláztatott bugyimat. Egy perc se telik el eközben, hogy ne izgatna. Csukott szemmel lihegek és élvezem az érintéseit.
- Lucy nézz a szemembe.- halk rekedtes hangját a fülem mellett hallom.
Fölöttem van. Érzem a teste melegét. Lassan kinyitom a szemeimet és kék íriszeibe nézek. Nyugodtság tükröződik bennük. Biztos vagy már ezerszer csinálta ezt és azért, de még ez a tudat se nyugtat meg. Félek, de engedek. Andre kicsit megemeli a jobb lábam majd valami feszítő érzést érzek. Iszonyatosan fáj. Mondtam, hogy nem vagyok erre még készen. Miért engedtem. Én idióta. Tessék most akkor szenvedj. Könnycseppek szaladnak végig az arcomon.
- Túl szűk vagy.- nyögi Andrew- Hagyjuk abba. Majd máskor megpróbáljuk újra. Nagyon sajnálom.- hangja tényleg azt sugallja, hogy sajnálja, de én ezt most akarom nem máskor.
Kicsit próbálok lazítani. Kidobni minden felesleges gondolatot. Csak mi ketten, senki más. Gyönyörű barátom és én. Arcából kiseprem az izzadságától nedves haját majd nyakába karolok és lehúzom egy csókra.
- Csináld. Akarlak, most. Nem máskor, hanem most. Senki más nem kell.- Andrew nekidönti a homlokát az enyémnek majd mélyen belenéz a szemembe.
- Biztos?- kérdezi mire csak bólintok- Rendben. Ígérem hamarosan jobb lesz.

Hosszadalmas együttlétünk teljesen kimerített minket. Egymás karjaiban szuszogunk. Igaza lett Andrew-nak, pillanatok alatt elmúlt a fájdalom és koncentrálhattam az élvezetre, amit ez a gyönyörű férfi adott nekem aki most alattam szuszog. Izmos mellén pihenek és közben elgondolkozva simogatom a hasát. Soha nem volt ilyen élvezetben még élményem. Felrepített az egekig. Most már tudom miért élvezik az emberek ezt. Ha nem fáradnánk el tuti egész nap ezt csinálnánk. Felkuncogok a gondolatomra mire elégedett morgást hallok.
- Min nevetsz?- Andrew halk alig érthetően motyog.
Felkönyökölök és fáradt szemeibe nézek. Elmosolyodok majd kisimítom nedves haját a homlokából.
- Ha nem fáradnánk el tuti ki se mennénk ebből a szobából. Gyönyörű volt ez az egész. Köszönöm.- mondom neki és megcsókolom.
Elmosolyodik majd feljebb húz, hátat fordítok neki és oldalamra fekszem. Andrew szorosan mögém fekszik és feljebb húzza a takarót, hogy mindkettőnket kellőképpen elfedjen. Becsukom a szemem és szerelmem karjaiban elalszom.

Rémisztő álom ébreszt fel. Andrew-t előttem lőtték fejbe. Sötét utcák sehol senki majd hírtelen Andrew vére és ki tudja még mi rám spriccel. Patakokba folyik rólam az izzadság. Meredten ülök az ágyon, fejemet a tenyerembe hajtom és próbálom kiverni ezt a hülyeséget a fejemből. Andrew felé fordítom a fejem, hogy megnézzem nem-e ébresztettem fel a mocorgásommal, de nem volt ott. Hűlt helyére pislogok majd értetlenül felkelek az ágyból. Szombat van és nem dolgozik és azt se mondta, hogy dolga lenne ma. Talán akkor a nappaliban van. Kimegyek és megnézem. Minden úgy van, ahogy tegnap otthagytuk. A meleg takaró szétterítve a kanapén és boros poharak az asztalon, de hova lett Andrew. A konyhába megyek hátha hagyott valami üzenetet hátra, de semmit. Elkeseredve és kicsit aggódva Andrew miatt a hülye álmom miatt elkezdek reggelit csinálni. Vagyis uzsonnát már lassan három óra. Jézusom átaludtam az egész napot. Lesokkolva állok pár percig a faliórát bámulva. Ajtó csengetés rémiszt meg. Megugrok a hangjától majd rohanok az ajtóhoz. Talán Andrew az. Gyorsan keresek egy kulcsot a fogason majd ügyetlenül kinyitom.
- Helló

7Chapter

Lucy Lee szemszöge:

A tegnapi délutánom valami isteni volt Andrew-val. Az idő múlásával teljesen kiment a fejemből Harry és az, hogy kórházban vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen aranyos emberek dolgoznak itt. Andrew egy igen kedves, jóképű férfi és ma együtt fogunk vacsorázni.
- Szia Lucy.- toppan be az ajtón anya.
- Szia.- köszönök vissza neki felettébb jókedvvel.
- Na mi ez a nagy hangulat változás?- kérdezi mosolyogva és lehuppan mellém a székre.
- Á semmi.- legyintek majd vigyorogva a takaróra nézek.
- Lucy nem lehet semmiség, ha ennyire örülsz neki.
Kuncogva fordulok felén. Belenézek a szemeibe majd félve, hogy kilesi a titkomat a szememből elkapom a fejem az ablak irányába.
- Talán egy fiú van a dologban?- azonnal rátapint a lényegre anyu.
Tudja minden mozdulatomból, hogy mi jár a fejembe. Kész gondolat olvasó. Vigyorogva rá nézek majd bólintok. Anyu is elmosolyodik és közelebb csúszik.
- Na és ki az? Melyik szobában fekszik? Beszélgettetek már?- Anyu nagyon belejön a témába, ami nekem nem nagyon tetszik mivel tudom mit fog mondani. Andrew idősebbnek néz ki, mint amennyi és első látásra nem a lányos anyák/apák kedvenc vő jelöltjük.
- Nem beteg, de anya ne akadj ki. Elmondom neked, de bármit is mondasz megszeretném próbálni vele.- Anyu kíváncsian bólint- Andrew az. Tudod a gyógytornász.- Anyu kicsit meglepődve dől hátra a széknek és összehúzza a szemét.
- Lucy nem gondolod, hogy ő egy kicsit túl idős hozzád?- tudtam, hogy ez lesz- Lucy az az ember akár az apád is lehetne!- Anyu teljesen kiakadva pattan fel a székről.
- Anyu. Anyu! ANYU!- kiabálok vele mivel nem figyel csak azt a percet szidja mikor egyedül hagyott azzal az emberrel.
- Kislányom miért pont ő? Biztos van már neki felesége meg gyerekei.- imádom anyának a feltételezéseit.
- Nincs gyereke, se felesége. Anyu mit gondolsz rólam? Szerinted én összejönnék egy házas emberrel?- mérgesen nézek rá és várom a válaszát.
Meglepődve bámul rám. Nem értem miért nem mond valamit. Habogva motyog valamit majd egyenest a szemeimbe néz.
- Nem Lucy, de akkor is az az ember nem neked való.
- És te ezt honnan tudod?- kérdezem idegesen.
- Lucy az anyád vagyok, ne veszekedj velem! Látom és kész! Téma lezárva.- mondja és mérgesen kiviharzik a szobámból.
Na remek. Ez kellett mára. Miért nem dönthetek én? Miért kell ezt csinálnia? Wááá!

Délután a kórteremben:

Unottan játszok a telefonommal. Anya azóta nem jött be mióta összevesztünk, így maradt csak a telefonom. A tumblr-n szörfölgetek mikor halkan kopog valaki az ajtón. Leteszem a telefont és a fehér kórházi ajtóra nézek. Andrew sötét haját pillantom meg majd a kék szemeit. Mosolyra húzom a számat, hogy leplezzem a reggel történtek szomorúságát. Andrew szexi mosolyát villantva lép be az ajtón.
- Szia.- mondja és leül az ágyamra.
- Szia. Mi újság?- kérdezem.
- Nincs semmi. Hosszú volt ez a nap, de hamarosan mehetünk.- mosolyog és megfogja a kezemet.
Megint elpirulok az érintésétől. Meleg keze felmelegít és felolvaszt. Anyámmal a veszekedés teljesen lelombozott, de most hogy itt van Andrew megnyugodtam. Mosoly ragad az arcomra, ahogy belenézek a kék szemeibe. Annyira nyugtató.
- Remélem felkészültél a vacsira. Annyira finomat dobok össze neked, hogy uuhuu.- mondja mire én csak ugyan úgy nézem, mint eddig- Figyelj a kórházi kajánál tuti jobb lesz.- próbál poénkodni, de nem tudok rajta nevetni- Valami baj van Lucy?
Megrázom a fejem majd kihúzom a kezeimet az övéi közül.
- Nincs semmi.- hátraigazítok egy tincset a fülem mögé majd magam mellé ejtem a kezem.
Andrew komolyan néz. Közelebb jön majd megfogja újra a kezem.
- Lucy nekem elmondhatsz bármit.
Nagyot sóhajtok. Ha elmondom neki lehet, hogy nem is lesz kedve vacsorázni. Nem akarom, hogy csak barátok legyünk anyu miatt. Az ajkamba harapok és a szemébe nézek. Andrew szeme kicsit elkerekedik a látványtól, de hamar újra rám koncentrál.
- Anyu ma kiosztott.- nyögöm.
- Miért?- kérdezi majd hirtelen felismerés tör fel benne- Miattam? Elmondtad?
- Igen. Nem helyesli, hogy ennyivel idősebb barátom legyen.
- Oké, nem vagyok sokkal idősebb nálad. Már megbocsájts, de elmúltál már 18 és még mindig anyud parancsol.- Andrew-nak igaza van.
Ebben most tényleg nem anyának kell döntenie. Ez az én életem. Azzal fogok járni akivel szeretnék.

Hirtelen átkarolom Andrew nyakát közelebb húzom és megcsókolom. A magasba repít az élmény. Andrew ajkai puhán lassan járnak az enyémen. Bizsereg mindenem. Többet és többet szeretnék belőle, de Andrew leállít. Lihegve a szemembe néz és lassan elmosolyodik. Már megijedtem, hogy valamit elrontottam. Megnyalja az ajkát mitől újra rám támad az az érzés, hogy meg kell csókolnom.
- Huh.- mondja kifulladva- Ez váratlanul ért.
- Ezt, hogy érted? Rossz volt?- bizonytalanul nézek kék szemeibe.
- Dehogy volt rossz. Sőt. Ilyen csókban még nem volt részem.- mosolyogva a hajába túr majd, mint egy ötéves kisfiú nevetve elbújik a tenyerébe.
Értetlenül felhúzom a szemöldökömet. Most mi van? Miért nevet ki? Valamit tuti elrontottam. Egy perc múlva abbahagyja és vigyorogva néz.
- Mi van?- kérdezem, mert nem értem mit akar.
- Csak annyira gyönyörű vagy és az előbbi csók valami eszméletlen volt.- szavaitól mosolyra húzódik a szám.
- Ne mondj hülyeségeket. Tényleg baromi gyönyörű lehetek ezzel a kötéssel a fejemen.- mutatok a hatalmas nagy fáslis fejemre.
- Te ezzel is gyönyörű vagy.- mondja és homlokát az enyémnek dönti.
- Persze. Csak el akarsz csábítani.- nevetem el magam a közelsége miatt.
- Nem. Nem csak elcsábítani akarlak. Megakarlak ismerni.- feleli és beszéd közben majdnem a számat érinti, mindjárt megcsókol- De azt majd nyugodtabb környezetben.- mondja és hirtelen feláll mellőlem.
- Hé.- durcásan pillantok fel rá.
- Igen?- kérdezi ördögi mosollyal.
- Kaphatok még egy csókot?- mutatom fel az ujjam és könyörgően nézek.
Andrew megingatja a fejét és az ajtó felé fordul. Elkeseredve teszem karba a kezemet. Andrew megfordul és szemeit rám villantja. Elgondolkozva néz majd nagy léptekkel az ágyamhoz siet és hatalmas tenyereibe veszi az arcomat és lassan érzékien megcsókol. Megint az egekben járok. Ajkaink csodás táncot járnak együtt. Egyikünk se tolakodik és nyelvünk a saját szánkba marad, így megmarad későbbre a nagyobb izgalom. Andrew kedves puszikkal dédelgeti ajkaimat majd kapok egy homlok csókot és elmegy.

Késő este:
Andrew gyorsan sürög forog a konyhájába. Hatalmas lakása van. Egy amerikai konyha, két hálószoba, amikhez tartozik egy-egy fürdő és egy nagy nappali. A konyha modern felszerelése passzol az egész lakás hangulatához. Fekete márványlapokból készültek a szekrények, szürke székek vannak felsorakoztatva egy pult mögé, ahol ülök és figyelhetem Andrew munkásságát. A pult másik oldalán. Andrew zöldséget aprít. Kidolgozott karja gyors és határozott. Villám sebességgel aprítja a sárgarépát, paprikát és a salátát. Kíváncsian figyelem minden mozdulatát.
- Na akkor ez kész. Most jöhet a spagetti.- mondja és az utolsó sárgarépa karikát is beledobja a salátás tálba.
- Már kezdek éhes lenni. Remekül néz ki az a saláta tál.- csillogó, éhes szemekkel nézem.
- Rendben. Az a jó. Legalább többet tudsz enni.- mosolyog és áthajol a pulton egy csókért.
  Mosolyogva megfogom az arcát majd egy cuppanós puszit nyomok a szájára. Felnevetek a hangtól.
- Annyira édes ahogy nevetsz.- Andrew a könyökére támaszkodva néz és csillogó kék szemeit rém tapasztja.
- Mint egy ló. Nyerítek.- tréfálkozom magamon és kicsit elkomolyodok- Na de siess a spagettivel, mert éhen halok.
Andrew szalutálni kezd és a konyha túloldalára siet egy lábasért. Vizet enged bele és felteszi a tűzhelyre.

- És mióta boxoltál?- kérdezem és még egy kicsi spagettit tekerek a villámra.
- Huha. Talán 10 éve. De komolyan csupán 6 éve. Sajnos mára ezzel fel kellett hagynom egy... Egy baleset miatt.- Andrew összeráncolja a homlokát és merengve a táljára néz.
Kíváncsivá tett. Mi történhetett? Eltörte valamijét? Vagy milyen sérülése volt? Eddig mindenről szívesen beszélt. Hallgatagan folytatjuk a vacsorát. Kicsit kényelmetlenül érzem magam. Elrontottam. 

Kanapén Andrew combján használva párnaként fekve nézem a pattogó tüzet a kandallóban. Mereven bámulom a hullámzó vörös, narancssárga és citromsárga lángokat. Finom meleget ad. Igaz már lassan nyár van, de ez a nap dermesztően hideg volt. Andrew lassan simogatja a hátamat és közbe egy pohár bort kortyolgat. Felpillantok az arcára. A boxolós téma óta nem sokat beszéltünk. Nem mertem kérdezni semmit, de kezdem unni ezt a csendet.
- Andrew... Nem, nem akartalak kellemetlen témát felhozni. Tudom nem rám tartozik.- mondom és Andrew a tűz és a szemem között kapkodja a tekintetét.
- Lucy azért nem mondtam el, mert veszélyes és nem akarom, hogy bajod essen. Féltelek.- egy lágy csókot nyom a homlokomra ezzel lezárva nálam a témát.
Nem szívesen turkálok az életében. Ő tudja, hogy mit akar elmondani és azt elmondja az elejétől a végéig. Na ezzel nem szeretnék egyenlőre többet foglalkozni majd, ha eljön az ideje.
- Lucy mi lenne, ha ma itt aludnál?- megakadt a lélegzetem.
Még nem aludtam együtt fiúval. Csak Harryvel, de ő ugye soha nem közelített úgy. Andrew nagyon édes férfi, de lehet, hogy ez egy kicsit gyors. Felülök és a szemébe nézek. Kék írisze kicsit megbabonáz. Andrew közelebb hajol és megcsókol. Kicsit kesernyés ízt érzek az ajkain. A bor ízét érzem az ajkainkon. Felpezsdít és leblokkol az agyam. Beletúrok Andrew hajába és közelebb húzom magamhoz. Kicsit borostás álla szúrja a tenyeremet, de ebben a felfokozott pillanatban még ez is beindít. Egyik kezemet a mellkasára teszem és megérzem a roppant gyors szívverését. Lihegve elengedem Andrew ajkait és eszeveszetten csillogó szemeibe nézek.
- Túl gyors.- fújom ki egy lélegzettel a szavakat.
Nem akarom elrontani a pillanatot, de ez most nem megfelelő pillanat. Még nem. Jobban meg kell ismernünk egymást.
- Oké. Oké. Kicsit elvesztettük a fejünket.- Andrew lassan beletúr sötét hajába és hátradől a kanapén- De annyira gyönyörű vagy, majd megveszek érted.- beleharapva az alsó ajkába pillant rám.
Eltátom a számat. Iszonyatosan szexin néz ki így. Haja kusza, szemei kiéhezetten bámulnak, ajkai vörösek és a csókjaimra éheznek. Nem bírom. Kell. Vadul rátámadok és falom az ajkait. Tépjük egymás száját. Majd lassan csillapodik a tempó.

Andrew lassan hátradönt a kanapén és fölém magasodik. Egy percre elválnak ajkaink. Andrew megfeszült állkaccsal néz. Remegő kezemmel arcához nyúlok. Lassan beledönti és ellágyul az arca. Megcsókolja a tenyeremet és lassan lefele haladva elhalmozza vékony karomat. A nyakamhoz ér apró csókokat lehelt a nyakamra. Kicsit elfordítom a fejem, hogy még jobban hozzáférjen. Halk sóhajok törtek ki belőlem. Andrew lassan felhúzta a pólómat majd a hasamra lágy, puha csókokat. Kiráz a hideg, lassan végighúzza a nyelvét a hasamon majd újra a számat veszi ostrom alá. Sötét hajába túrok majd lassan levezetem a kezem a pólójára. Megmarkolom a póló alját és lassan becsúsztatom alá a kezem. Az izmos hátát simogatom, ami még jobban beindítja.
- Lucy, ha ezt most folytatod akkor még jobban elvesztem a fejem és a szobába fogunk kikötni.- suttogja a fülembe majd belehajol a nyakamba.
Nem tudom mit akarok. Szeretném meg nem is. Nem tudom. Megdermedek Andrew alatt.
- Lucy. Látom, hogy nem állsz készen. - mondja és felemelkedik rólam.
Akaratosan utána kapok. Nem, nem akarom elveszíteni. Andrew.
- Ne, kérlek. Én...én- dadogom.
Andrew az ágy elé térdel és gyengéden rám néz. Arca szeretetet sugároz.
- Lucy, nem kell vele sietnünk. Oké?- lágyan nekidönti a homlokát az enyémnek és megsimogatja az arcomat.
- Oké.- felelem és megkönnyebbülten elmosolyodok.
Megcsókol majd lassan feláll. Felhúz a kanapéról és szorosan tart. A saját lábaimon állok, de mégsem úgy érzem, hogy én irányítok. Andrew lép egyet, de közben erősen tart, hogy el ne essek. Mellkasának döntöm a fejem és csak ölelem. Szíve lassan dobog. Érzem, ahogy körülfog hatalmas izmos karjaival. Így állunk pár percig majd Andrew a térdem alá nyúl és körültekeri a derekán a lábamat. Kezeimet a nyaka köré teszem és a szemeibe nézek.
- Annyira szép vagy.- mondja és megcsókol.
- Szeretlek.- szalad ki a számon.
Andrew arca hirtelen rémülté válik. Én hülye tuti megrémítettem ezzel a kijelentéssel.
- Én is téged.- mondja az ajkaimra.

Andrew ölelésében fekszem. Édesen szuszog. Én amióta kimondta az sz betűs szót azóta nem bírok lekonyulni. Mosolygok és csak mosolygok. Nem hittem volna, hogy így fogok érezni Harry reménytelen szerelme után. Most viszont. Egy álom férfival vagyok. Okos, kedves és teljesen megbízok benne. Teljesen ugyan azokat szeretjük. A csendes nyugodt napokat. Semmi stressz és kevés ember. Zene téren is egyezik a stílusunk és ugyanazok a kedvenc filmjeink. Kész főnyeremény.

6 Chapter

Lucy Lee szemszöge:
Különleges érzés fog el. Úgy érzem, mintha néznének. Lassan megrebegtetem a pilláim majd kinyitom a szemeimet. Anyut pillantom meg. Vidám arccal ébresztget. Eltűri a hajamat majd homlokon puszil. Érzem a szeretetét. Úgy megölelném, de nem bírok megmozdulni. Fáradtnak és nehéznek érzem a kezeimet. Nem bírom megemelni őket. Anyu a kezemre néz és megfogja.
- Si-sikerült?- kérdezem nagy sóhajtva.
- Igen. Minden a legnagyobb rendben ment.- mosolyog.
- Ha-harrynek szóltál?
- Nem. Nem vette fel a telefont és még az sms-re se válaszolt.- elmegy a hangulatom a beszélgetéstől.
Nem kíváncsi rám. Addig maradt, amíg jobban nem lettem és kész. Egyedül hagyott. Megunt és ennyi. Én meg egyedül maradtam, az érzéseimmel. Ez most nagyon fáj. Anya kicsit elmosolyodik, de semmi kedvem semmihez.
- Anya szeretnék aludni.- mondom neki.
- Rendben. Holnap jövök és hozok neked sütit.- mosolyogva megsimítja az arcomat.
- Oké. Apát puszilom és, ha tud jöjjön be.- anya bólint és megpuszil.
- Rendben, megmondom neki. Harrynek üzensz valamit?- kérdezi.
Lekonyulok. Akarok neki valamit mondani? Azt hiszem nem. Remélem könnyebb lesz neki nélkülem. Csak tudnám miért engedett akkor annyira közel magához. Anyára pillantok, aki várakozóan pislog rám.
- Nem.- mondom egyszerűen.
Anyu szomorúan bólint és az ajtóhoz lép. Megfogja a kilincset és lenyomja. Habozva léb ki az ajtón majd megfordul.
- Lucy ne haragudj rá. Tudod sok a dolga- anya szavai még jobban elszomorítanak.
- Oké. Szia.- koppintom le anyát és befordulok az ablak felé.
- Szia.- hallom és becsapódik az ajtó.
A franc ba is. Miért kellett felébrednem. Nem szerettem volna bele. Nem fájna ennyire ez. Harry miért kellett ez!? Sírvafakadok. Hatalmas sírógörcsök jönnek rám. Nem tudom ezt elhinni. Hogy hagyhatott így itt? Miért tette? Szipogva fordulok az ablak felé és csak bámulok ki a fejemből.

Két nappal később:
Clara lép be az ajtón. Magamba fordulva ülök az ágyon apa az egyik oldalamon ül anya meg a másikon. Clara int, hogy nem kell felállniuk, az ágyam elé lép.
- Szia Lucy. Mi a helyzet? Hogy érzed magad?- kérdezi és közben a kórlapomat nézi.
- Remekül. Fáj a fejem és zsibbad a lábam.- dörmögöm.
- Oké. Látom nincs jó kedved. Azért elmondom neked, hogy nagyon jól sikerült a műtét és a láb zsibbadás nagyon jó jel. Ma be vagy írva a gyógytornászhoz szóval valami életkedvet kérnék és mehetünk.- mutat az ajtó felé.
- Ok.- mondom és a kezembe veszem a telefont és fellépek tumbl-re.
- Lucy tedd le a telefonod.- parancsol rám apa.
- Nem- tiltakozom és tovább nyomkodom.
- Lucy, a gyógyulásodról van szó.- könyörgően pillant rám anyu.
- És?- kérdezem felhúzott szemöldökkel
Mivel lesz nekem jobb, ha meggyógyulok? Ugyan úgy fájni fog a szívem. Semmi értelme. Clara határozottan odalép az ágyamhoz.
- Lucy két perced van, hogy rendbehozd magad, mert küldök érted egy ápolót.- határozottan egyértelműen beszél velem Clara.
Látom rajta, hogy nem fogja feladni. Megforgatom a szemem majd ledobom magamról a takarót.
- Ez a beszédé- mondja Clara és elém gurítja a tolószéket.
Apa azonnal felugrik, hogy segítsen, de visszaparancsolom a székére.
- Apa megy magamtól is. Maradj csak a helyeden.
- De Lu.- mondja és felnéz Clarára.
- Hagyja megoldja egyedül.- legyint majd kinyitja az ajtót.
Kikászálódom és belehuppanok a kocsiba. Anyu segít kitolni az ajtón onnan pedig már egyedül lököm magam. Két osztályon is átmegyünk mire odaérünk a gyógytornászhoz. Apu kinyitja nekem az ajtót és besegít rajta. A szoba tele van fitnesz labdákkal, kisebb gumilabdákkal. Meg járókeretekkel. Szomorúan pislogok rájuk, mert tudom semmi esélyem újra járni. Egy meleg kezet érzek a vállamon. Felpillantok. Apu mosolyog rám bíztatón. Visszavicsorgok neki majd beljebb lököm magam.
- Andrew meghoztam Lucyt.- mondja Clara mögöttem.
Körbepillantok, de nem látok senkit a szobába. Hátra fordulok és Clarára nézek értetlenül.
- Nem a semmiért jöttem ide ugye?- kérdezem mérgesen.
- Itt vagyok. Bocsi.- egy idősebb kicsit borostás férfi lép be az ajtón.

Zöld póló, fehér nadrág és edzőcipő van rajta. Sötétbarna már majdnem fekete haja van és tengerkék szeme. Sportos, erős fizikumú pasas. Mosolya száz wattos. Clara  beszél vele pár szót majd anyuékkal kimennek. Ketten maradunk. A sarokba húzódom és onnan figyelem a kidolgozott testű férfit. Nem merek megszólalni. Egyszerűen képtelen vagyok kommunikálni. Külseje levett a lábamról. Jó nem a lábamról, hanem mondjuk a kerekeimről. Andrew közelebb jön hozzám. Minden mozdulatát figyelem. A nadrágja sejteti az izmos lábait, amik szép kidolgozottak lehetnek. Karján kicsit megfeszül a póló ujja mikor megfog egy fitnesz labdát és elém rakja. Ráül és így szemtől szembe kerülünk. Lélegzetem megakad mikor parfümjének az illata beszökik az orromba. Ühm finom. Kellemesen férfias, nem sok, pont jó, kicsit fűszeres. Harry is hasonlót használ. Ahw Harry. Milyen igéző is az illata. Bársonyos, fűszeres, könnyű. Mindig a nyakába fújja. Ahw a nyaka. Milyen lehet megcsókolni, átkarolni. Egy hatalmas csattanás ébreszt fel az álmodozásomból. Andrew csapta össze a tenyerét. Rám mosolyog azzal a tipikus elcsábítalak fél mosollyal.
- Na akkor kezdjük Lucy. A nevem Andrew. Remélem hamar talpra tudlak újra állítani.- mosolyogva mutatkozik be és kezet rázunk.
- Kétlem. Egy csődtömeg vagyok. Csodálom is, hogy élek még.- húzom fel a vállaimat.
Andrew elkomolyodik és leszáll a labdáról. Mérgesen néz le rám. Nagyokat pislogva tekintek fel, hogy lássam az arcát.
- Ez hülyeség. Lucy nem vagy csődtömeg. Arra nem gondoltál, hogy ezt a sors akarta. Gondolj bele mi se találkoztunk volna, ha minden rendben ment volna.- fél mosolyra vált megint mire elpirulok.
Oké felfogtam nem vagyok szerencsétlen csak ez a sors egy gonosz izén, hogy velem csesz ki ennyire és, hogy ilyen jó pasikat ad mellém, akik mind ilyen pocsék, szerencsétlen állapotban látnak. Andrew gondolkodásom közben átment a szoba másik oldalára, ahol valami hosszú rúd féleség van.
Megfogja és középre helyezi. Egy másikat is hoz és azt olyan távolságra helyezi, hogy én kényelmesen elférek a kettő között.
- Na akkor próbáljuk meg. Add a kezed.- kéri és előre nyújtja nekem a kezeit, hogy segítsen.
Belekapaszkodok az alkarjaiba majd erőlködve, megfeszítve az összes izmaimat feltápászkodok. Andrew alkarja megfeszül a kezem alatt és értem, ahogy tart. Lépek egyet majd érzem, hogy megremegnek a lábaim és elborulok.
- Jaj ne! Ne! Ne!- kiabálom és egyenest Andrew karjaiba dőlök.
Hajam előre zuhan elfedve az arcomat. Sirhatnékom támad. Nem vagyok képes erre. Nem tudom megcsinálni. Szipogni kezdek. Nem bírom visszatartani a könnyeimet. Andrew pólójába markolok és zokogok.
- Hé Lucy, miért sírsz?- döbbenet hangzik a hangjából.
Felpillantok, de nem tudok megszólalni. Andrew szemei kétségbeesetten kutatják a fájdalom forrását, de nem találja. Hirtelen a térdeim alá nyúl és felkap. Egy székhez visz majd leültet rám. Elém térdel így láthatja az arcomat és egy magasságba vagyunk. Aggódva eltűri a fülem mögé fakó vörös hajamat.
- Lucy fáj valamid?- kérdezi és letöröl egy könnycseppet az arcomról.
Nemlegesen rázom a fejem.
- Akkor mi a baj?- tudakolódik.
- Olyan béna vagyok.- sírok tovább.
- Jaj, dehogy vagy béna. Lucy ezért a botlásért ne sírj. Hallod.- próbál nyugtatni.
- De nem megy!- tőr ki belőlem még egy sírógörcs.
- Jaj Lucy nyugalom.- mondja Andrew és megölel.
Vállába fúrom a fejemet és kisírom magam.

Egy és fél órán át próbálkoztunk a járással. Különböző gyakorlatokat végeztem, hogy erősödjön a lábam és közben szépen egymásra hangolódtunk és megtudtam egysmást Andrew-ról. Például 23 éves, nincs barátnője, egy éve dolgozik gyógytornászként előtte edző volt egy edzőteremben. Kicsit meglepődtem ezen, edzősködött most meg gyógytornász. Fura. 

- És neked van kedvenc ételed?- kérdezi miközben összepakolja a tornához használt eszközöket.
- Uhm...talán...nem...- gondolkozom, de semmi nem jut eszembe- Azt hiszem nekem nincs.- válaszolom.
- Ooo nekem van méghozzá az isteni Bolognai Spagettim. Én csinálom a legeslegfinomabbat.- mosolyogva eldobja az utolsó labdát is a sarokba majd odalépked hozzám.
- Biztos vagy te benne? Sok ilyen hencegővel találkoztam ám.- mondom fél mosollyal neki, hogy húzzam egy kicsit- Aztán mindenki elvérzett a kóstolásnál.
- Na most én nem fogok. Holnap kikérlek és olyat csinálok neked, hogy ott azonnal járni fogsz.- nevetve huppan le mellém a székre.
Megszeppenve meredek rá. Ez most randi meghívás volt? Komolyan gondolta?

 - Andrew ez...ez most?- félénken felé fordulok.
Hatalmas kék szemei csak úgy csillognak. Kiskutya szemeit rám tapasztja és várja a kérdés végét.
- Ez most randi meghívás?- bököm ki.
- Én annak szántam.- mondja, de én valami nagyon ijedt fejet vághatok, mert gyorsan helyesbít- De ha nem akarod akkor csak baráti vacsora. Csak én úgy gondoltam nagyon jól elvoltunk, de nem akkor
- De nagyon szívesen.- vágom rá gyorsan, hogy ne tudja visszavonni- Szívesen randiznék veled.
- Oké akkor holnap.- hatalmas őszinte mosoly terül el férfias arcán.
- Remélem családi házban laksz vagy legalább van a házban lift, mert ezzel a csotrogánnyal nem hiszem, hogy feltudnék menni bárhova is.- nevetem el magam.
- Nyugi van lift. Meg amúgy is, ha kell akkor felviszlek még a tizedikre is.- mondja és megfogja a combomat.
Elpirulok érintése miatt. Lenézek a hatalmas nagy kezére. Andrew ezt észreveszi és elakarja húzni, de nem engedem neki. Ráteszem vékony kezemet férfias kezére és összekulcsolom az ujjainkat. Mosolyogva nézek fel rá. Végre egy fiú érezteti velem, hogy kedvel és nem csak barátilag.

5Chapter

Sziasztok! Tudom, hogy régen hoztam már részt, de nem volt ötletem mit írjak. Valamit összehoztam azért nektek. Remélem azért nem lett annyira béna.:)
(ha összehoztok nekem 3 komit +1 feliratkozót nagyon megköszönném)

Tegnap megkaptam az első kemót. Nem volt a mai reggelem egy leányálom, de kibírtam és most épp ebédelek. Clara rávett az evésre és arra is, hogy engedjem meg a szüleimnek, hogy látogathassanak. Most épp anya lép be a szobámba miközben egy újabb adag levest merítek és kapom be. Anya mosolyogva pillant rám majd lepakolja, amiket hozott és kihúzza a széket az ágy alól.
- Szia.- köszönök neki majd leteszem a kanalat a tál mellé.
- Hé-hé! Egyed csak meg.- mondja anya és a tálra mutat.
- Nem. Nem kérek többet. Tele vagyok.- mondom és visszafordítom az asztalt a helyére.
- Várj,- anya sietősen kotorászik abban a táskában, amit hozott és elővesz két műanyag tálat- hoztam neked palacsintát, meg gyümölcs salátát.
Összefut a nyál a számban, anyu finom palacsintája és gyümi salija. Majdnem kitéptem anyu kezét, ahogy lecsapok a palacsintás tálra. Isteni illata van
Kiveszek egyet, pont kakaósat, a kedvencemet. Beleharapok. Jaj, de finom. Mosolyogva nézek anyura.
- Köszönöm.- mosolygok.
- Nagyon szívesen. Figyelj valaki megszeretne látogatni. Tudom, hogy még nekem se örülsz
- Ugye nem jött ide?- kérdezem és visszateszem a palacsintát.
- Tegnap ott várt az ajtó előtt. Lucy nem tudtam tagadni semmit... Látszott rajtunk minden... Hallod...- néma csendben ültem az ágyon.
Harry itt van. Nem akarom, hogy így lásson. Szörnyen nézhetek ki.
- Anyu nem szeretném, hogy így lásson.- motyogom.
- Miért mondod ezt kislányom? Lucy, Harry a legjobb barátod. Adna egy kis energiát. Beszélgethetnétek. Biztos sokat tud mesélni neked.- mondja anya és felkel a székből.
- Anya- szólok neki.
Visszafordul és könyörgően néz. Na jó, lehet már nem sokat leszek vele. Persze rúgjuk fel a tegnapi gondolataimat. Nyugodtan jöjjön mindenki be, nézze meg milyen ramatyul nézek ki stb, stb.
- Oké, de más most már tényleg ne jöjjön be.- egyezek bele és kiküldöm anyát Harryért.
Amíg anya elmegy érte addig kicsit rendbe hozom magam. Megfésülködöm, megigazítom a takaróm és mosolyogva várok. Igazából fogalmam sincs, hogy nézhetek ki. Gondolom még mindig sápadt vagyok, vékony és beteg. Hajam kuszán göndörödik ide-oda. A kórházi pizsama iszonyatosan nagy rám szóval szépen nézhetek ki. Halk kopogást hallok majd lassan nyitódik az ajtó. Hosszú lábak fekete farmerbe bújtatva, felsőtest ingbe és fekete szövet kabátba. Az illat hirtelen csap meg mitől a gyomrom összerándul. Harry hatalmas mosollyal lép be az ajtón. Göndör haját hátrafogta egy kendővel, döbbenetes így az arca. Szívem kalapál, ahogy közeledik. Gyorsan lekapja magáról a kabátot. Izmos karjai az egyszínű fekete indben kidomborodnak és szépen követi az anyag a vonalait. Kikészít.
- Szia.- nyögöm halkan.
- Szia. Jobban vagy már?- kérdezi és leül.
- Ja, amennyire egy rákos ember jól lehet.- húzom el a számat.
- Hey. Lucy ezt hagyd abba. Nem vicces.- korhol.
Elnézek az ablak felé. Nehéz így a szemébe nézni, hogy tudom nincs sok esélyem. Harry keze lassan az enyémre kerül majd megszorítja. Ég a bőröm az övé alatt. Rápillantok majd lassan kihúzom alóla.
- Ez az igazság.- megrántom a vállam.
- Lucy hagyd abba. Kérlek.- újra megfogja a kezemet.
- Milyen volt a napod?- terelek gyorsan.
- Fantasztikus.- mondja lehangoltan- Mindenhova rohantam a fotósok nem hagynak békén és, ha minden igaz holnap vissza kell utaznom.- panaszkodik majd elmosolyodik.
- Mi az?- látom rajta valami eszébe jutott.
- Nincs szobatársad ugye?
- Nincs. Miért?- összehúzott szemekkel nézek rá- Harry mi jár a fejedbe?
- Ma itt alszom, holnap a legvégsőkig itt leszek veled. Ha nem bánod?- tátva marad a szám- Ő, figyelj, ha nem akarod akkor mond meg. Gondoltam nézhetnénk filmeket, beszélgethetnénk
- Oké- vágok a szavába.
- De tényleg, ha nem akarod akkor
- Harry maradhatsz. Ha megfelel neked a kórházi ágy akkor felőlem maradj.- mondom és elmosolyodok.
Harry felpattan a székről és megölel. Magamhoz szorítom, amennyire csak tudom és mélyen beszívom az illatát. Oh, mennyei. Izmos karjai gyengéden fonódnak rám. Isteni ilyen szorításban lenni. Megmarkolom egy kicsit az ingét majd elengedem. Nem maradhatunk így örökké, bár jó lenne.
- Na akkor intézek pár telefont.- mondja és kilép az ajtón.
Harryvel fogok aludni. Csak mosolyogni tudok. El se hiszem. Jaj, de a kemót ma még nem kaptam meg. Még se lesz annyira fenséges ez az este.

Este:
- Lucy minden rendben?- kopog be a fürdőbe Harry.
- Persze.- nyögöm.
Egy ápolónő is van bent velem, aki segít a fürdésben. Eléggé legyengített a mai adag. Nem bírom felemelni még a kezemet se. El kell most a segítség. Lassan meg a fürdés, de a nő nagyon türelmes. Linda olvasom a névtábláján. Magas, erős nő. Rövidre vágott haját hajpánttal kötötte el. Alaposan megfürdet. Ez a legcikibb rész, ég is a fejem.
- A barátod nagyon aggódik érted.- mondja Linda.
- Hát igen. De jobb lett volna, ha nem lát így.- suttogom.
- Ne viccelj ebben a kórházban vannak nálad rosszabbak is.- kuncog egy picit a nő.
- Ez megnyugtató.- mondom gúnyosan.
- Na oké. Készen vagyunk.- egyenesedik fel Linda.
- Oké.- mondom.
- Na gyere.- Linda kisegít a zuhanyzóból.
A zuhanyzóban van egy szék azon kellett ülnöm, amíg Linda megfürdetett. Kisegít egy másik székre majd jól bebugyolál egy törölközőbe. Még ez is kifáraszt, ahogy tartom a kezem, amíg megtörölget Linda.
- Na készen is vagyunk.- mondja Linda és beköti a kórházi pizsamát.
- Oké. Ha hánynom kell akkor mit csináljak?- kérdezem.
- A szekrény aljában van ágytál. Abba hányhatsz és utána nyomd meg a nővérhívót.- Linda áttesz a kerekesszékbe és kitol a szobába.
Harry idegesen ül az ágyon. Ahogy megpillant felugrik és átvesz Lindától. Odatol az ágyam mellé majd megállít.
- Na kislány mit csináljunk.- kérdezi miközben a karjaiba vesz.
Olyan könnyen kap fel, mint egy toll pihét. érzem a testemen az izmait. Kiráz a hideg. Nyakába kapaszkodom, félek, hogy véletlenül leejt, de nem. A legóvatosabban, ahogy csak tud az ágyba rak. Megköszönöm majd alaposan betakarózok.
- Egy perc és jövök.- mutatja az egyik ujjá majd kimegy a fürdő be.
Hallom, ahogy dudorászik és pár perc múlva megered a víz a zuhanyrózsából.
Valami finom, kellemes dalt énekel a zuhany alatt. Muszáj becsuknom a szemem, valami rákényszerít. Sokkal hangosabban hallom így a dallamot és egy másik világba repít. Látom magam előtt, ahogy kézenfogva futunk egy réten Harryvel. Csodálatosan süt a nap, szinte már éget. A fű csiklandozza a lábamat. Harry elhallgat. Megszűnik körülöttem az álom világ. Összrtörik a magamban alkotott világ. Kinyitom a szemem és visszacsöppenek a kórházi szobába. Az üres szoba fehér falai, kórházi ágyai és az infúzióm közé, amit folyamatosan kapok, amióta bent vagyok. Kicsit mocorgok az ágyban. Kényelmetlenül fekszem. Nem találom sehogy a helyemet. Hallom nyitódik az ajtó. Harry egy pólóba és boxerbe lép ki félig csöpögő hajjal. Az ajkaimba harapok, mikor alaposan megtörli a haját és feljebb csúszik a pólója. Isteni látvány. Izmos lábai elképesztőek, karja valami csodák. Leesik az állam. Nem tudom levenni róla a szemem.

- Hé ne bámulj!- dobja nekem a törölközőjét Harry.
Elkapom mielőtt nekem ütközhetne majd nyelek egyet. Miért kell ennyire szexinek lennie. Az előkészített ágyához vonszolja Adonisz testét majd felül rá. Engem néz. Zöld szemei csak úgy csillognak. Úgy érzem, mintha egy erdőben lennék, mikor belenézek. Kicsit megráncolja a szemöldökét majd a táskája felé nyúl, ami az ágy végébe rakott.
- Mit nézzünk?- kérdezi miközben előhalássza a laptopját.
- Amit szeretnél. Nem hiszem, hogy sokáig fent tudok maradni.- mondom majd ásítok egy nagyot.
Lefáraszt ez a rákkal való küzdelem. Hamar elfáradok és gyenge is vagyok. Most nem vagyok a legjobb társaság. Harry bólint egyet majd a két ágy közötti szekrényt előbbre húzza  és ráteszi a laptopot, hogy mind a ketten lássuk. Kicsit oldalra döntöm a fejem és várom, hogy Harry elindítsa a filmet. Gyorsan lekapcsolja a villanyt majd beugrik az ágyba és elindítja a filmet. Valami borzalmasan horror filmet sikerült választania Harrynek. Annyira félek, hogy inkább csak őt nézem. Gyönyörű arcát megvilágítja a laptop fénye és így gyönyörködhetek benne. Harry arca néha összerándul majd hallom megint megöltek valakit. Kiráz a hideg és a fejem fölé húzom a takarót. Na ebből ma nem lesz alvás. Miért kellett ilyen filmet választania? Minden második percben hullott egy fej vagy valamilyen testrész. A gyomrom már kikészült mikor Harry megmozdul az ágyában.
- Hát ez nem volt valami jó ötlet így estére.- nevet és lenyomja.
Jaj, de jó végre vége. Lehúzom a takarót a fejemről majd Harryre nézek. Felkel, hogy eltegye a laptopot. Felkapcsolja a kis lámpát, hogy lásson. Lecsukja a laptopot majd a táskájába süllyeszti.
- Harry.- szólok neki rekedtesen.
- Igen?- kérdezi és rám kapja a tekintetét.
- Ide feküdnél egy picit?- kérdezem.
Harry elmosolyodik és már ki is kel az ágyából. Egy picit arrébb csúszok, hogy mellém férjen, de nem kell sokat, hisz akkora ez az ágy, hogy simán elférünk ketten. Harry felemeli a takarót és becsusszan mellém. Kényelmesen elhelyezkedünk. Átölel én meg a mellkasára helyezem a fejemet. Lassan mozog fel-le a fejem, ahogy lélegzik. Kellemes érzés alattam tudni és a karjaiban lenni. Kis köröket kezdek leírni a pólóján majd becsukom a szemem, de nem bírok elaludni. Hallom Harry egyenletesebben veszi a levegőt. Elaludt. 

Csendben veszem a levegőt és próbálom nem felkelteni Harryt. Egy szemhunyásnyit nem aludtam. Hallgattam a szívdobogását. Annyira kellemes ütemet ver. Nem akartam egy dobbanást se kihagyni. Kavatog a gyomrom, de nem azért, mert hánynom kell. Ez más. Azok a bizonyos pillangók repkednek. Harry közelléte okozza és vágyom rá. Azon gondolkozom, hogy milyen lehet a csókja. Milyen lehet a kezét fogni.

- Te se tudsz aludni?- kérdezi körülbelül negyed óra múlva Harry.
Összerezzenek a hangjától. Nem számítottam rá. Kicsit megmozdítom a fejem majd Harry egy kicsit eltűri a hajamat.
- Miből vetted észre?- kérdezem.
Nem mozogtam, mert azt hittem már alszik, de akkor úgy látszik nem. Úgy érzem, mint aki valami titkot hallgatott volna ki. A szíve titkát. Harry kicsit megmozdul. Elzsibbadt végtagjait kicsit megmozgatja majd visszarakja, ahol eddig voltak. Körülöttem.
- Éreztem. Merev voltál.- mondja és tényleg.
El is zsibbadt az ujjam, ami fogóként szorítja a felsőjét. Elengedem majd felpillantok Harryre. A kis lámpa még mindig ég így tisztán látom az arcát. Fáradt, nyúzott, de még mindig szexi.

- Nem volt jó ötlet horror filmet néni .- mondom kioktatón.
- Ne is mond. Becsuktam a szemem és már meg is öltek.- megdörzsöli az arcát majd rám pillant, elmosolyodik és eltűr egy tincset a fülem mögé.
Ujjai könnyedén siklanak a hajamban. Bizsereg a fejbőröm, ahogy hozzám ér. A mellkasára teszem a fejem és jó erősen megszorítom.
- Szeretlek.- motyogom bár tudom, hogy nem ugyan úgy értjük ezt a szót.
- Én is, hugi.- elhúzom a szám az utolsó szó miatt.
Igen ő nem szeretne többet barátságnál. Mit is gondoltam, hisz hatalmas sztár lett. Ezer meg ezer rajongója van és mind gyönyörűek. Le kell zárnom ezt a Harry-s témát. Jobb lesz nem fájdítanom vele a fejem és persze a szívem.
- Na próbáljunk meg egy picit aludni. Nekem holnap vizsgálataim leszen, neked meg menned kell.- mondom és becsukom a szemem.
- Oké. Jóéjt.

Reggel nyolc óra:
Harry korán kelt volt hajnali öt is. Nem akart felébreszteni, de mivel rajta aludtam nem tudott kisurranni. Megvártam, amíg felöltözik, elbúcsúztunk és elment. Kicsit megkönnyebbültem a távozásától. Vissza is tudtam aludni, de hétkor meg jöttek a nővérek ébreszteni. Lázat mértek, meg vérnyomást és felkészítettek lelkileg a vizsgálatokra. Ma megint meg ct-znek meg vért vesznek aztán a jön a kemó.
- Szuper.- morgom miután kimennek.
Megint szétszurkálnak. Nem is kell ennél jobb. Befordulok a takaróm alá és lehunyom a szememet. A takaró magába szívta Harry illatát, érzem ahogy levegőt veszek. Kellemes, férfias. Beburkolózok vele, úgy mintha Harry ölelne és elalszom.

Két hónappal később:

Ma kapom az utolsó kemót. A Clara azt mondta nagyon szépen zsugorodott a daganat és ma kiveszik. Anya nagy örömmel hallgatta a szavait. Nem is tudja leplezni. Mosolygósabb lett és közlékenyebb. Apa úgy szint és még új munkát is kapott és azt mondta több időt fog velünk tölteni. Ezeknek mind iszonyatosan örülök, de Harryvel nem találkoztam azóta mióta itt aludt. Elkellett nekik utazni valami japán reklámforgatásra. Kicsit rosszul esett a dolog, de legalább koncentrálhattam a gyógyulásra, aminek lett is eredménye. 

- Lucy készen állsz?- jön be nagy hévvel Clara.

- Persze. Alig várom, hogy összekaszaboljátok a fejem.- mosolygok rá.

- Oké. Akkor azt fogom csinálni, bár én nem akartam 10 cm-nél nagyobbat vágni, de ahogy te érzed.

Clarával egész jól összebarátkoztunk. Nagyon megkedveltem. Sokat volt bent nálam és beszélgtett velem. Nem hagyta, hogy feladjam. 

- Lucy nem kell félned. Nem fog meglátszani és úgy fogsz itt futkározni, mint a kisgyerekek.- elmosolyodok.

- Oké.- nagy levegőt veszek és felnézek- Menjünk. Készen állok.

- Ez a beszéd. Hívom is a nővéreket.- mondja Clara és kisiet.

Izgatottan ülök az ágyon. Végre vége lesz ennek a szenvedésnek. Lekapom a telefonomat a szekrényről és tárcsázom anya számát. Várok. Harmadik csengésre felveszi.

- Lucy valami baj van?- kérdezi idegesen.

- Szép üdvözlés mit is mondjak.- mondom durcisan mire anya felsóhajt.

- Jaj kislányom annyira megijedtem. Miért hívtál?- kérdezi megkönnyebbülten.

- Mert ma lesz a műtét. Clara felkészített mindenre és azért hívtalak, hogy megmondjam, ne gyere délelőtt.

- Jaj ott akartam lenni. Kislányom beakartalak kísérni ott akartam lenni a végéig. Indulok is.

- Anya nem kell. Nyugodj meg. Minden rendben lesz. Hamar meglesz és 

- Indulás kisasszony- Clara jön be és mögötte még két ápoló.

- Egy pillanat- mondom nekik és gyorsan anyához térek vissza- Ha beszélsz Harryvel akkor mond meg neki, hogy puszilom és hamarosan találkozunk.- hadarom gyorsan.

- Rendben, átadom neki. Szeretlek.- feleli anya.

- Én is téged és apát is.- mondom és megcsuklik a hangom- Szia- mondom és meg se várom anya elbúcsúzását. 

Ledobom az ölembe a telefont és megtörlöm az arcomat. Bepánikoltam. Mi lesz,ha valami komplikáció lesz a műtét közben? Fel se tudom fogni. Clara rohan segítségemre. Szoros, határozott ölelésébe zár. Nem a legmegnyugtatóbb számomra, de jól esett. Kifújtam a rossz energiákat és koncentráltam a gyógyulásra.

- Lucy, nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Ott leszek és ügyelek mindenre.- biztos, nyugodt hangon szól hozzám, ami biztosít, hogy nem kell izgulnom.

Bólintok és várom, hogy megkapjam az altatómat. Clara megsimítja a vállamat majd az infúziós állványhoz lép. Egy injekciót vesz ki a zsebéből majd beleengedi a tartalmát a tasakba. Lassan csöpög le a folyadék. Utoljára körülnézek és elbúcsúzok mindentől gondolatba. Egyre nehezebbek lesznek a szemhéjaim. Lassan csukódnak és nyílnak és egyszer csak elalszom.

4Chapter:

Sziasztok. :) Nagyon, nagyon köszönöm a komikat, nagyon megleptetek vele. Örülök, hogy tetszik nektek a történet, remélem velem tartatok a végéig. :) Ez a rész elég fájdalmasra sikerült és tudom régen fent kellene már lennie, de nem akarok semmit elkapkodni. :) Niki xx









 

Lucy Lee szemszöge:
Egy hatalmas gépbe tolnak be és egyedül hagynak. Az orvos azt mondta, hogy ne mozogjak csak feküdjek nyugodtan. Igen ezt most jó embernek mondja, aki reszket mind a sírástól, mind a félelemtől. Hallom, hogy morogva beindul a gép és behúz magába. Ijesztő... Várok... Nem történik semmi. Becsukom a szemem és nyugtatom magam. Harry. Harry jut eszembe. Felvillan előttem az arca. Zöld szeme, hosszú szempillái. A szája...vörös... vékony mégis oly édes lehet. Hajára kapom a tekintetem. Biztos puha, selymes tapintású... Uhm... Nagyon elkalandozik a figyelmem. A doki ráz fel hirtelen.
- Kész vagyunk. Feltud ülni?- kérdezi kedvesen.
- Igen.- mondom és lassan felülök.
- Rendben. Szólok egy ápolónak, hogy segítse át önt a vizsgálóba.- mondja és kifordul az ajtón.
Ühm ennyi. Nem valami közlékeny, bár én se kérdeztem semmit. Na mindegy jobb is ez így. Nem akarom egyedül hallani a rossz hírt. Ehhez túl gyenge vagyok.
Apu kezét szorongatom a vizsgáló asztalon. Anya nem tud bejönni, túlságosan kiakadt. Nem csodálom, borzalmas látvány lehetek. Fél perc alatt kiszorítottam apám kezéből a vért, de nem tudom elengedni, félek. Megrémít még mindig az a tudat, hogy nem érzek semmit és megfogok halni, de ezt eddig senkinek nem mondtam. Ki tudja mi lesz, mit találtak a dokik.


- Ezt érzi?- kérdezi a doktor úr.
- Nem.- felelem.
- Rendben. Üljön fel. Nyújtsa ki a kezét.- utasít.
Előre nyújtom a kezem, amik úgy remegnek, mint a kocsonya. Nem bírom leállítani. Ez nem az izgalomtól van. Sokkal rosszabb.
- Doktor úr, tud már valamit?- kérdezi apám mire a doki egy pillantást vet mindkettőnkre.
- Van sejtésem, de még nem biztos. Megkapom a CT-ét és a vérkép eredményeit és sokkal okosabb leszek.- feleli majd kimegy.
Mi az, hogy van sejtése, de nem mond semmit. Legalább azt lemondhatta volna... Vagy ennyire súlyos. Tényleg megfogok halni. Nem akarok meghalni. Még csak most ébredtem fel. Nem is volt még barátom, nem is éltem még, nem láttam a világot. Még utazni akartam, nyelveket tanulni. Harryvel beakartam pótolni a lemaradásomat. Együtt bolondozni, filmezni, buliba menni. Élni. Nem akarok meghalni. Apa másik kezéért kutatok. Nem nézek rá, sehova csak egyenest a falat bámulom. Megszorítom majd néma csendben várunk.
- Lucy, tudod, hogy nagyon szeretünk anyuddal és bármi lesz nem hagyunk cserben. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Szeretünk.- mondja apa szív szaggatva és megcsókolja a fejem búbját.
- Apa, ha meghalok én nem akarok mást csak, hogy a sírom mellett legyenek rózsabokrok. Ha ez nem nagy kérés.- mondom mire apa nagyot nyel.
-Ne is gondolj erre... Nem fogsz meghalni. Érted... Nem halhatsz meg!- apa a két tenyere közé fogja az arcomat és a szemeimbe néz- Nem hagyhatsz itt minket.
Mind a kettőnknek megtelik könnyel a szeme és azonnal megöleljük egymást.
- Küzdeni fogok bármi is jöjjön.- mondom.
- Szeretlek.

 
A doki felküldött egy szobába. Egyedül vagyok, vagyis nincsenek szobatársaim csak én. Anya az ágyam mellett ül apa meg az ablak mellett áll. Csendben várunk. A remegés kicsit megszűnt, de a fejfájásom nem akar múlni. Aggódom, nagyon sokáig váratnak minket. Több, mint egy órája nem találkoztunk orvossal. Rosszat sejtek. Körbe nézek a szobában. Apa még mindig az ablak mellett áll és mereven néz kint valamit, gondolom próbálja magát erősnek mutatni. Anyára kapom a tekintetem, mert megszorítja a kezem. Szemébe nézek, ami csillog a könnyektől. Szörnyen néz ki. Arca sápadt, szemei fel vannak dagadva és vörösek.
- Anyu én nagyon félek.- mondom és lefolyik egy könnycsepp az arcomon.
- Én is nagyon féltelek. Jaj édesem, nagyon szeretlek.- mondja és átölel.
- Meg fogsz gyógyulni.- apa is megszólal és odajön hozzánk, hogy megöleljen.
 Nagy családi ölelés, amitől kapok egy kis energiát és feltámad bennem a gyógyulási vágy, de a szívem szakad meg anyám zokogása miatt, amibe belekezd és kirohan a szobából.
Három órával később jött be az orvos hozzánk. Anyuékat leültette egy egy székre és elmondta, a hírt.
- Igen. Ahogy sejtettem a lányuk rákos. A CT- n látható is. Elég nagy és pont a járó ideget nyomja ezért nem tud járni a kisasszony.- megáll bennem az ütő is.
Tudtam. Annyira tudtam, hogy valami nagy baj van. Anya apa mellkasának borul és zokog, apa csak bólogat és nyugtatja anyát, én. Én csak meredek a dokira.
- Én az javaslom, hogy most rögtön kezdjük el a kemoterápiát, hogy minél előbb jobban legyen a hölgy és megakadályozzuk az áttéteket.
Nagy csend lesz a szobába. Rák. Ennyi. Ennyi az élet. Nem, nem adhatom fel. Nem győzhet le. Ahogy megígértem apának, küzdeni fogok. Bármi is legyen túl fogom élni. Megmutatom mindenkinek, hogy engem nem tudnak legyőzni, de kell egy kis idő. Ez most sok volt mindenkinek. Anya is és apa is teljesen a padlón vannak így jobbnak látom, ha nem ma majd holnap kezdem el.
- Rendben. Vállalom, de nem ma. Bent maradok a kórházban és holnap kezdhetjük.- mintha az egész szoba egyszerre lélegzett volna fel.
Kicsit megkönnyebbül a légkör. Anya rám pillant könnyes szemeivel. A kis sminkjét is lesírta, ami volt rajta, de megérthető, hisz most tudta meg, hogy a lánya rákos. A kezemért nyúl. Ahogy hozzáér kiráz a hideg. Felmelegíti fagyos ujjaimat, ahogy a tenyerébe fogja és megszorongatja. Ó bárcsak Harry is itt lenne velem. Fogná a kezem és biztonságot nyújtana.
- Rendben. Akkor holnap elkezdjük. Most pedig pihennie kell a kisasszonynak.- mondja az orvos és kifordul az ajtón.
Pihenni. Igen, most tényleg jól esne egy kis alvás. Kipihenni ezt a borzalmas délutánt. Anyuékra pillantok. Apa összeszedi a dolgaikat és anya mellé lép. Mind a ketten megszorítják a kezemet, majd apa megszólal.
- Meg fogsz gyógyulni. Erős lány vagy. Holnap reggel bejövünk
- Ne... nem szeretném- mondom elhalkuló hangon.
Nem akarom, hogy lássanak összeszurkodva. Jobb, ha egyedül csinálom. Nem kell senkinek így látni engem. Még Harrynek se. Jobb is, hogy nem tud az egészről semmit. Legalább nem fog annyit szenvedni mikor....mikor már nem leszek.
- Kislányom, de mi melletted akarunk lenni.- küzd velem anya.
- Anya, kérlek. Mindnyájunknak így lesz a legjobb.... és.. és most aludnék.- mondom és lejjebb csúszok az ágyamon.
- Rendben
Anya sírós hangja telíti el az egész szobát. Elszorul a gyomrom. -Így a legjobb mindenkinek- hajtogatom magamban. Becsukom a szememet és elfordulok az oldalamra. Hallom, ahogy az ajtó nyitódik és elmennek. Kicsit fellélegzem és elerednek a könnyeim. A francba is. Miért pont ez...miért velem...a francba. Pedig már kezdett jó lenni az életem. Harryvel újra együtt, a karjaiban, az illata, a közelsége. Istenem, de jó volt. De ennyi, tuti meghalok.


Nővérek sürögnek forognak körülöttem. Bevezették már az infúziót és hamarosan kapom az első adagot. Remeg a gyomrom. Már most rosszul vagyok. Mi lesz később? Ki fogom bírni? A sok rosszullét, az étvágytalanság, az örökös fáradékonyság és még persze nem beszéltem a hajhullásról és a fájdalomról. Kínszenvedés lesz, de vágjunk bele. Belépett egy másik orvos. Tegnap egy férfi volt az orvosom, ma pedig egy harmincas éveiben járó hölgy. Barna haja fel van kötve, egy pici smink van rajta, nagyon elegáns, kifinomult nőnek néz ki. Makulátlan fehér köpenyére rá van csíptetve a névtáblája. Dr. Clara Parker. Megnézi a korlapomat majd leteszi.
- Rendben, akkor kezdjük. Szia, Clara Parker vagyok én leszek az orvosod. Én fogom végigkísérni a gyógyulásod és tőlem kérdezhetsz bármit. Nyugodtan szólíthatsz Claranak nem sértődöm meg.- szívélyesen rám mosolyog én meg erőltetek egy félmosolyt.
- Szóval meddig kapom ezt?- mutatok a zacskóra, amit a nővérke hozott oda a doktornőnek.
- Ha minden jól alakul akkor pár hétig és utána pedig műtét lesz. Tudnod kell, hogy a kemoterápia nagyon le fog gyengíteni. Reggeli rosszullétet, fáradékonyságot fogsz tapasztalni. De nem szabad feladni. Rendben?- kérdezi és a kezét a vállamra helyezi.
- Rendben. Na irtsuk ki ezeket a rohadékokat.- mondom mire a doktornő felkacag.
Felteszi a zacskót, beköti és már csöpög is. És most várunk. Ez a legrosszabb. A várakozás.

3Chapter:

Sziasztok! Meghoztam a részt. Nagyon változatos lesz, de nagyon izgalmas (szerintem). Személy szerint a végén már majdnem sírtam. Na nem akarok elárulni semmit, szóval jó olvasást! (kérhetnék legalább 2 komit?)
Niki xx

Lucy Lee szemszöge: 

Megremegek Harry ölelésében. Túl sok érzelem tör rám. Késztetést érzek, hogy megcsókoljam, de nem bírok megmozdulni. Nem enged a testem. Elfáradtam. Elfáradtak az izmaim. Harry megsimogatja a hátamat és lassan bukik fölém a sötétség és Harry pólóját szorongatom. Nem akarom elengedni.
-Maradj velem.- suttogom és elnyom az álom.


Reggel a nap kelt fel. Hunyorogva pillantok ki a takaróm alól. Keresően tapogatok a nagy ágyon. Elment. Harry nincs mellettem. Itt hagyott pedig megkértem rá. Elszontyolodom. Felülök és magam elé bámulok. Én most tényleg beleszerettem? Beleszerettem a legjobb barátomba? Ez nem lehet. Hisz', ha őt elveszítem nem marad senkim. Potyogni kezdenek a könnyeim. Nem szerethetem. Nem így. Nem lehet. Visszazuhanok a párnámra és zokogok. Fáj a szívem. Ez nem helyes amit érzek.


Délben anyu jött be hozzám és próbált leküzdeni a torkomon egy szendvicset. Nem tudtam megenni. Nem volt kedvem se enni, se kimozdulni a szobámból. Egyedül akartam lenni az érzéseimmel. Anya ezt felfogta és egyedül hagyott. Az ablak előtt egy képet nézegettem. Mi voltunk rajta. Még régen. A sulibál előtt anya készített rólunk egy képet. Harryn öltöny volt és nyakkendő. Egyszerűen tökéletes. Haja tökéletesen kusza, mint mindig. Mosolya az a tipikus Harry mosoly, amitől nagyot dobban a szívem és eszembe jut a tegnapi beszélgetéseink és a mosoly az arcán. Tegnap szinte mindig virult. Vagy százszor elmondta, hogy mennyire örül, hogy újra beszélhet velem és hogy nagyon hiányoztam neki. Az a mosoly, a memóriámba égett. Ajtó nyikorgásra leszek figyelmes. Felkapom a fejem és eldugom a képet. Harry lép be. Fekete farmerban és fehér ingben, aminek az felső két gombja nem volt begombolva. Tetoválásai egy kicsit kilátszanak alóla, de nem teljesen látom mik azok, de nagyon szexinek tarom, ahogy most ott áll az ajtómban és engem néz. Nyelek egy nagyot és a háta mögé dugott csokorra téved a szemem. Rózsát hozott, méghozzá vöröset. 
- Bocsáss meg, hogy itt hagytalak egy szó nélkül, de haza kellett mennem, mert anyuékkal is akartam még beszélni.- elkapja a tekintetét és beljebb lép- Ezt neked hoztam. Tudom Hogy ez a kedvenced.- mosolyog és átnyújtja.
- Harry, nem kellett volna.- alig bírok a bőrömben maradni, újra itt van.
Még mindig emlékszik a kedvenc virágomra. Eszméletlen. Ahogy elveszem a virágot Harry beletúr a hajába majd az ablakhoz lép. Elidőzök egy kicsit rajta. Nadrágja tökéletesen feszül izmos combjaira, ingét szexise feltűrte a könyökéig. Egyre jobban azt érzem, hogy azonnal meggyulladok. Gyorsan keresek egy vázát a polcomon és odagurulok.
- És hogy vannak?- kérdezem Harryt.
- Kik?
- Hát anyudék. Hogy vannak? Minden rendben?- tudakolódom.
- Ja. Igen persze. Robinnal tavaly házasodtak össze, most hatalmas a boldogság.- mondja olyan állboldogsággal.
- Te nem örülsz?- kérdezem közben beletuszkolom a virágokat a vázába és visszateszem a polcra.
- De. Nagyon is. Nagyon kedvelem Robint...
- De?- kérdezem és visszagurulok az ablakhoz.
Harry felsóhajt, hátrább lép és leül az ágyamra. Beletúr a hajába és annyira összetört arcot mutat, hogy összeszorul a szívem.
- De nem akarom, hogy összetörjék megint anyám szívét. Igaz, hogy nem ilyennek ismertem meg Robint, mert látszik rajta, hogy imádja anyámat, de féltem.- meséli és látom rajta, hogy ez nagyon megviseli.
- Harry teljes mértékben megértelek.- mondom és odagurulok hozzá és megfogom a térdét.
- De nem tudod milyen mikor nem tudsz segíteni valakinek,mert távol vagy tőle.- hangja elhalkul.
Teljes arcát tenyerébe temeti. Fájdalmasan felnyög és hirtelen feláll mitől megugrok.
- Hé ez mi?- kérdezi, amint leér a földre a kép, amit eddig rejtegettem.
- Az csak...csak egy kép. Emlékszel erre?- kérdezem és látom, hogy teljes mértékben tudja miről van szó.
- Persze. Iszonyat jó volt az a bál. És meg kell jegyeznem nagyon jól állt rajtad ez a kék ruha.- mondja és visszaadja a képet- Amúgy miért rejtegetted ezt a képet?
- Nem rejtegettem.- mondom gyorsan talán túl gyorsan- Nem vagy éhes? Vagy elmehetnénk sétálni egyet.- mondom gyorsan és kigurulok a szobámból. Ó, de bolond vagyok, miért oda tettem? Hülye, hülye, hülye. Korholom magam.


Harryvel arra jutottunk, hogy itthon maradunk, mert megeredt az eső. Még szerencse, hogy imádunk mind a ketten filmet nézni, ezért betettünk egy DVD-t, de most valahogy más foglalkoztatott. Harry kezével szórakoztam. Hatalmas tenyerét forgatom és ujjaival játszom. Közben néha-néha felnézek az arcára. Ajkai lágyan vörösek, arca kemény mivel erősen koncentrál a filmre, szemei sötét zöldek és igézőek. Újra az ajkaira téved a szemem. Annyira megcsókolnám. Felsóhajtok majd a tv-re nézek és újra az ujjaival kezdek játszani. Harry egyszer csak megszólal.
- Na jó, látom nem érdekel a film.- mondja és elkezd csikizni.
Felsikítok és nevetni kezdek. Ujjai a derekamon szaladgálnak. Tudja jól merre vannak a gyenge pontjaim. Kezeimmel próbálom védeni magam, de semmi esélyem. Harry legyőz.
- Elég! Elég!- nevetek.
Harry fölém magasodik és lenéz rám. Kezei a vállaim mellett, lábai a csípőm mellett. Teljesen elfed. Érzem a test melegét. Ebből a szögből tökéletes belátást kapok az inge alá. Hatalmas tetoválások fedik a mellkasát. Egy hatalmas pillangó és két gyönyörű madár. Felnézek a szemeibe és lecsillapítom heves lélegzet vételeimet. Harry végignézi az arcomat és beletúr vörös hajamba. Libabőrös leszek. Mozdulatlanul fekszem alatta. Élvezem a helyzetet. Mint régen...kint az udvaron...érzem ahogy vibrál közöttünk a levegő. Leheleteink egybeforrnak, szívünk egyszerre ver, izmaink ugyan úgy pattanásig feszül és mozdulásra kész. Harry megnyalja az ajkait és behunyja a szemeit.
- Lucy!- anya lép be a nappali ajtaján.
Harry leugrik rólam és segít felkelni. Anya ebből az egészből nem láthatott semmit kivéve annyit, hogy Harry hirtelen felugrik és felhúz.Most kicsit hálás voltam annak a tíz perces szenvedésnek, amíg Harry áttologatta a bútorokat és háttal volt a kanapénak az ajtó. Felpillantok anyura és megigazítom a hajam.
- Igen?
- Csináltam szendvicseket. Tessék Harry vegyél. Kértek inni?- kérdezi miközben átnyújtja a tálat Harrynek.
- Nem köszi.- mosolygok rá.
Anya egy kedves mosollyal távozik a nappaliból és Harry leül. A fotelba. Ami elég messze van tőlem. Elkeseredek. Ennyi ennek biztos nem lesz folytatása. Hátradőlök a kanapén és elindítom a filmet.


Harrynek hirtelen el kellett mennie. Még be se tudta fejezni a szendvicsét mikor felhívták, hogy lesz egy fontos találkozója. Azóta egyedül kapcsolgatom a tv-t. A fejem is megfájdult és szédülök is.
- Anya!- kiabálok.
- Valami baj van? Lucy te nagyon sápadt vagy. Kérsz valamit?- kérdezi és letérdel elém.
- Segíts ki...gyorsan a fürdőbe.- mondom és anya hamar cselekszik.
Nem vacakolunk a kerekesszékkel. Felkap és rohan velem az alsó fürdőbe. Épp hogy beértünk. Letesz a WC elé és belőlem minden kijön. Borzalmas volt. Anya sírni kezd mellettem és próbálja a szenvedésemet megkönnyíteni. Felfogja a hajamat és hoz vizet.

Az ágyamon kuporodtam össze az egy órán át tartó szenvedés után. Ezek után csak nyugalomra vágyok, de anyu azt mondta, hogy mikor hazaér apu bemegyünk vele a kórházba. Nem akarok megint ott lenni. Utálom a gyógyszerszagot és a túl tiszta folyosókat. Kiráz tőle a hideg. Kopogással jelzi valaki, hogy be szeretne jönni.
- Igen.- mondom és apu nyit be az ajtón.
- Lucy megjöttem. Hogy vagy? Szédülsz még?- kérdezi és megfogja a homlokomat.
- Igen és a fejem is nagyon fáj.- panaszkodok neki.
- Oké. Anyád azt mondta menjünk be a kórházba
- Apa nem kell. Majd alszom egyet és jobb lesz.- mondom és magamra erőltetek egy kis mosolyt.
- Nem Lucy, ezzel nem játszunk. Sápadt vagy és már reszketsz is. Most azonnal megyünk a dokihoz.- mondja és felkap.
Megint orvos. Eddig se tudták megmondani mi a bajom majd most ezek után tuti megfogják tudni. Kételkedem.
- Tuti valamit benyeltem azért vagyok rosszul. semmi bajom.- mondom apunak.
- Én nem úgy látom.- feleli- Amanda!- kiabál anyám után.
- Kész vagyok. Mehetünk.- anya kinyitja az ajtót és apa siet velem a kocsihoz.
Betesz és becsapja az ajtót. Az ölembe helyezem a kezemet, ami szinte úgy remeg, mint a kocsonya. Mi történik velem? Eddig ez nem volt. Apa azonnal beletapos a gázba és csak úgy faljuk a kilométereket. Egyre rosszabbul érzem magam. A látásom is homályosodik és nem érzem a lábaimat.
- Apa nem érzem a lábam!- mondom pánikolva.
- Nyugodj meg Lucy mindjárt beérünk.- nyugtat anya.
Pánikroham tör rám. Levegő után kapkodok és a könnyeim is kiszaladnak a szememből. Mi történik velem?
Apa hatalmas fékcsikorgással megáll a kórház előtt feltépi az ajtaját kiszáll átrohan hozzám kinyitja az ajtót és azonnal kikap. Egészen a nővérpultig cipel ahol két doktor konzultált. Apa pánikolva informálta őket az állapotomról.
- Rendben vigyük a CT- re.- elvettek apától, feltettek egy ágyra és rohant velem az egyik doki.
Apa után néztem, aki a másik orvossal beszélt. Apa a szája elé tette a kezét és potyogni kezdtek a könnyei. És erre a látványra elvesztem az összes reményemet. Megfogok halni.

2Chapter:

Sziasztok. :) Új rész érkezett a végén teljesen kiöntöttem a szívem és bár Lucy helyében lehetnék. Elég érzelmesnek érzem és remélem nektek is  tetszeni fog épp úgy, mint nekem. :) Jó olvasást. Niki xx

 Lucy Lee szemszöge:

Nagyokat pislogva egyenesedek fel. Anyát pillantom meg. Szemei karikásak és pirosak a sok sírástól. Haja fakó, arca fehér és fáradt. Melegítőben van aminek az ujjai gyűröttek és könnyek által áztatottak. Sajnálkozva néz rám majd lehajol és felkapkodja az almákat majd egyet a kezembe nyom.
- Köszönöm.- mondom majd előre hajtom magam.
- Csinálok valami harapni valót. Mit kérsz?- kérdezi fáradtan.
- Melegszendvics jó lesz.- mondom és visszavonulok a rejtekhelyemre.
Érzem anyám fájdalmát. Érzem, hogy próbálna segíteni, de nem tudja hogyan tudna. Teljesen letört, hogy a lánya egy nyomorék lett. Sírva az ablakhoz gurítom magam és csak bámulok magam elé. Tennem kell valamit.


Eljött az első itthoni estém. A lenti fürdőt kell használnom. Elég szűk, de megoldottuk anyával. Segített levetkőzni majd engedett meleg vizet a kádba.
- Na gyere.- mondja és már emelt volna fel.
- Várj.- szólok neki- Megszeretnék valamit próbálni.- mondom mire anya kérdőn néz rám- Megpróbálnék felállni.
- Lucy tudod, hogy nem tudsz. Az orvos is megmondta.- tiltakozik anya.
- Kérlek.- kérlelem.
- De...
- Jó oké.- mondom szomorúan.
Anya sajnálva néz és újra megpróbál felemelni, de megcsörren a telefon. Anya visszahelyez a székbe és maradásra utasít. Kirohan a konyhába és hallom amikor felveszi a telefont. Most itt a lehetőség. Megfogom a mosdótál szélét és nekirugaszkodom. Kezeim megremegnek, de  feltolom magam. A lábaimon állok. Megfeszül minden izmom. A lábaim remegnek, a kezeim már kékülnek ahogy szorítom a mosdótálat. Belenézek a tükörbe és elszörnyülködöm. Vörös hajam fénytelen, bőröm fehérebb, mint ahogy emlékeztem, szemeim körül a bőröm duzzadt piros a sok sírás miatt. Egy üveges tekintetű roncs néz vissza rám, nem az élettel teli, vidám lány aki eddig voltam. Ennek a lénynek most kiáll minden csontja, a bőre fehér és élettelen, látszanak az erei minden hol a testén. Szörnyű így látnom magam. Meleg könnycsepp száguld végi az arcomon és nagyot koppan a hideg csempén. Megtörlöm az arcomat és ráveszem magam, hogy újra leüljek, de hirtelen egy pillanatra megszédülök és máris a földön találom magam. A tolókocsi nekimegy az ajtónak én a kád mellé csúszok és máris sírni kezdek. Annyira béna vagyok. Még pár percre se tudok megállni. Anyám ijedten töri rám az ajtót. Átesik a tolókocsin és mérgesen néz. Tudom, hogy most legszívesebben kiabálna velem és elküldene a fenébe, de csak felsegít és óvatosan beletesz a kádba. Odaadja a szivacsot meg a tusfürdőt és kimegy. Ahj a francba. Még egy szót sem szólt. Régen üvöltözött volna velem és elküldött volna a szobámba, de most még egy árva rosszalló szót se kaptam. Elkeseredve, bűntudattal sikálom magam.


Éjfél van. A plafont bámulom és gondolkozom. Kattog az agyam. Harry jut eszembe. Híres lett és valóra váltja az álmait. Amiket megtudtam róla azok alapján nagyon befutott és sikeres és nem felejtett el. A kórházbeli lufik és virágok nagyrészt tőle volt. A csokrokba mindig írt pár sort. Butaságokat, de vicceseket, jókat nettem rajta délután miután meguntam a sírást. Kicsit jobb kedvre derített, de aztán...aztán megpillantottam magam. Egy roncs vagyok. Semmi értelme az életemnek. Semmit nem tudok megcsinálni egyedül és nem várhatok el senkitől semmit, főleg nem azt, hogy gondoskodjon rólam. Nem bírnám ki. Az oldalamra fordulok és könnyek potyognak a párnámra...zokogni kezdek...kisírom a fájdalmamat... Egy óra körül végre eltudok aludni, de akkor is csak olyan álmok röppennek fel, mint tolókocsi kerget és elesek, szakadékba zuhanok és nincs lábam. Nem volt valami pihentető alvás.


Tegnap voltam a kórházban. Az orvos rengeteg vizsgálatot végzett el rajtam, de majd csak egy hét múlva lesznek meg az eredmények. Nem mondott semmit. Az állapotom siralmas, amit megállapítottam én is pedig eszek iszok, de nem erősödöm. Tudom, hogy még csak két napja vagyok itthon, de akkor is. Fáj, hogy nem változik semmi...csak a szemem alatt a karikák, egyre jobban növekednek. Anya kitalálta mára, hogy jót tenne egy kis friss levegő. Mivel nem esik az eső és süt a nap anyuval kijöttünk a kertbe. Kicsit napozok amíg ő rendbe hozza a kert. A tél után újra ültette a kertet, megmetszette a rózsákat és most a kerti bútorokat törli le. Én addig olvastam és napoztam. Meleg tavaszi napsugarak kellemesen simogatták az arcomat. Régen érte a bőrömet ilyen kellemes meleg levegő. Érzem ahogy feltöltődöm energiával. Kellemes idő van. Igaza volt anyának, kicsit már a kedvem is jobb.
- Lucy nem vagy éhes?- kérdezi anya miután végzett a törölgetéssel és mögém áll.
- De. Egy szendvicset kaphatok?- kérdezem.
- Persze.- mondja és belép a házba.
Végre van egy olyan napunk mikor mindenkinek jó kedve van. Ma még senki nem sírt és nem is szeretném, hogy valaki is sírjon. Anya nagyon jó kedvébe van és kicsit energikusabb, apa nyugodtan olvasgatta reggel az újságot, mikor kigurultam a konyhába nem kaptam egy sajnálkozó pillantást sem és ez jól esett. Újra a napra koncentrálok, becsukom a szemem és élvezem a melegét és a friss levegőt. Délután megint esőt mondtak és addig kiakarom használni ezt a jó időt. Hallom, hogy anya újra nyitja a hátsó ajtót, biztos kint hagyott valamit.
- Mit hagytál kint?- kérdezem.
Nem kaptam választ. Biztos megoldja. Újra nyugodtan ülök a székemben, csukott szemmel mikor egy felhő eltakarja a napot. Mérgelődve nyitom ki a szemeimet és a zavaró felhőt szidnám, de nem egy felhő takarja a napomat, hanem egy magas, göndör hajú világsztár. A legjobb barátom, aki megígérte, amint végez a turnéjával meglátogat. Harry az, Harry állja el a napomat. Elvigyorodok és felsikítok.
- Harry!- visítom és azonnal megölel.
Boldogság, öröm, fut át rajtam. Sírni tudnék a boldogságtól. Újra láthatom legjobb barátomat, aki ugyan olyan édes, mint régen, csak magasabb. Még mindig ugyan azt a parfümöt használja, amit régen. Mélyen magamba szívom.
- Lucy, annyira hiányoztál.- mondja és még jobban megölel.
- Annyira más vagy.- mondom neki és jobban megtapogatom- Te izmosodtál. Ki vagy gyúrva.
Harry elneveti magát, feltolja a napszemüvegét a hajába és körbeforog. Nagyon megváltozott. Sokkal jobb a fizikuma. Erősebb, izmosabb lett.
- Igen a turné miatt muszáj volt megerősödnöm.- mondja és a székemre pillant.
- Ne is kérdezd, amúgy sem tudok semmit mondani., de remélem pár hét múlva ott fogok tombolni az első sorban.- felelem mosolyogva.
- Oké. Lenne kedved valahová elmenni? Megehetnénk egy fagyit.- ajánlja fel Harry mire én azonnal bólogatok, mint egy kislány.
 - Oké, kell a táskám és mehetünk.- mondom és elindulok.
Eljutok az ajtóig, ahol nem tudok bemenni mivel túl szűk az ajtó, hogy én be tudjam magam gurítani. Hátra nézek, de Harry már segítségemre is siet. Betol a lakásba.
- Köszi.- mondom és picit elmosolyodok.
Ez a helyzet még fura. Meg kell szoknunk, hogy nem minden megy még egyedül. Harryt az nappaliba küldöm, amíg össze szedek pár cuccot anyával beszélget a nappaliban. Iratokat, telefont, pénzt. Ezeket beleszórom egy táskába és az ölembe teszem.
- Mehetünk.- mondom Harrynek, aki anyuval egyszerre pillantanak rám, amolyan "hogy tudnánk segíteni rajta" pillantással.
- A szendvicseddel mi lesz?- szólal meg gyorsan anya.
- Majd később megeszem. Elmegyünk Harryvel fagyizni, majd jövök.- mondom neki és Harryre pillantok.
- Oké. De tudod, hogy nem kelhetsz ki a székből és nem szabad megerőltetni magad...- igenlően bólogatok és az ajtóhoz gurulok.
Anya megint kicsit túlzásba viszi az aggódást biztos vagyok benne, hogy Harryre is jól ráhozta a frászt. Jól tudom mit tudok és mit nem tudok megcsinálni. Tanultam a fürdőszobai esetből. Nem tudok felállni, ez van, majd máskor, Harry meg majd segít, ha valami nem megy.
 - Valaki segítene?- vinnyogok már most, mert megakadtam a küszöbben.
Harry segít megint ki. Kitol egészen a kocsijáig. Kinyitja nekem az ajtaját és segít beülni. Intek anyunak, hogy minden oké és Harry is megnyugtatja anyut.
- Minden rendben lesz Mrs Lee.- kiabálja mire anyu bemegy a lakásba.
Hraar hátra megy a csomagtartóhoz és megpróbálja összecsukni a széket.
- A francba. Nem megy.- nevet kínosan.
- Csak csukd össze.- kiabálom neki hátra, nevetve és kinézek a szélvédő ablakán.
Elmerengek, ahogy végig nézek az utcánkon. Eszembe jutnak a nyári esték mikor Harryvel kint csatangoltunk, játszottunk, beszélgettünk, remek éveket töltöttünk itt. Álmodozásomat három feketébe öltözött férfit pillantok meg, akik táskákkal és fényképező gépekkel közelednek a kocsi felé. Eszembe jut, hogy miért is vannak itt és hallottam már egy két dolgot róluk és nincs valami kedves arcuk. Hátra nézek Harryre, aki még mindig a székkel babrál. Muszáj neki szólnom.
- Harry három férfi!- visítom.
- Mi?- kérdez vissza.
- Három férfi kamerákkal a kezükben közelednek a kocsi felé!- mondom neki.
- A francba is.- bedobja a széket úgy ahogy van a csomagtartóba és becsapja az ajtaját.
Előre fordulok és szembe nézek a kamerák lencséivel. Ilyesztő ilyen bezárt helyen lenni, úgy hogy körülötted emberek tömege van. Harry után kutatok a szememmel. Egyre több ember jött a kocsi köré, szó szerint megrohamozták az autót. Pánikolva szorongatom a biztonsági övemet és Harryért imádkozom. Hogy került ide ennyi ember? Harry feltépi az ajtót és gyorsan bezárja. Bekapcsolja az övét és behelyezi a sluszkulcsot a helyére és gyújtást ad a kocsira. Lassan gurulunk ki a tömegből. Ijesztő ez a sok ember és még most is rohannak utánunk. Harryre pillantok aki kicsit idegesen szorongatja a kormányt.
- Harry ez mindig így van, ha kilépsz az utcára?- kérdezem és elengedem az övemet.
- Általában igen. Nagyon sajnálom, nem akartam ezt. Ugye nem ijedtél meg nagyon.- kérdezi aggódva és egy pillantást vet rám.
- Nem. Annyira nem, bár ez egy kicsit bizar volt.- mondom.
- Elsőre nagyon ijesztő, de meglehet szokni.- mondja és szorosabban megfogja a kormányt.
- Tényleg. Ezt? Hisz alig tudtál megmozdulni tőlük.- mondom és rá meredek.
Na jó, tényleg megijedtem. Megfordult a fejemben az, hogy nem fogom többet látni Harryt, mert szét tépték az emberek. Harry arcvonásai keményebbek lesznek. Látom, hogy kicsit ideges lesz. Tuti volt már rosszabb élménye ezzel kapcsolatban. Bele se merek gondolni.
- Tudom, de ezzel jár ez az egész.- mondja és bekanyarodunk egy parkolóba- Na megjöttünk. Egy pillanat és kiszállhatsz.
Mosolyogva néztem rá, de legszívesebben bent megvártam volna, amíg hoz nekünk fagyit. Nem akarok kiszállni. Még nem voltam semmilyen nyilvános helyen ahol ismernek és ezek a kamerás emberek bármikor itt teremhetnek. De nincs választásom Harry kiveszi a tolókocsit bele segít és elindulunk a fagyizó felé.
- És tudod már kezelni az új járműved?- viccelődik Harry a tolószékemen.
- Megyeget, de jobb lenne kocsit vezetni.- felelem és felpillantok rá.
Harry hümmög egyet majd kinyitja az ajtót nekem. Gyorsan begurulok rajta majd azonnal ki is mennék. Mindenki Harryre szegezi a szemét és minden lány sikítozva áll fel a székéről. Harry rájuk se figyel gyorsan odalép mellém. Lehajol hozzám.
- Ez hosszú fagyizás lesz. Válasz fagyit és majd én fizetem.- mondja és elmosolyodik.
Felpillantok rá és megfogom a kezét. Nem akarom elengedni. Velem jött fagyizni, nem viszi el tőlem senki.
- Harry kérlek maradj mellettem.- könyörgök neki.
- Oké, mindent megteszek.- mondja és megfogja a tolókocsim fogantyúját hátul és elindulunk.


Lélegzet visszafojtva ülök a fagyizóba. Nem tudom nem észrevenni, hogy minket bámulnak. Sok rajongó kért már képet és autogramot Harrytől és kicsit beszélgettek vele, de Harry szépen megkérte őket, hogy most ne zavarjanak minket és a rajongók felfogták. Nem jöttek többen ide hozzánk csak figyelnek minket. Harry közben mesél az eddigi három évéről, ami egyszerűen tökéletesnek hangzik.
- És a mostani turnénk még nem is ért véget.- mondja feldobódva.
Hátradől a székén és hatalmas mosoly terül el az arcán. Megjelennek a gödröcskéi. Bevillan egy régi kép. Mikor a kertünk füvén feküdtünk és néztük az eget. Harry egyszer csak fogta magát és elkezdett csikizni. Hatalmas nevetésbe kezdtünk aztán egyszer csak abbahagyta és fölém magasodott. A kezei a fejem mellett voltak és engem nézett. Zöld szemei tágra voltak nyílva és engem bámultak. Lefagytam. Tudtam, hogy Harry már csókolózott és láttam már nála ugyan ezt a technikát. A számra nézett és elmosolyodott és megjelentek a gödröcskéi. Nem akartam tönkre tenni a barátságunkat ezért eszembe jutott valami. Megnyomtam az arcán a mélyedést mitől még jobban elmosolyodott és újra csikizni kezdett. Elönt a melegség. A szívem hevesebben kezd el dobogni .Ugyan azt kezdem érezni, mint régen. Feltámad bennem a régi tűz, amit akkor éreztem Harry iránt. Hirtelen visszatérek a jelenbe. Harry félmosolyra vált majd megnyalja a száját.
-Kész vagy?- kérdezi.
- Ühm. Igen- mondom és gyorsan kikanalazom a fagyi kehelyből a maradék fagyimat.
- Akkor menjünk. mondja és feláll a székéről.

A szobámban vagyunk Harryvel és a képeit nézegetjük amiket a turné alatt készített. A mellkasán fekszem. Hallom minden szívverését. Együtt dobog az enyémmel. Elmosolyodom és még jobban összekuporodok. Most érzem azt a három év kimaradást. Igaz Harry mindent dokumentált, de ez így nem az igazi. Hiányzott az illata, a közelsége. Most érzem magam teljes egésznek. Hogy itt van megnyugtat.
- Nézd itt van pár kép Párisból. Ezek meg a Japánban vannak.- felpillantok Harryre és látom, ahogy csillog a szeme és felidézi az emlékeit.
Göndör haja kusza az állandóan bent járó keze miatt. A szemei fáradtak, hisz' sokat utazott, de az arca csupa boldogság, mitől összeszorul a gyomrom.
- Hiányoztál.- mondom hirtelen.
- Mi?- kérdezi és rám pillant.
- Hiányoztál. Eddig volt valami hiányérzetem, de most, hogy itt vagy már nincs.- mondom és vissza helyezem a fejemet a mellkasára.
- Te is. Nagyon.- feleli mély dörmögős hangján és egyik kezével közelebb von magához.
Tovább lépteti a képet és vége van a mappának. Elfogytak a képek. Harry lecsukja a laptopot és leteszi az éjjeliszekrényre. Úgy fordulunk, hogy mind a ketten az oldalunkon fekszünk én a mellkasába fúrom a fejem ő pedig a szorosan tart.
- Nem tudod elképzelni mennyit aggódtam érted. Ha nem ébredtél volna fel én...én nem is tudom mit csináltam volna. Lucy tudod, hogy nagyon sokat jelentesz nekem.- dörmögi majd belepuszil a hajamba.
- Igen. Te is nekem. A legjobb barátom vagy.- mondom keserűen.
Nem csak az akarok lenni. Több. Sokkal több. Akihez mindig oda bújhat, aki vigyáz rá ha beteg, aki mindent tud róla, akit először hív fel, ha valami történt, akinek kiönti a szívét, aki miatt minden reggel felkel. Az élete értelme akarok lenni, a szeme fénye, az égboltjának egyetlen csillaga, a szívének az egyik fele. Több akarok lenni, mint a barátja. Én a szerelme akarok lenni.


Ha kaphatnék rá pár komit az nagyon jó lenne. :)

1Chapter:

Sziasztok.:) Meghoztam a részt. Megtennétek nekem, hogy pipáltok és komiztok, köszönöm. Jó olvasást. UI.: Zsófinak köszönöm a fejécet és a hátteret.:)
xxNiki

Harry Styles szemszöge napjaikban:

Az ágyban forgolódok. Rémes álmok zavartak fel. A legjobb barátom, Lucy balesetét álmodom újra és újra. Talán csak a tegnapi koncert kimerített azért álmodtam ezt. Lucy biztos jól van. Amikor utoljára nála jártam, két hónapja, akkor még jól volt. Kómában volt, de jól volt. Fel kellene hívnom az anyukáját. Két hónap, de gyorsan megy az idő. Mintha csak tegnap lett volna a baleset. Tisztán emlékszem mindenre.
Becsukom egy pillanatra a szememet és látom Lu alakját a salakpályán. Fehér bőre rikít a vörös salakon. Haja szétterülve körülötte, mintha vér lenne. Azonnal megtelik könnyel a szemem és elhomályosodik minden. Lucy. Megrémülök a látványtól és kiugrok az ágyból és kimegyek a fürdőbe. Megnyitom a csapot a kis mosdótálba és amíg megtelik belenézek a tükörbe. Fáradt megviselt az arcom. Hajam kuszán göndörödik minden felé. Szemei karikásak a kevés alvástól. Borzalmas a látványom. Borzalmalkodásom közben megtelik a mosdó ezért elzárom a vizet. Lassan merítem bele a jéghideg vízbe a kezem és erősen belenyomom az arcomat a tenyerembe. Olyan érzés mintha ezer tű szúródna belém, de legalább felébredtem.
- Harry öt perc múlva indulunk.- kiabál be valaki az ajtón.
Lekapok egy törülközőt a tartóról és megtörlöm az arcom. Gyorsan megmosom a fogam és kész is vagyok. Visszamegyek a szobába és előkotrok egy fekete pólót meg egy kockás inget és a szokásos fekete farmeremet rángatom magamra. Gyorsan átfuttatom az ujjaimat a hajamban és összehúzom a táskámat. Megnézem az időt, nyolc óra van, aztán elrakom a telefonomat és még egyszer körbenézek. Nem hagyok itt semmit, ezzel a gondolattal fordulok ki a szobámból mikor megcsörren a telefonom. Kiveszem a zsebemből és megnézem a kijelzőjét. Nem ismerős a szám, de felveszem.
- Igen tessék?...- néma csend, senki nem szól bele- Kit keres?- próbálkozom.
- Ha-harry.- lágy női hang szól bele.
- Igen? Ki keres?- érdeklődöm.
- Lu-lucy vagyok.- rekedtes, zavart hangot hallok.
- Lucy, Lucy Lee?- kérdezem megdöbbenve és eldobok mindent.
Gyomrom megfeszül, szívem egyre hevesebben kezd dobogni. Lucy felébredt! El se hiszem. Lu felébredt! Percekig egyikünk se szólt bele a telefonba, de megtörtem a csendet.
- Mikor? Jól vagy? Mikor? Nem fáj semmid? Mikor? Lucy!- annyira le vagyok sokkolva, hogy csak ezek jutottak eszembe.
- Gyere be a kórházba és mindent elmondok.- mondja mire kifut minden vér belőlem.
- Lu nem tudok bemenni. Nem vagyok Angliában.- mondom keserűen.
Miért most kell nekünk turnéznunk. A francba is. Lucy halk szuszogását hallom a telefonba. Nem tud megszólalni ahogy én sem.
- Harry indulunk!- kiabál nekem Louis a folyosó végéről.
Rápillantok és tátogok neki "Egy perc" és Lucyra koncentrálok.
- Figyelj valahogy megoldjuk oké. Nagyon örülök, hogy felébredtél, de nem tudlak most meglátogatni, mert turnézunk a fiúkkal és nem hagyhatom itt őket. Egy hét múlva szabad leszek.- mondom és várom a reakcióját, semmi- Lucy itt vagy még?- kérdezem.
- Igen. Turnézol?- halk és elfojtott a hangja- Énekes vagy?- kérdezi ledöbbenve.
- Lu mindent elmondok egy hét múlva, oké? Most mennem kell. Puszillak.- mondom és nagy csend kerekedik megint- Hiányoztál.- suttogom.
- Te is nekem. Bár még mindig nem tudom mi történt, de úgy érzem nagyon sokat aludtam.- viccelődik magán és kellemes nevetése belengi a vonalat- Akkor egy hét múlva Harry. Szia.- mondja és megszakítja a vonalat.
Ez a hang, de hiányzott már nekem. Végre felébredt és emlékszik rám. Lucy a nagy túlélő. Egy hét és újra láthatom élettel telt arcát. Zsebre dugom a telefonomat és felkapom a táskámat. A fiúk után rohanok és nagy mosollyal az arcomon szállok be a kocsiba. Ránézek a fiúkra akik felhúzott szemöldökkel figyelnek. Louis alig várja, hogy megszólalhasson. Látom az arcán.
- Mi az, talán jól telt az estéd? Akartam is mondani, hogy kicsit halkabban, mert felkeltitek az egész hotelt.- viccelődik.
- Jól van Louis. Már vártam ezt.- mosolygok és kinézek az ablakon.
Elindultunk a következő turnéállomás felé. Az pedig nem más, mint Miami. Miami után pedig van pár nap szabadnapunk és én azt Lucyval fogom tölteni.


Lucy Lee szemszöge, kórház:

Felhívtam Harryt, hogy tudassam vele, felébredtem és, hogy megkérjem rá, hogy látogasson meg, de nincs Angliában. Nincs Angliában mivel turnézik "a fiúkkal". Énekes lett. Valóra váltotta az álmát. De mikor? Nem aludhattam annyit. Vagy mégis? Valaki kopog benyit az ajtón. Bekukucskál majd jobban kinyitja és belép rajta egy nővér. Most nálunk körülbelül délután egy óra lehet, ezért meghozta az ebédemet. Megfog egy tálcát a kocsiról és behozza. Rámosolygok és a nő is visszamosolyog. Leteszi az ágyam mellett álló éjjeliszekrényre az ebédet és az ablakhoz lép, hogy széthúzza a függönyöket. Már takarnám el a szememet, hisz ilyenkor a filmekbe az szokott lenni ugyebár, hogy verőfényes napsütés van és majd megvakul a kómából felébredt lány a fénytől, de nem ez történt. Esőre állt az idő. Minden borús és szűrke. Elszontyolodom.
 A nővér miután megbizonyosodott, hogy minden rendben a tegnapi felébredésem után, hogy nincs szükségem semmire kiment a szobámból. Magam felé fordítom az ebédemet és beleturkálok. Nincs se erőm, se kedvem enni. Annyi alvás után csak látni akartam volna a legjobb barátomat, akivel (ma tudtam meg) három éve nem beszéltem. A nővér meg a szüleim hoztak be pár újságot meg beszéltek nekem az eddig történő eseményekről, de valahogy én mindig leakadtam Harrynél és a bandánál amiben énekel. Sokat segített nekem a nővér, mert a lánya nagy Directioner és megígérte nekem, hogy ma még visszajön és behozza akitől bármit kérdezhetek. Az ebédemről rátérek a behozott újságokra, átforgatom őket és minden One Direction-os cikket elolvasok. Szóval Harry 2010- ben jelentkezett az X-factorba, ahol csak négy másik fiúval jutott be az élő show-ba. Egészen az utolsó előtti adásig jutottak, amikor kiestek, de azóta csak felfele szárnyal a karrierjük.
- Ez komoly? Ennyi mindent átaludtam.- mormogom.
Visszateszem az újságot a többire és elgondolkozva ülök az ágyamon. Most veszem csak észre, hogy egy csomó gyógyulj meg feliratú lufi lebeg az ágyamhoz kötve, meg egy csomó virág díszeleg a tv asztalon. Fuh durva. Kihozta ezeket? Levetem magamról a paplant és lábaimat lehelyezem a földre. Bizonytalanul próbálkozom felállni. Megfogom az infúziós állványt és támaszt keresek. Lábaim csont soványak és hófehérek. Csodálkozom, hogy megbírok állni rajtuk. Egy pici lépést teszek mire megremegek egész testembe.
- Jó ez nem fog menni.- mondom és vissza leülök az ágyamra.
A francba! Ennél jobb nem is lehetne. Nem voltam elég sovány? Most már tényleg mondhatják rám, hogy anorexiás. Sírva fakadok. Nem akarok így kinézni. Nem. Letörlöm a könnyeimet és szipogok egy kicsit majd visszakúszok az ágyamba. Magam elé fordítom újra az ebédemet és elkezdem enni. Hideg, de
annyira nem rossz. Megeszem mindet.


Két nap telt el az ébredésem óta, ma péntek van. Csütörtökön a nővérke lánya nagyon sokat segített. Megtudtam mindent ami eddig történt Harryvel. Anyuék is próbálnak segíteni. Elmondanak mindent ami azóta történt és próbálják elterelni a gondolataimat a lábaimról. De ma mehetek haza. Anyu pakolászik, apu cipekedik én meg ülök a tolószékemben. Annyira tehetetlennek érzem magam. Próbáltam segíteni, de mindent levertem, de anyu még egy hangos szót se szólt csak mosolyogva felvette a dolgokat. Hirtelen a telefonom kezd csörögni.
- Hagyd majd én.- mondom mivel az éjjeliszekrény mellettem van és anya akkor lép ki az ajtón.
Kinyújtom a kezem, de nem érem el. Egy milliméter választ el a telefonomtól. Még egy picit nyújtózkodom. Már majdnem megvan. Nyújtózkodom és kibillen a szék. Kivágódok a kocsiból és magamra rántom a szekrényt és a telefont is. Anya és apa ijedten rohantak be az ajtón. Nyöszörögve fekszem a földön amíg apa felállítja a szekrényt majd engem is visszatesz a helyemre.
- Kislányom nincs semmi baj?- kérdezi aggódva apa.
Sajog mindenem, de minden rendben. Kicsit megütöttem magam, de legalább megvan a telefonom.
- Nincs. Rendben vagyok.- mondom és valami mosolyt erőltetek magamra.
- Akkor mehetünk.- mondja apa és tolni kezd.


Fél óra alatt hazaértünk. Anyáék mindent átrendeztek miattam. az egész házat tolószékkel járhatóvá tették. Most anyuék volt szobájában gubbasztok az ablak előtt és bámulok kifele. Nem tudok felmenni a régi szobámba ezért anyáékkal cseréltünk. Nem tudok mit csinálni ezzel kell megelégednem. Eleredt az eső. Lassan csordogálnak le az ablakon a vízcseppe. Érzem, hogy az arcom is lassan nedves lesz. Ahogy kinézek a kertünkre csak az emlékek jönnek és jönnek. Ahogy ovis korunkban rohangáltunk, fogócskáztunk aztán iskolás korunkban fára másztunk, kardoztunk, társasoztunk majd később piknikeztünk kint tanultunk. Nem fogjuk többet Harryvel ezeket csinálni. Nem rohangálhatok, nem mászhatok fára nem tudok kimenni a kertbe. Sírógörcs rázkódtatja meg az egész testemet. Legszívesebben elfutnék, elbújnék minden elöl, de nem tudok. Valaki halk kopogással jelzi, hogy bejönne. Úgy teszek, mintha nem hallottam volna. Ránézek az ajtóra majd visszatérek az érzéseimet kifejező kinti időjáráshoz. Hallom ahogy az ereszen végigcsorog a víz majd a járdára ömlik majd egy autó ajtajának a csapódására leszek figyelmes. Elmentek? Apuék elmentek valahová és egyedül hagytak. Megfogom a székem kerekeit és hajtok rajta egyet. Nehezen, nyikorogva elindul a kocsi. Célbaveszem az ajtót és odairányítom magam. Kinyitom majd újra erőt veszek, hogy eltudjak indulni. Kigurulok a folyosóra majd a konyhába gurulok. Megállok a hűtő előtt vagyis inkább megállít a hűtő. Megpróbálom kinyitni az ajtaját, de nem tudom a széktől.
- Francba.- feladom és inkább megpróbálok egy almát lehalászni a pultról.
Odagurulok majd kinyújtózkodom. Az almák kicsi kosárkába van belepakolva. Elérem a tál szélét és megbillentem. Kigurulnak belőle az almák és lepottyannak a földre. Csalódottan nézem ahogy elgurulnak a gyümölcsök. Szomorúan temetem bele a kezembe az arcomat és sírni kezdek. Miért vagyok ennyire béna? Miért velem történik? Szipogva törlöm le a könnyeimet és lehajolok az egyik előttem lévő almáért. Felveszem majd beleteszem a tálba. Odébb gurulok és a következő almáért nyúlok mikor valaki elém áll. Felnézek és eláll a lélegzetem.

Kezdet

 Sziasztok! Meghoztam az első részt. Mivel megfáztam (én ügyes) tudom írni és feltudom tenni a részeket. Remélem ezt nem fogom elrontani, mint az eddigi írásaimat. Jó olvasást. :) xx Niki


Lucy Lee szemszöge:
Ma is egy ugyan olyan nap kezdődött. Felöltöztem, megmostam a fogam, felvettem ruhámat és felkaptam táskám és már rohanok a suliba. Anya már lent vár a kocsiban. Lerohanok az emeletről és hangosan elkiáltom magam.
- Apa elmentem!- szólok neki ő pedig kijön a konyhából.
- Rendben csillagom. Vigyázz magadra.- mondja és szorosan magához ölel.
- Oké. Szia.- elköszönök tőle és kinyitom az ajtót.
Hűvös, őszi, londoni szél kapott bele vörös hajamba. Körülnézek és látom, hogy a legjobb barátom már vár anyával a kocsinál. Odaszaladok hozzájuk és üdvözlöm őket.
- Jóreggelt.- mosolygok szélesen Harryre.
- Szia. Megcsináltad a matek felvételi gyakorló feladatokat?- kérdezi.
Bevallom nem vagyok a legjobb belőle, de próbálkozom. Tegnap este tizenegyig fent voltam, hogy befejezzem, de úgy érzem, hogy nem sikerült a legjobban. Ránézek és hevesen bólogatni kezdek.
- Meg, de szerintem nem jó. Tudod a szöveges feladat nem mindig megy. Azt áttudnánk majd nézni?- kérdezem és könyörgő szemekkel nézek rá, de mielőtt mondott volna bármit is anya megszólalt.
- Oké fiatalság induljunk, ezt a suliban is megtudjátok beszélni.- mondja anya és beszáll a kocsiba.
Harryvel egymásra néztünk és elnevetjük magunkat. Beszállunk mi is a kocsiba és anya nagy örömére elindulhatunk.


A harmadik óránk tesi. Utálom ezt az órát. Az átöltözést is inkább a mosdóban végzem el, mert nem vagyok ugyan olyan, mint a többi korombeli lány. Nagyon vékony vagyok, hosszú, vörös a hajam és iszonyat fehér a bőröm. Gyorsan felöltözök és kimegyek, lepakolom a cuccaim a szekrénybe és amíg nem szól a tanár addig a telefonomat nyomkodom.
- Nézzétek már, itt van Miss Pálcika!- szólal meg Amanda a suli menő lánya.
Folyton engem piszkál. Akármit csinálok mindig belém köt és csak azért piszkál, mert Harry a focicsapat egyik játékosa és persze nagyon helyes én pedig a barátja vagyok és semmi keresnivalóm mellette, de semmi mást nem tud rólunk. Nem tudja, hogy Harryvel csakis és csakis barátok vagyunk ovis korunk óta. Nem akarok semmi balhét ezért inkább felállok a padról, amin eddig ültem, és az ajtó felé megyek.
- Vigyázz, mert még a huzat is elvisz.- nevet és a bent lévő csatlósai is rákezdenek.
Sírva fakadok. Kirohanok a folyosóra és csak futok, egy eldugottabb sarokba kuporodok le. Miért nem lehetek láthatatlan? Nem csináltam semmi olyat amivel megbánthattam volna. Könnyeim záporoznak és arcomat mossák.


Felhúzott lábakkal bámulok csak magam elé mikor valaki elém lép.
- Lu? Jeszus Lu, történt valami? Bántott valaki?- Harry térdel le elém.
Megfogja az arcomat és felemeli. Belenézek hatalmas, tiszta, zöld szemeibe és megrázom a fejem. Nem szeretek panaszkodni ezért inkább magamba fojtom. Harry segít felállni.
- Lucy Lee ki bántott?- kérdezi és maga felé fordít.
- Hagyjuk Harry. Mindegy. Menjünk órára.- mondom és durván letörlöm a könnyeim.
Harry szomorúan néz rám és magához von, jó szorosan megölel és megpuszilja a fejem bubját.
- Lucy, ne sírj kérlek. Mond el mi bánt lehet tudok segíteni.- lágy simogató hangja megnyugtat és könnyeim is megszűnnek.
Felemelem a fejemet és belenézek csillogó szemeibe.
- Mindegy Harry, de köszönöm, hogy vagy.- mondom neki és elengedem.
Elindulok a tornaterem felé. Harry rohan el mellettem, hogy kinyissa nekem az ajtót. Mély levegőt veszek és belépek rajta. Minden lánynak a szeme ránk szegeződik. Olyan rossz mikor így néznek. Harry ad egy puszit az arcomra és megszorítja a kezemet aztán elmegy a fiúkhoz focizni. Melegség áraszt el ettől a kis érintésektől. Utána nézek és elmosolyodok.
- Miss Lee tesire jött vagy bámészkodni?- kérdezi mogorván a tanárnő.
Mrs Brown nem a legkedvesebb tanár ebben az iskolában sőt kifejezetten nem szeretem. Odafordulok hozzá és lehajtott fejjel megyek közelebb hozzá.
- Elnézést.- mondom és újra lehajtott fejjel kullogok be a sorba.
Miközben beállok fel-fel pillantok Harryre, aki mosolyogva focizik. Beállok a helyemre és a tanár kijelenti, hogy mehetünk futni. Az összes lány örömmel ment, mert így láthatják a másik osztály pasijait. Kivonulunk a futópályára és a tanár elindít minket.
Egyedül kocogok az utolsók között. Lehajtott fejjel futok. 


Lihegek. Már a hatodik körnél tartok és kezdem szédülni, a lábaim sem bírnak tovább. Felnézek és minden forog körülöttem, egy pillanat alatt elsötétül minden és a földre zuhanok.


Harry Styles szemszöge:

Nagy nyüzsgésre lettem figyelmes. A pálya felőli ajtóhoz egyre több és több ember gyülekezett. Megállok és próbálom megfigyelni a probléma forrását. Matt az egyik csapattársam rohan felém. Alig bírt megszólalni.
- Mi az Matt, talán valaki meghalt?- viccelődök vele.
- Harry. A-a barátod L-lucy...- annyira liheg, hogy nem tudja befejezni a mondatát.
- Mi? Mi történt vele? Mond már!- kiabálok vele.
Lu nagyon sokat jelent nekem. Ő segített át mindenen. Mindig mellettem volt. Ha valami történne vele én azt nem élném túl. Könyörgően nézte a fiúra vártam, hogy folytassa.
- Lucy elájult. A mentősök az előbb jöttek ki hozzá.- mondja és mutogat az ajtóra.
Lesokkolva állok. Lucyért jöttek a mentősök? Mi történt vele? Matt erősen megfogja a vállamat és megráz.
- Matt itt vannak még a mentősök?- kérdezem tőle.
- Igen, még itt vannak.- mondja és már rohanni is kezdek.
A kijárat felé futok a nagy tömegbe. Befurakodok közéjük és ahogy tudok csak nyomulok előre. Oda kell érnem?
- Harry! Harry!- hallom, hogy valaki kiabálja a nevemet, de nem is figyelek rá csak futok elölőre.
Vagy hat embert lökök fel mire kijutok a pályára. Körbenézek és tőlünk körülbelül húsz méterre fekszik Lucy. Két piros ruhás mentős és egy tanár állta körül. Mielőtt elindultam volna olyat hallok, amit nem kellett volna.
- Chöh ez a lány mindig a középpontba akar lenni. Most is addig éheztette magát amíg el nem ájult. Remélem megdöglik.- Amanda szidja Lucyt mitől felmegy bennem a pumpa.
Mérgesen fordulok oda hozzá és a sarokba szorítom. Szikrázó szemekkel nézek rá mitől megrémül és összehúzza magát.
- Ne merészelj így beszélni róla. Nem éheztette magát soha! Soha nem akart a figyelem központjában lenni, úgyhogy fogd be!- kiabálom le a fejét és dühösen a falba ütök.
Hogy lehet valaki ekkora érzéketlen barom. Lucy soha nem éheztetné magát. Ugye nem? Elbizonytalanodva fordulok a földön fekvő lányhoz. Vékony testét, hófehér bőrét takarókkal fedték be. Vörös haja szétterülve fekszik a koszos salakos pályán. A mentősök egy ágyra próbálják feltenni. Odarohanok hozzájuk.
- Lucy. Tanárnő mi történt vele?- érdeklődöm.
- Futás közben elájult.- mondja lesokkolva.
- Mrs Brown, bemehetnék vele?- kérdezem gyorsan és megfogom Lu hideg, mozdulatlan kezét.
- Nem tudom. Fel kell hívnom a szüleit, értesítenem kell az igazgatót is.- össze vissza kezd beszélni a tanárnő mire megszólal az egyik mentős.
- Rokon, barát? Ismered a szüleit? Van valami betegsége a lánynak?- hirtelen jött kérdések kicsit megzavartak, de válaszoltam rájuk.
- Legjobb barátja vagyok...ismerem a szüleit...tudtommal nincs semmi, de az apukája cukorbeteg.- felelem a mentős férfinak.
- Oké. Gyere...szállj be hátra.- mondja és közben a kollégájával beteszik Lucyt a kocsiba.
Mereven megállok. Nem tudom mit csináljak. Most tényleg mehetek velük? A mentős rám néz és felém nyújtja a kezét. Sürgetően pillant rám. Megrázom a fejemet és beszállok a kocsiba. Leülök Lucy mellé és megfogom a kezét. Hallok egy, majd még egy ajtó csapódást azután a mentő szirénáját végül elindulunk. A mentősök Lucy életéért küzdenek.

Hajnali három óra:

Lu órák óta alszik. Még egy percre se nyitotta ki a szemét. Aggódom, mi van, ha soha nem ébred fel. Nem az nem lehet. Hideg, vékony kezéhez nyúlok és megszorítom.
- Lu kérlek ne add fel. Te mindig biztattál. Te adsz nekem erőt. Nem adhatod fel. Mi lesz az álmunkkal? Az énekléssel? Kérlek ne add fel. Ne add fel. Feltudsz kelni.- hangom megcsuklik és ölébe bukik a fejem.
Záporozni kezdenek a könnyeim és zokogok. Nem hagyhat itt.