Sziasztok. :) Új rész érkezett a végén teljesen kiöntöttem a szívem és bár Lucy helyében lehetnék. Elég érzelmesnek érzem és remélem nektek is tetszeni fog épp úgy, mint nekem. :) Jó olvasást. Niki xx
Lucy Lee szemszöge:
Nagyokat pislogva egyenesedek fel. Anyát pillantom meg. Szemei karikásak és pirosak a sok sírástól. Haja fakó, arca fehér és fáradt. Melegítőben van aminek az ujjai gyűröttek és könnyek által áztatottak. Sajnálkozva néz rám majd lehajol és felkapkodja az almákat majd egyet a kezembe nyom.
- Köszönöm.- mondom majd előre hajtom magam.
- Csinálok valami harapni valót. Mit kérsz?- kérdezi fáradtan.
- Melegszendvics jó lesz.- mondom és visszavonulok a rejtekhelyemre.
Érzem anyám fájdalmát. Érzem, hogy próbálna segíteni, de nem tudja hogyan tudna. Teljesen letört, hogy a lánya egy nyomorék lett. Sírva az ablakhoz gurítom magam és csak bámulok magam elé. Tennem kell valamit.
Eljött az első itthoni estém. A lenti fürdőt kell használnom. Elég szűk, de megoldottuk anyával. Segített levetkőzni majd engedett meleg vizet a kádba.
- Na gyere.- mondja és már emelt volna fel.
- Várj.- szólok neki- Megszeretnék valamit próbálni.- mondom mire anya kérdőn néz rám- Megpróbálnék felállni.
- Lucy tudod, hogy nem tudsz. Az orvos is megmondta.- tiltakozik anya.
- Kérlek.- kérlelem.
- De...
- Jó oké.- mondom szomorúan.
Anya sajnálva néz és újra megpróbál felemelni, de megcsörren a telefon. Anya visszahelyez a székbe és maradásra utasít. Kirohan a konyhába és hallom amikor felveszi a telefont. Most itt a lehetőség. Megfogom a mosdótál szélét és nekirugaszkodom. Kezeim megremegnek, de feltolom magam. A lábaimon állok. Megfeszül minden izmom. A lábaim remegnek, a kezeim már kékülnek ahogy szorítom a mosdótálat. Belenézek a tükörbe és elszörnyülködöm. Vörös hajam fénytelen, bőröm fehérebb, mint ahogy emlékeztem, szemeim körül a bőröm duzzadt piros a sok sírás miatt. Egy üveges tekintetű roncs néz vissza rám, nem az élettel teli, vidám lány aki eddig voltam. Ennek a lénynek most kiáll minden csontja, a bőre fehér és élettelen, látszanak az erei minden hol a testén. Szörnyű így látnom magam. Meleg könnycsepp száguld végi az arcomon és nagyot koppan a hideg csempén. Megtörlöm az arcomat és ráveszem magam, hogy újra leüljek, de hirtelen egy pillanatra megszédülök és máris a földön találom magam. A tolókocsi nekimegy az ajtónak én a kád mellé csúszok és máris sírni kezdek. Annyira béna vagyok. Még pár percre se tudok megállni. Anyám ijedten töri rám az ajtót. Átesik a tolókocsin és mérgesen néz. Tudom, hogy most legszívesebben kiabálna velem és elküldene a fenébe, de csak felsegít és óvatosan beletesz a kádba. Odaadja a szivacsot meg a tusfürdőt és kimegy. Ahj a francba. Még egy szót sem szólt. Régen üvöltözött volna velem és elküldött volna a szobámba, de most még egy árva rosszalló szót se kaptam. Elkeseredve, bűntudattal sikálom magam.
Éjfél van. A plafont bámulom és gondolkozom. Kattog az agyam. Harry jut eszembe. Híres lett és valóra váltja az álmait. Amiket megtudtam róla azok alapján nagyon befutott és sikeres és nem felejtett el. A kórházbeli lufik és virágok nagyrészt tőle volt. A csokrokba mindig írt pár sort. Butaságokat, de vicceseket, jókat nettem rajta délután miután meguntam a sírást. Kicsit jobb kedvre derített, de aztán...aztán megpillantottam magam. Egy roncs vagyok. Semmi értelme az életemnek. Semmit nem tudok megcsinálni egyedül és nem várhatok el senkitől semmit, főleg nem azt, hogy gondoskodjon rólam. Nem bírnám ki. Az oldalamra fordulok és könnyek potyognak a párnámra...zokogni kezdek...kisírom a fájdalmamat... Egy óra körül végre eltudok aludni, de akkor is csak olyan álmok röppennek fel, mint tolókocsi kerget és elesek, szakadékba zuhanok és nincs lábam. Nem volt valami pihentető alvás.
Tegnap voltam a kórházban. Az orvos rengeteg vizsgálatot végzett el rajtam, de majd csak egy hét múlva lesznek meg az eredmények. Nem mondott semmit. Az állapotom siralmas, amit megállapítottam én is pedig eszek iszok, de nem erősödöm. Tudom, hogy még csak két napja vagyok itthon, de akkor is. Fáj, hogy nem változik semmi...csak a szemem alatt a karikák, egyre jobban növekednek. Anya kitalálta mára, hogy jót tenne egy kis friss levegő. Mivel nem esik az eső és süt a nap anyuval kijöttünk a kertbe. Kicsit napozok amíg ő rendbe hozza a kert. A tél után újra ültette a kertet, megmetszette a rózsákat és most a kerti bútorokat törli le. Én addig olvastam és napoztam. Meleg tavaszi napsugarak kellemesen simogatták az arcomat. Régen érte a bőrömet ilyen kellemes meleg levegő. Érzem ahogy feltöltődöm energiával. Kellemes idő van. Igaza volt anyának, kicsit már a kedvem is jobb.
- Lucy nem vagy éhes?- kérdezi anya miután végzett a törölgetéssel és mögém áll.
- De. Egy szendvicset kaphatok?- kérdezem.
- Persze.- mondja és belép a házba.
Végre van egy olyan napunk mikor mindenkinek jó kedve van. Ma még senki nem sírt és nem is szeretném, hogy valaki is sírjon. Anya nagyon jó kedvébe van és kicsit energikusabb, apa nyugodtan olvasgatta reggel az újságot, mikor kigurultam a konyhába nem kaptam egy sajnálkozó pillantást sem és ez jól esett. Újra a napra koncentrálok, becsukom a szemem és élvezem a melegét és a friss levegőt. Délután megint esőt mondtak és addig kiakarom használni ezt a jó időt. Hallom, hogy anya újra nyitja a hátsó ajtót, biztos kint hagyott valamit.
- Mit hagytál kint?- kérdezem.
Nem kaptam választ. Biztos megoldja. Újra nyugodtan ülök a székemben, csukott szemmel mikor egy felhő eltakarja a napot. Mérgelődve nyitom ki a szemeimet és a zavaró felhőt szidnám, de nem egy felhő takarja a napomat, hanem egy magas, göndör hajú világsztár. A legjobb barátom, aki megígérte, amint végez a turnéjával meglátogat. Harry az, Harry állja el a napomat. Elvigyorodok és felsikítok.
- Harry!- visítom és azonnal megölel.
Boldogság, öröm, fut át rajtam. Sírni tudnék a boldogságtól. Újra láthatom legjobb barátomat, aki ugyan olyan édes, mint régen, csak magasabb. Még mindig ugyan azt a parfümöt használja, amit régen. Mélyen magamba szívom.
- Lucy, annyira hiányoztál.- mondja és még jobban megölel.
- Annyira más vagy.- mondom neki és jobban megtapogatom- Te izmosodtál. Ki vagy gyúrva.
Harry elneveti magát, feltolja a napszemüvegét a hajába és körbeforog. Nagyon megváltozott. Sokkal jobb a fizikuma. Erősebb, izmosabb lett.
- Igen a turné miatt muszáj volt megerősödnöm.- mondja és a székemre pillant.
- Ne is kérdezd, amúgy sem tudok semmit mondani., de remélem pár hét múlva ott fogok tombolni az első sorban.- felelem mosolyogva.
- Oké. Lenne kedved valahová elmenni? Megehetnénk egy fagyit.- ajánlja fel Harry mire én azonnal bólogatok, mint egy kislány.
- Oké, kell a táskám és mehetünk.- mondom és elindulok.
Eljutok az ajtóig, ahol nem tudok bemenni mivel túl szűk az ajtó, hogy én be tudjam magam gurítani. Hátra nézek, de Harry már segítségemre is siet. Betol a lakásba.
- Köszi.- mondom és picit elmosolyodok.
Ez a helyzet még fura. Meg kell szoknunk, hogy nem minden megy még egyedül. Harryt az nappaliba küldöm, amíg össze szedek pár cuccot anyával beszélget a nappaliban. Iratokat, telefont, pénzt. Ezeket beleszórom egy táskába és az ölembe teszem.
- Mehetünk.- mondom Harrynek, aki anyuval egyszerre pillantanak rám, amolyan "hogy tudnánk segíteni rajta" pillantással.
- A szendvicseddel mi lesz?- szólal meg gyorsan anya.
- Majd később megeszem. Elmegyünk Harryvel fagyizni, majd jövök.- mondom neki és Harryre pillantok.
- Oké. De tudod, hogy nem kelhetsz ki a székből és nem szabad megerőltetni magad...- igenlően bólogatok és az ajtóhoz gurulok.
Anya megint kicsit túlzásba viszi az aggódást biztos vagyok benne, hogy Harryre is jól ráhozta a frászt. Jól tudom mit tudok és mit nem tudok megcsinálni. Tanultam a fürdőszobai esetből. Nem tudok felállni, ez van, majd máskor, Harry meg majd segít, ha valami nem megy.
- Valaki segítene?- vinnyogok már most, mert megakadtam a küszöbben.
Harry segít megint ki. Kitol egészen a kocsijáig. Kinyitja nekem az ajtaját és segít beülni. Intek anyunak, hogy minden oké és Harry is megnyugtatja anyut.
- Minden rendben lesz Mrs Lee.- kiabálja mire anyu bemegy a lakásba.
Hraar hátra megy a csomagtartóhoz és megpróbálja összecsukni a széket.
- A francba. Nem megy.- nevet kínosan.
- Csak csukd össze.- kiabálom neki hátra, nevetve és kinézek a szélvédő ablakán.
Elmerengek, ahogy végig nézek az utcánkon. Eszembe jutnak a nyári esték mikor Harryvel kint csatangoltunk, játszottunk, beszélgettünk, remek éveket töltöttünk itt. Álmodozásomat három feketébe öltözött férfit pillantok meg, akik táskákkal és fényképező gépekkel közelednek a kocsi felé. Eszembe jut, hogy miért is vannak itt és hallottam már egy két dolgot róluk és nincs valami kedves arcuk. Hátra nézek Harryre, aki még mindig a székkel babrál. Muszáj neki szólnom.
- Harry három férfi!- visítom.
- Mi?- kérdez vissza.
- Három férfi kamerákkal a kezükben közelednek a kocsi felé!- mondom neki.
- A francba is.- bedobja a széket úgy ahogy van a csomagtartóba és becsapja az ajtaját.
Előre fordulok és szembe nézek a kamerák lencséivel. Ilyesztő ilyen bezárt helyen lenni, úgy hogy körülötted emberek tömege van. Harry után kutatok a szememmel. Egyre több ember jött a kocsi köré, szó szerint megrohamozták az autót. Pánikolva szorongatom a biztonsági övemet és Harryért imádkozom. Hogy került ide ennyi ember? Harry feltépi az ajtót és gyorsan bezárja. Bekapcsolja az övét és behelyezi a sluszkulcsot a helyére és gyújtást ad a kocsira. Lassan gurulunk ki a tömegből. Ijesztő ez a sok ember és még most is rohannak utánunk. Harryre pillantok aki kicsit idegesen szorongatja a kormányt.
- Harry ez mindig így van, ha kilépsz az utcára?- kérdezem és elengedem az övemet.
- Általában igen. Nagyon sajnálom, nem akartam ezt. Ugye nem ijedtél meg nagyon.- kérdezi aggódva és egy pillantást vet rám.
- Nem. Annyira nem, bár ez egy kicsit bizar volt.- mondom.
- Elsőre nagyon ijesztő, de meglehet szokni.- mondja és szorosabban megfogja a kormányt.
- Tényleg. Ezt? Hisz alig tudtál megmozdulni tőlük.- mondom és rá meredek.
Na jó, tényleg megijedtem. Megfordult a fejemben az, hogy nem fogom többet látni Harryt, mert szét tépték az emberek. Harry arcvonásai keményebbek lesznek. Látom, hogy kicsit ideges lesz. Tuti volt már rosszabb élménye ezzel kapcsolatban. Bele se merek gondolni.
- Tudom, de ezzel jár ez az egész.- mondja és bekanyarodunk egy parkolóba- Na megjöttünk. Egy pillanat és kiszállhatsz.
Mosolyogva néztem rá, de legszívesebben bent megvártam volna, amíg hoz nekünk fagyit. Nem akarok kiszállni. Még nem voltam semmilyen nyilvános helyen ahol ismernek és ezek a kamerás emberek bármikor itt teremhetnek. De nincs választásom Harry kiveszi a tolókocsit bele segít és elindulunk a fagyizó felé.
- És tudod már kezelni az új járműved?- viccelődik Harry a tolószékemen.
- Megyeget, de jobb lenne kocsit vezetni.- felelem és felpillantok rá.
Harry hümmög egyet majd kinyitja az ajtót nekem. Gyorsan begurulok rajta majd azonnal ki is mennék. Mindenki Harryre szegezi a szemét és minden lány sikítozva áll fel a székéről. Harry rájuk se figyel gyorsan odalép mellém. Lehajol hozzám.
- Ez hosszú fagyizás lesz. Válasz fagyit és majd én fizetem.- mondja és elmosolyodik.
Felpillantok rá és megfogom a kezét. Nem akarom elengedni. Velem jött fagyizni, nem viszi el tőlem senki.
- Harry kérlek maradj mellettem.- könyörgök neki.
- Oké, mindent megteszek.- mondja és megfogja a tolókocsim fogantyúját hátul és elindulunk.
Lélegzet visszafojtva ülök a fagyizóba. Nem tudom nem észrevenni, hogy minket bámulnak. Sok rajongó kért már képet és autogramot Harrytől és kicsit beszélgettek vele, de Harry szépen megkérte őket, hogy most ne zavarjanak minket és a rajongók felfogták. Nem jöttek többen ide hozzánk csak figyelnek minket. Harry közben mesél az eddigi három évéről, ami egyszerűen tökéletesnek hangzik.
- És a mostani turnénk még nem is ért véget.- mondja feldobódva.
Hátradől a székén és hatalmas mosoly terül el az arcán. Megjelennek a gödröcskéi. Bevillan egy régi kép. Mikor a kertünk füvén feküdtünk és néztük az eget. Harry egyszer csak fogta magát és elkezdett csikizni. Hatalmas nevetésbe kezdtünk aztán egyszer csak abbahagyta és fölém magasodott. A kezei a fejem mellett voltak és engem nézett. Zöld szemei tágra voltak nyílva és engem bámultak. Lefagytam. Tudtam, hogy Harry már csókolózott és láttam már nála ugyan ezt a technikát. A számra nézett és elmosolyodott és megjelentek a gödröcskéi. Nem akartam tönkre tenni a barátságunkat ezért eszembe jutott valami. Megnyomtam az arcán a mélyedést mitől még jobban elmosolyodott és újra csikizni kezdett. Elönt a melegség. A szívem hevesebben kezd el dobogni .Ugyan azt kezdem érezni, mint régen. Feltámad bennem a régi tűz, amit akkor éreztem Harry iránt. Hirtelen visszatérek a jelenbe. Harry félmosolyra vált majd megnyalja a száját.
-Kész vagy?- kérdezi.
- Ühm. Igen- mondom és gyorsan kikanalazom a fagyi kehelyből a maradék fagyimat.
- Akkor menjünk. mondja és feláll a székéről.
A szobámban vagyunk Harryvel és a képeit nézegetjük amiket a turné alatt készített. A mellkasán fekszem. Hallom minden szívverését. Együtt dobog az enyémmel. Elmosolyodom és még jobban összekuporodok. Most érzem azt a három év kimaradást. Igaz Harry mindent dokumentált, de ez így nem az igazi. Hiányzott az illata, a közelsége. Most érzem magam teljes egésznek. Hogy itt van megnyugtat.
- Nézd itt van pár kép Párisból. Ezek meg a Japánban vannak.- felpillantok Harryre és látom, ahogy csillog a szeme és felidézi az emlékeit.
Göndör haja kusza az állandóan bent járó keze miatt. A szemei fáradtak, hisz' sokat utazott, de az arca csupa boldogság, mitől összeszorul a gyomrom.
- Hiányoztál.- mondom hirtelen.
- Mi?- kérdezi és rám pillant.
- Hiányoztál. Eddig volt valami hiányérzetem, de most, hogy itt vagy már nincs.- mondom és vissza helyezem a fejemet a mellkasára.
- Te is. Nagyon.- feleli mély dörmögős hangján és egyik kezével közelebb von magához.
Tovább lépteti a képet és vége van a mappának. Elfogytak a képek. Harry lecsukja a laptopot és leteszi az éjjeliszekrényre. Úgy fordulunk, hogy mind a ketten az oldalunkon fekszünk én a mellkasába fúrom a fejem ő pedig a szorosan tart.
- Nem tudod elképzelni mennyit aggódtam érted. Ha nem ébredtél volna fel én...én nem is tudom mit csináltam volna. Lucy tudod, hogy nagyon sokat jelentesz nekem.- dörmögi majd belepuszil a hajamba.
- Igen. Te is nekem. A legjobb barátom vagy.- mondom keserűen.
Nem csak az akarok lenni. Több. Sokkal több. Akihez mindig oda bújhat, aki vigyáz rá ha beteg, aki mindent tud róla, akit először hív fel, ha valami történt, akinek kiönti a szívét, aki miatt minden reggel felkel. Az élete értelme akarok lenni, a szeme fénye, az égboltjának egyetlen csillaga, a szívének az egyik fele. Több akarok lenni, mint a barátja. Én a szerelme akarok lenni.
Ha kaphatnék rá pár komit az nagyon jó lenne. :)
