4Chapter:

Sziasztok. :) Nagyon, nagyon köszönöm a komikat, nagyon megleptetek vele. Örülök, hogy tetszik nektek a történet, remélem velem tartatok a végéig. :) Ez a rész elég fájdalmasra sikerült és tudom régen fent kellene már lennie, de nem akarok semmit elkapkodni. :) Niki xx









 

Lucy Lee szemszöge:
Egy hatalmas gépbe tolnak be és egyedül hagynak. Az orvos azt mondta, hogy ne mozogjak csak feküdjek nyugodtan. Igen ezt most jó embernek mondja, aki reszket mind a sírástól, mind a félelemtől. Hallom, hogy morogva beindul a gép és behúz magába. Ijesztő... Várok... Nem történik semmi. Becsukom a szemem és nyugtatom magam. Harry. Harry jut eszembe. Felvillan előttem az arca. Zöld szeme, hosszú szempillái. A szája...vörös... vékony mégis oly édes lehet. Hajára kapom a tekintetem. Biztos puha, selymes tapintású... Uhm... Nagyon elkalandozik a figyelmem. A doki ráz fel hirtelen.
- Kész vagyunk. Feltud ülni?- kérdezi kedvesen.
- Igen.- mondom és lassan felülök.
- Rendben. Szólok egy ápolónak, hogy segítse át önt a vizsgálóba.- mondja és kifordul az ajtón.
Ühm ennyi. Nem valami közlékeny, bár én se kérdeztem semmit. Na mindegy jobb is ez így. Nem akarom egyedül hallani a rossz hírt. Ehhez túl gyenge vagyok.
Apu kezét szorongatom a vizsgáló asztalon. Anya nem tud bejönni, túlságosan kiakadt. Nem csodálom, borzalmas látvány lehetek. Fél perc alatt kiszorítottam apám kezéből a vért, de nem tudom elengedni, félek. Megrémít még mindig az a tudat, hogy nem érzek semmit és megfogok halni, de ezt eddig senkinek nem mondtam. Ki tudja mi lesz, mit találtak a dokik.


- Ezt érzi?- kérdezi a doktor úr.
- Nem.- felelem.
- Rendben. Üljön fel. Nyújtsa ki a kezét.- utasít.
Előre nyújtom a kezem, amik úgy remegnek, mint a kocsonya. Nem bírom leállítani. Ez nem az izgalomtól van. Sokkal rosszabb.
- Doktor úr, tud már valamit?- kérdezi apám mire a doki egy pillantást vet mindkettőnkre.
- Van sejtésem, de még nem biztos. Megkapom a CT-ét és a vérkép eredményeit és sokkal okosabb leszek.- feleli majd kimegy.
Mi az, hogy van sejtése, de nem mond semmit. Legalább azt lemondhatta volna... Vagy ennyire súlyos. Tényleg megfogok halni. Nem akarok meghalni. Még csak most ébredtem fel. Nem is volt még barátom, nem is éltem még, nem láttam a világot. Még utazni akartam, nyelveket tanulni. Harryvel beakartam pótolni a lemaradásomat. Együtt bolondozni, filmezni, buliba menni. Élni. Nem akarok meghalni. Apa másik kezéért kutatok. Nem nézek rá, sehova csak egyenest a falat bámulom. Megszorítom majd néma csendben várunk.
- Lucy, tudod, hogy nagyon szeretünk anyuddal és bármi lesz nem hagyunk cserben. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Szeretünk.- mondja apa szív szaggatva és megcsókolja a fejem búbját.
- Apa, ha meghalok én nem akarok mást csak, hogy a sírom mellett legyenek rózsabokrok. Ha ez nem nagy kérés.- mondom mire apa nagyot nyel.
-Ne is gondolj erre... Nem fogsz meghalni. Érted... Nem halhatsz meg!- apa a két tenyere közé fogja az arcomat és a szemeimbe néz- Nem hagyhatsz itt minket.
Mind a kettőnknek megtelik könnyel a szeme és azonnal megöleljük egymást.
- Küzdeni fogok bármi is jöjjön.- mondom.
- Szeretlek.

 
A doki felküldött egy szobába. Egyedül vagyok, vagyis nincsenek szobatársaim csak én. Anya az ágyam mellett ül apa meg az ablak mellett áll. Csendben várunk. A remegés kicsit megszűnt, de a fejfájásom nem akar múlni. Aggódom, nagyon sokáig váratnak minket. Több, mint egy órája nem találkoztunk orvossal. Rosszat sejtek. Körbe nézek a szobában. Apa még mindig az ablak mellett áll és mereven néz kint valamit, gondolom próbálja magát erősnek mutatni. Anyára kapom a tekintetem, mert megszorítja a kezem. Szemébe nézek, ami csillog a könnyektől. Szörnyen néz ki. Arca sápadt, szemei fel vannak dagadva és vörösek.
- Anyu én nagyon félek.- mondom és lefolyik egy könnycsepp az arcomon.
- Én is nagyon féltelek. Jaj édesem, nagyon szeretlek.- mondja és átölel.
- Meg fogsz gyógyulni.- apa is megszólal és odajön hozzánk, hogy megöleljen.
 Nagy családi ölelés, amitől kapok egy kis energiát és feltámad bennem a gyógyulási vágy, de a szívem szakad meg anyám zokogása miatt, amibe belekezd és kirohan a szobából.
Három órával később jött be az orvos hozzánk. Anyuékat leültette egy egy székre és elmondta, a hírt.
- Igen. Ahogy sejtettem a lányuk rákos. A CT- n látható is. Elég nagy és pont a járó ideget nyomja ezért nem tud járni a kisasszony.- megáll bennem az ütő is.
Tudtam. Annyira tudtam, hogy valami nagy baj van. Anya apa mellkasának borul és zokog, apa csak bólogat és nyugtatja anyát, én. Én csak meredek a dokira.
- Én az javaslom, hogy most rögtön kezdjük el a kemoterápiát, hogy minél előbb jobban legyen a hölgy és megakadályozzuk az áttéteket.
Nagy csend lesz a szobába. Rák. Ennyi. Ennyi az élet. Nem, nem adhatom fel. Nem győzhet le. Ahogy megígértem apának, küzdeni fogok. Bármi is legyen túl fogom élni. Megmutatom mindenkinek, hogy engem nem tudnak legyőzni, de kell egy kis idő. Ez most sok volt mindenkinek. Anya is és apa is teljesen a padlón vannak így jobbnak látom, ha nem ma majd holnap kezdem el.
- Rendben. Vállalom, de nem ma. Bent maradok a kórházban és holnap kezdhetjük.- mintha az egész szoba egyszerre lélegzett volna fel.
Kicsit megkönnyebbül a légkör. Anya rám pillant könnyes szemeivel. A kis sminkjét is lesírta, ami volt rajta, de megérthető, hisz most tudta meg, hogy a lánya rákos. A kezemért nyúl. Ahogy hozzáér kiráz a hideg. Felmelegíti fagyos ujjaimat, ahogy a tenyerébe fogja és megszorongatja. Ó bárcsak Harry is itt lenne velem. Fogná a kezem és biztonságot nyújtana.
- Rendben. Akkor holnap elkezdjük. Most pedig pihennie kell a kisasszonynak.- mondja az orvos és kifordul az ajtón.
Pihenni. Igen, most tényleg jól esne egy kis alvás. Kipihenni ezt a borzalmas délutánt. Anyuékra pillantok. Apa összeszedi a dolgaikat és anya mellé lép. Mind a ketten megszorítják a kezemet, majd apa megszólal.
- Meg fogsz gyógyulni. Erős lány vagy. Holnap reggel bejövünk
- Ne... nem szeretném- mondom elhalkuló hangon.
Nem akarom, hogy lássanak összeszurkodva. Jobb, ha egyedül csinálom. Nem kell senkinek így látni engem. Még Harrynek se. Jobb is, hogy nem tud az egészről semmit. Legalább nem fog annyit szenvedni mikor....mikor már nem leszek.
- Kislányom, de mi melletted akarunk lenni.- küzd velem anya.
- Anya, kérlek. Mindnyájunknak így lesz a legjobb.... és.. és most aludnék.- mondom és lejjebb csúszok az ágyamon.
- Rendben
Anya sírós hangja telíti el az egész szobát. Elszorul a gyomrom. -Így a legjobb mindenkinek- hajtogatom magamban. Becsukom a szememet és elfordulok az oldalamra. Hallom, ahogy az ajtó nyitódik és elmennek. Kicsit fellélegzem és elerednek a könnyeim. A francba is. Miért pont ez...miért velem...a francba. Pedig már kezdett jó lenni az életem. Harryvel újra együtt, a karjaiban, az illata, a közelsége. Istenem, de jó volt. De ennyi, tuti meghalok.


Nővérek sürögnek forognak körülöttem. Bevezették már az infúziót és hamarosan kapom az első adagot. Remeg a gyomrom. Már most rosszul vagyok. Mi lesz később? Ki fogom bírni? A sok rosszullét, az étvágytalanság, az örökös fáradékonyság és még persze nem beszéltem a hajhullásról és a fájdalomról. Kínszenvedés lesz, de vágjunk bele. Belépett egy másik orvos. Tegnap egy férfi volt az orvosom, ma pedig egy harmincas éveiben járó hölgy. Barna haja fel van kötve, egy pici smink van rajta, nagyon elegáns, kifinomult nőnek néz ki. Makulátlan fehér köpenyére rá van csíptetve a névtáblája. Dr. Clara Parker. Megnézi a korlapomat majd leteszi.
- Rendben, akkor kezdjük. Szia, Clara Parker vagyok én leszek az orvosod. Én fogom végigkísérni a gyógyulásod és tőlem kérdezhetsz bármit. Nyugodtan szólíthatsz Claranak nem sértődöm meg.- szívélyesen rám mosolyog én meg erőltetek egy félmosolyt.
- Szóval meddig kapom ezt?- mutatok a zacskóra, amit a nővérke hozott oda a doktornőnek.
- Ha minden jól alakul akkor pár hétig és utána pedig műtét lesz. Tudnod kell, hogy a kemoterápia nagyon le fog gyengíteni. Reggeli rosszullétet, fáradékonyságot fogsz tapasztalni. De nem szabad feladni. Rendben?- kérdezi és a kezét a vállamra helyezi.
- Rendben. Na irtsuk ki ezeket a rohadékokat.- mondom mire a doktornő felkacag.
Felteszi a zacskót, beköti és már csöpög is. És most várunk. Ez a legrosszabb. A várakozás.

3Chapter:

Sziasztok! Meghoztam a részt. Nagyon változatos lesz, de nagyon izgalmas (szerintem). Személy szerint a végén már majdnem sírtam. Na nem akarok elárulni semmit, szóval jó olvasást! (kérhetnék legalább 2 komit?)
Niki xx

Lucy Lee szemszöge: 

Megremegek Harry ölelésében. Túl sok érzelem tör rám. Késztetést érzek, hogy megcsókoljam, de nem bírok megmozdulni. Nem enged a testem. Elfáradtam. Elfáradtak az izmaim. Harry megsimogatja a hátamat és lassan bukik fölém a sötétség és Harry pólóját szorongatom. Nem akarom elengedni.
-Maradj velem.- suttogom és elnyom az álom.


Reggel a nap kelt fel. Hunyorogva pillantok ki a takaróm alól. Keresően tapogatok a nagy ágyon. Elment. Harry nincs mellettem. Itt hagyott pedig megkértem rá. Elszontyolodom. Felülök és magam elé bámulok. Én most tényleg beleszerettem? Beleszerettem a legjobb barátomba? Ez nem lehet. Hisz', ha őt elveszítem nem marad senkim. Potyogni kezdenek a könnyeim. Nem szerethetem. Nem így. Nem lehet. Visszazuhanok a párnámra és zokogok. Fáj a szívem. Ez nem helyes amit érzek.


Délben anyu jött be hozzám és próbált leküzdeni a torkomon egy szendvicset. Nem tudtam megenni. Nem volt kedvem se enni, se kimozdulni a szobámból. Egyedül akartam lenni az érzéseimmel. Anya ezt felfogta és egyedül hagyott. Az ablak előtt egy képet nézegettem. Mi voltunk rajta. Még régen. A sulibál előtt anya készített rólunk egy képet. Harryn öltöny volt és nyakkendő. Egyszerűen tökéletes. Haja tökéletesen kusza, mint mindig. Mosolya az a tipikus Harry mosoly, amitől nagyot dobban a szívem és eszembe jut a tegnapi beszélgetéseink és a mosoly az arcán. Tegnap szinte mindig virult. Vagy százszor elmondta, hogy mennyire örül, hogy újra beszélhet velem és hogy nagyon hiányoztam neki. Az a mosoly, a memóriámba égett. Ajtó nyikorgásra leszek figyelmes. Felkapom a fejem és eldugom a képet. Harry lép be. Fekete farmerban és fehér ingben, aminek az felső két gombja nem volt begombolva. Tetoválásai egy kicsit kilátszanak alóla, de nem teljesen látom mik azok, de nagyon szexinek tarom, ahogy most ott áll az ajtómban és engem néz. Nyelek egy nagyot és a háta mögé dugott csokorra téved a szemem. Rózsát hozott, méghozzá vöröset. 
- Bocsáss meg, hogy itt hagytalak egy szó nélkül, de haza kellett mennem, mert anyuékkal is akartam még beszélni.- elkapja a tekintetét és beljebb lép- Ezt neked hoztam. Tudom Hogy ez a kedvenced.- mosolyog és átnyújtja.
- Harry, nem kellett volna.- alig bírok a bőrömben maradni, újra itt van.
Még mindig emlékszik a kedvenc virágomra. Eszméletlen. Ahogy elveszem a virágot Harry beletúr a hajába majd az ablakhoz lép. Elidőzök egy kicsit rajta. Nadrágja tökéletesen feszül izmos combjaira, ingét szexise feltűrte a könyökéig. Egyre jobban azt érzem, hogy azonnal meggyulladok. Gyorsan keresek egy vázát a polcomon és odagurulok.
- És hogy vannak?- kérdezem Harryt.
- Kik?
- Hát anyudék. Hogy vannak? Minden rendben?- tudakolódom.
- Ja. Igen persze. Robinnal tavaly házasodtak össze, most hatalmas a boldogság.- mondja olyan állboldogsággal.
- Te nem örülsz?- kérdezem közben beletuszkolom a virágokat a vázába és visszateszem a polcra.
- De. Nagyon is. Nagyon kedvelem Robint...
- De?- kérdezem és visszagurulok az ablakhoz.
Harry felsóhajt, hátrább lép és leül az ágyamra. Beletúr a hajába és annyira összetört arcot mutat, hogy összeszorul a szívem.
- De nem akarom, hogy összetörjék megint anyám szívét. Igaz, hogy nem ilyennek ismertem meg Robint, mert látszik rajta, hogy imádja anyámat, de féltem.- meséli és látom rajta, hogy ez nagyon megviseli.
- Harry teljes mértékben megértelek.- mondom és odagurulok hozzá és megfogom a térdét.
- De nem tudod milyen mikor nem tudsz segíteni valakinek,mert távol vagy tőle.- hangja elhalkul.
Teljes arcát tenyerébe temeti. Fájdalmasan felnyög és hirtelen feláll mitől megugrok.
- Hé ez mi?- kérdezi, amint leér a földre a kép, amit eddig rejtegettem.
- Az csak...csak egy kép. Emlékszel erre?- kérdezem és látom, hogy teljes mértékben tudja miről van szó.
- Persze. Iszonyat jó volt az a bál. És meg kell jegyeznem nagyon jól állt rajtad ez a kék ruha.- mondja és visszaadja a képet- Amúgy miért rejtegetted ezt a képet?
- Nem rejtegettem.- mondom gyorsan talán túl gyorsan- Nem vagy éhes? Vagy elmehetnénk sétálni egyet.- mondom gyorsan és kigurulok a szobámból. Ó, de bolond vagyok, miért oda tettem? Hülye, hülye, hülye. Korholom magam.


Harryvel arra jutottunk, hogy itthon maradunk, mert megeredt az eső. Még szerencse, hogy imádunk mind a ketten filmet nézni, ezért betettünk egy DVD-t, de most valahogy más foglalkoztatott. Harry kezével szórakoztam. Hatalmas tenyerét forgatom és ujjaival játszom. Közben néha-néha felnézek az arcára. Ajkai lágyan vörösek, arca kemény mivel erősen koncentrál a filmre, szemei sötét zöldek és igézőek. Újra az ajkaira téved a szemem. Annyira megcsókolnám. Felsóhajtok majd a tv-re nézek és újra az ujjaival kezdek játszani. Harry egyszer csak megszólal.
- Na jó, látom nem érdekel a film.- mondja és elkezd csikizni.
Felsikítok és nevetni kezdek. Ujjai a derekamon szaladgálnak. Tudja jól merre vannak a gyenge pontjaim. Kezeimmel próbálom védeni magam, de semmi esélyem. Harry legyőz.
- Elég! Elég!- nevetek.
Harry fölém magasodik és lenéz rám. Kezei a vállaim mellett, lábai a csípőm mellett. Teljesen elfed. Érzem a test melegét. Ebből a szögből tökéletes belátást kapok az inge alá. Hatalmas tetoválások fedik a mellkasát. Egy hatalmas pillangó és két gyönyörű madár. Felnézek a szemeibe és lecsillapítom heves lélegzet vételeimet. Harry végignézi az arcomat és beletúr vörös hajamba. Libabőrös leszek. Mozdulatlanul fekszem alatta. Élvezem a helyzetet. Mint régen...kint az udvaron...érzem ahogy vibrál közöttünk a levegő. Leheleteink egybeforrnak, szívünk egyszerre ver, izmaink ugyan úgy pattanásig feszül és mozdulásra kész. Harry megnyalja az ajkait és behunyja a szemeit.
- Lucy!- anya lép be a nappali ajtaján.
Harry leugrik rólam és segít felkelni. Anya ebből az egészből nem láthatott semmit kivéve annyit, hogy Harry hirtelen felugrik és felhúz.Most kicsit hálás voltam annak a tíz perces szenvedésnek, amíg Harry áttologatta a bútorokat és háttal volt a kanapénak az ajtó. Felpillantok anyura és megigazítom a hajam.
- Igen?
- Csináltam szendvicseket. Tessék Harry vegyél. Kértek inni?- kérdezi miközben átnyújtja a tálat Harrynek.
- Nem köszi.- mosolygok rá.
Anya egy kedves mosollyal távozik a nappaliból és Harry leül. A fotelba. Ami elég messze van tőlem. Elkeseredek. Ennyi ennek biztos nem lesz folytatása. Hátradőlök a kanapén és elindítom a filmet.


Harrynek hirtelen el kellett mennie. Még be se tudta fejezni a szendvicsét mikor felhívták, hogy lesz egy fontos találkozója. Azóta egyedül kapcsolgatom a tv-t. A fejem is megfájdult és szédülök is.
- Anya!- kiabálok.
- Valami baj van? Lucy te nagyon sápadt vagy. Kérsz valamit?- kérdezi és letérdel elém.
- Segíts ki...gyorsan a fürdőbe.- mondom és anya hamar cselekszik.
Nem vacakolunk a kerekesszékkel. Felkap és rohan velem az alsó fürdőbe. Épp hogy beértünk. Letesz a WC elé és belőlem minden kijön. Borzalmas volt. Anya sírni kezd mellettem és próbálja a szenvedésemet megkönnyíteni. Felfogja a hajamat és hoz vizet.

Az ágyamon kuporodtam össze az egy órán át tartó szenvedés után. Ezek után csak nyugalomra vágyok, de anyu azt mondta, hogy mikor hazaér apu bemegyünk vele a kórházba. Nem akarok megint ott lenni. Utálom a gyógyszerszagot és a túl tiszta folyosókat. Kiráz tőle a hideg. Kopogással jelzi valaki, hogy be szeretne jönni.
- Igen.- mondom és apu nyit be az ajtón.
- Lucy megjöttem. Hogy vagy? Szédülsz még?- kérdezi és megfogja a homlokomat.
- Igen és a fejem is nagyon fáj.- panaszkodok neki.
- Oké. Anyád azt mondta menjünk be a kórházba
- Apa nem kell. Majd alszom egyet és jobb lesz.- mondom és magamra erőltetek egy kis mosolyt.
- Nem Lucy, ezzel nem játszunk. Sápadt vagy és már reszketsz is. Most azonnal megyünk a dokihoz.- mondja és felkap.
Megint orvos. Eddig se tudták megmondani mi a bajom majd most ezek után tuti megfogják tudni. Kételkedem.
- Tuti valamit benyeltem azért vagyok rosszul. semmi bajom.- mondom apunak.
- Én nem úgy látom.- feleli- Amanda!- kiabál anyám után.
- Kész vagyok. Mehetünk.- anya kinyitja az ajtót és apa siet velem a kocsihoz.
Betesz és becsapja az ajtót. Az ölembe helyezem a kezemet, ami szinte úgy remeg, mint a kocsonya. Mi történik velem? Eddig ez nem volt. Apa azonnal beletapos a gázba és csak úgy faljuk a kilométereket. Egyre rosszabbul érzem magam. A látásom is homályosodik és nem érzem a lábaimat.
- Apa nem érzem a lábam!- mondom pánikolva.
- Nyugodj meg Lucy mindjárt beérünk.- nyugtat anya.
Pánikroham tör rám. Levegő után kapkodok és a könnyeim is kiszaladnak a szememből. Mi történik velem?
Apa hatalmas fékcsikorgással megáll a kórház előtt feltépi az ajtaját kiszáll átrohan hozzám kinyitja az ajtót és azonnal kikap. Egészen a nővérpultig cipel ahol két doktor konzultált. Apa pánikolva informálta őket az állapotomról.
- Rendben vigyük a CT- re.- elvettek apától, feltettek egy ágyra és rohant velem az egyik doki.
Apa után néztem, aki a másik orvossal beszélt. Apa a szája elé tette a kezét és potyogni kezdtek a könnyei. És erre a látványra elvesztem az összes reményemet. Megfogok halni.

2Chapter:

Sziasztok. :) Új rész érkezett a végén teljesen kiöntöttem a szívem és bár Lucy helyében lehetnék. Elég érzelmesnek érzem és remélem nektek is  tetszeni fog épp úgy, mint nekem. :) Jó olvasást. Niki xx

 Lucy Lee szemszöge:

Nagyokat pislogva egyenesedek fel. Anyát pillantom meg. Szemei karikásak és pirosak a sok sírástól. Haja fakó, arca fehér és fáradt. Melegítőben van aminek az ujjai gyűröttek és könnyek által áztatottak. Sajnálkozva néz rám majd lehajol és felkapkodja az almákat majd egyet a kezembe nyom.
- Köszönöm.- mondom majd előre hajtom magam.
- Csinálok valami harapni valót. Mit kérsz?- kérdezi fáradtan.
- Melegszendvics jó lesz.- mondom és visszavonulok a rejtekhelyemre.
Érzem anyám fájdalmát. Érzem, hogy próbálna segíteni, de nem tudja hogyan tudna. Teljesen letört, hogy a lánya egy nyomorék lett. Sírva az ablakhoz gurítom magam és csak bámulok magam elé. Tennem kell valamit.


Eljött az első itthoni estém. A lenti fürdőt kell használnom. Elég szűk, de megoldottuk anyával. Segített levetkőzni majd engedett meleg vizet a kádba.
- Na gyere.- mondja és már emelt volna fel.
- Várj.- szólok neki- Megszeretnék valamit próbálni.- mondom mire anya kérdőn néz rám- Megpróbálnék felállni.
- Lucy tudod, hogy nem tudsz. Az orvos is megmondta.- tiltakozik anya.
- Kérlek.- kérlelem.
- De...
- Jó oké.- mondom szomorúan.
Anya sajnálva néz és újra megpróbál felemelni, de megcsörren a telefon. Anya visszahelyez a székbe és maradásra utasít. Kirohan a konyhába és hallom amikor felveszi a telefont. Most itt a lehetőség. Megfogom a mosdótál szélét és nekirugaszkodom. Kezeim megremegnek, de  feltolom magam. A lábaimon állok. Megfeszül minden izmom. A lábaim remegnek, a kezeim már kékülnek ahogy szorítom a mosdótálat. Belenézek a tükörbe és elszörnyülködöm. Vörös hajam fénytelen, bőröm fehérebb, mint ahogy emlékeztem, szemeim körül a bőröm duzzadt piros a sok sírás miatt. Egy üveges tekintetű roncs néz vissza rám, nem az élettel teli, vidám lány aki eddig voltam. Ennek a lénynek most kiáll minden csontja, a bőre fehér és élettelen, látszanak az erei minden hol a testén. Szörnyű így látnom magam. Meleg könnycsepp száguld végi az arcomon és nagyot koppan a hideg csempén. Megtörlöm az arcomat és ráveszem magam, hogy újra leüljek, de hirtelen egy pillanatra megszédülök és máris a földön találom magam. A tolókocsi nekimegy az ajtónak én a kád mellé csúszok és máris sírni kezdek. Annyira béna vagyok. Még pár percre se tudok megállni. Anyám ijedten töri rám az ajtót. Átesik a tolókocsin és mérgesen néz. Tudom, hogy most legszívesebben kiabálna velem és elküldene a fenébe, de csak felsegít és óvatosan beletesz a kádba. Odaadja a szivacsot meg a tusfürdőt és kimegy. Ahj a francba. Még egy szót sem szólt. Régen üvöltözött volna velem és elküldött volna a szobámba, de most még egy árva rosszalló szót se kaptam. Elkeseredve, bűntudattal sikálom magam.


Éjfél van. A plafont bámulom és gondolkozom. Kattog az agyam. Harry jut eszembe. Híres lett és valóra váltja az álmait. Amiket megtudtam róla azok alapján nagyon befutott és sikeres és nem felejtett el. A kórházbeli lufik és virágok nagyrészt tőle volt. A csokrokba mindig írt pár sort. Butaságokat, de vicceseket, jókat nettem rajta délután miután meguntam a sírást. Kicsit jobb kedvre derített, de aztán...aztán megpillantottam magam. Egy roncs vagyok. Semmi értelme az életemnek. Semmit nem tudok megcsinálni egyedül és nem várhatok el senkitől semmit, főleg nem azt, hogy gondoskodjon rólam. Nem bírnám ki. Az oldalamra fordulok és könnyek potyognak a párnámra...zokogni kezdek...kisírom a fájdalmamat... Egy óra körül végre eltudok aludni, de akkor is csak olyan álmok röppennek fel, mint tolókocsi kerget és elesek, szakadékba zuhanok és nincs lábam. Nem volt valami pihentető alvás.


Tegnap voltam a kórházban. Az orvos rengeteg vizsgálatot végzett el rajtam, de majd csak egy hét múlva lesznek meg az eredmények. Nem mondott semmit. Az állapotom siralmas, amit megállapítottam én is pedig eszek iszok, de nem erősödöm. Tudom, hogy még csak két napja vagyok itthon, de akkor is. Fáj, hogy nem változik semmi...csak a szemem alatt a karikák, egyre jobban növekednek. Anya kitalálta mára, hogy jót tenne egy kis friss levegő. Mivel nem esik az eső és süt a nap anyuval kijöttünk a kertbe. Kicsit napozok amíg ő rendbe hozza a kert. A tél után újra ültette a kertet, megmetszette a rózsákat és most a kerti bútorokat törli le. Én addig olvastam és napoztam. Meleg tavaszi napsugarak kellemesen simogatták az arcomat. Régen érte a bőrömet ilyen kellemes meleg levegő. Érzem ahogy feltöltődöm energiával. Kellemes idő van. Igaza volt anyának, kicsit már a kedvem is jobb.
- Lucy nem vagy éhes?- kérdezi anya miután végzett a törölgetéssel és mögém áll.
- De. Egy szendvicset kaphatok?- kérdezem.
- Persze.- mondja és belép a házba.
Végre van egy olyan napunk mikor mindenkinek jó kedve van. Ma még senki nem sírt és nem is szeretném, hogy valaki is sírjon. Anya nagyon jó kedvébe van és kicsit energikusabb, apa nyugodtan olvasgatta reggel az újságot, mikor kigurultam a konyhába nem kaptam egy sajnálkozó pillantást sem és ez jól esett. Újra a napra koncentrálok, becsukom a szemem és élvezem a melegét és a friss levegőt. Délután megint esőt mondtak és addig kiakarom használni ezt a jó időt. Hallom, hogy anya újra nyitja a hátsó ajtót, biztos kint hagyott valamit.
- Mit hagytál kint?- kérdezem.
Nem kaptam választ. Biztos megoldja. Újra nyugodtan ülök a székemben, csukott szemmel mikor egy felhő eltakarja a napot. Mérgelődve nyitom ki a szemeimet és a zavaró felhőt szidnám, de nem egy felhő takarja a napomat, hanem egy magas, göndör hajú világsztár. A legjobb barátom, aki megígérte, amint végez a turnéjával meglátogat. Harry az, Harry állja el a napomat. Elvigyorodok és felsikítok.
- Harry!- visítom és azonnal megölel.
Boldogság, öröm, fut át rajtam. Sírni tudnék a boldogságtól. Újra láthatom legjobb barátomat, aki ugyan olyan édes, mint régen, csak magasabb. Még mindig ugyan azt a parfümöt használja, amit régen. Mélyen magamba szívom.
- Lucy, annyira hiányoztál.- mondja és még jobban megölel.
- Annyira más vagy.- mondom neki és jobban megtapogatom- Te izmosodtál. Ki vagy gyúrva.
Harry elneveti magát, feltolja a napszemüvegét a hajába és körbeforog. Nagyon megváltozott. Sokkal jobb a fizikuma. Erősebb, izmosabb lett.
- Igen a turné miatt muszáj volt megerősödnöm.- mondja és a székemre pillant.
- Ne is kérdezd, amúgy sem tudok semmit mondani., de remélem pár hét múlva ott fogok tombolni az első sorban.- felelem mosolyogva.
- Oké. Lenne kedved valahová elmenni? Megehetnénk egy fagyit.- ajánlja fel Harry mire én azonnal bólogatok, mint egy kislány.
 - Oké, kell a táskám és mehetünk.- mondom és elindulok.
Eljutok az ajtóig, ahol nem tudok bemenni mivel túl szűk az ajtó, hogy én be tudjam magam gurítani. Hátra nézek, de Harry már segítségemre is siet. Betol a lakásba.
- Köszi.- mondom és picit elmosolyodok.
Ez a helyzet még fura. Meg kell szoknunk, hogy nem minden megy még egyedül. Harryt az nappaliba küldöm, amíg össze szedek pár cuccot anyával beszélget a nappaliban. Iratokat, telefont, pénzt. Ezeket beleszórom egy táskába és az ölembe teszem.
- Mehetünk.- mondom Harrynek, aki anyuval egyszerre pillantanak rám, amolyan "hogy tudnánk segíteni rajta" pillantással.
- A szendvicseddel mi lesz?- szólal meg gyorsan anya.
- Majd később megeszem. Elmegyünk Harryvel fagyizni, majd jövök.- mondom neki és Harryre pillantok.
- Oké. De tudod, hogy nem kelhetsz ki a székből és nem szabad megerőltetni magad...- igenlően bólogatok és az ajtóhoz gurulok.
Anya megint kicsit túlzásba viszi az aggódást biztos vagyok benne, hogy Harryre is jól ráhozta a frászt. Jól tudom mit tudok és mit nem tudok megcsinálni. Tanultam a fürdőszobai esetből. Nem tudok felállni, ez van, majd máskor, Harry meg majd segít, ha valami nem megy.
 - Valaki segítene?- vinnyogok már most, mert megakadtam a küszöbben.
Harry segít megint ki. Kitol egészen a kocsijáig. Kinyitja nekem az ajtaját és segít beülni. Intek anyunak, hogy minden oké és Harry is megnyugtatja anyut.
- Minden rendben lesz Mrs Lee.- kiabálja mire anyu bemegy a lakásba.
Hraar hátra megy a csomagtartóhoz és megpróbálja összecsukni a széket.
- A francba. Nem megy.- nevet kínosan.
- Csak csukd össze.- kiabálom neki hátra, nevetve és kinézek a szélvédő ablakán.
Elmerengek, ahogy végig nézek az utcánkon. Eszembe jutnak a nyári esték mikor Harryvel kint csatangoltunk, játszottunk, beszélgettünk, remek éveket töltöttünk itt. Álmodozásomat három feketébe öltözött férfit pillantok meg, akik táskákkal és fényképező gépekkel közelednek a kocsi felé. Eszembe jut, hogy miért is vannak itt és hallottam már egy két dolgot róluk és nincs valami kedves arcuk. Hátra nézek Harryre, aki még mindig a székkel babrál. Muszáj neki szólnom.
- Harry három férfi!- visítom.
- Mi?- kérdez vissza.
- Három férfi kamerákkal a kezükben közelednek a kocsi felé!- mondom neki.
- A francba is.- bedobja a széket úgy ahogy van a csomagtartóba és becsapja az ajtaját.
Előre fordulok és szembe nézek a kamerák lencséivel. Ilyesztő ilyen bezárt helyen lenni, úgy hogy körülötted emberek tömege van. Harry után kutatok a szememmel. Egyre több ember jött a kocsi köré, szó szerint megrohamozták az autót. Pánikolva szorongatom a biztonsági övemet és Harryért imádkozom. Hogy került ide ennyi ember? Harry feltépi az ajtót és gyorsan bezárja. Bekapcsolja az övét és behelyezi a sluszkulcsot a helyére és gyújtást ad a kocsira. Lassan gurulunk ki a tömegből. Ijesztő ez a sok ember és még most is rohannak utánunk. Harryre pillantok aki kicsit idegesen szorongatja a kormányt.
- Harry ez mindig így van, ha kilépsz az utcára?- kérdezem és elengedem az övemet.
- Általában igen. Nagyon sajnálom, nem akartam ezt. Ugye nem ijedtél meg nagyon.- kérdezi aggódva és egy pillantást vet rám.
- Nem. Annyira nem, bár ez egy kicsit bizar volt.- mondom.
- Elsőre nagyon ijesztő, de meglehet szokni.- mondja és szorosabban megfogja a kormányt.
- Tényleg. Ezt? Hisz alig tudtál megmozdulni tőlük.- mondom és rá meredek.
Na jó, tényleg megijedtem. Megfordult a fejemben az, hogy nem fogom többet látni Harryt, mert szét tépték az emberek. Harry arcvonásai keményebbek lesznek. Látom, hogy kicsit ideges lesz. Tuti volt már rosszabb élménye ezzel kapcsolatban. Bele se merek gondolni.
- Tudom, de ezzel jár ez az egész.- mondja és bekanyarodunk egy parkolóba- Na megjöttünk. Egy pillanat és kiszállhatsz.
Mosolyogva néztem rá, de legszívesebben bent megvártam volna, amíg hoz nekünk fagyit. Nem akarok kiszállni. Még nem voltam semmilyen nyilvános helyen ahol ismernek és ezek a kamerás emberek bármikor itt teremhetnek. De nincs választásom Harry kiveszi a tolókocsit bele segít és elindulunk a fagyizó felé.
- És tudod már kezelni az új járműved?- viccelődik Harry a tolószékemen.
- Megyeget, de jobb lenne kocsit vezetni.- felelem és felpillantok rá.
Harry hümmög egyet majd kinyitja az ajtót nekem. Gyorsan begurulok rajta majd azonnal ki is mennék. Mindenki Harryre szegezi a szemét és minden lány sikítozva áll fel a székéről. Harry rájuk se figyel gyorsan odalép mellém. Lehajol hozzám.
- Ez hosszú fagyizás lesz. Válasz fagyit és majd én fizetem.- mondja és elmosolyodik.
Felpillantok rá és megfogom a kezét. Nem akarom elengedni. Velem jött fagyizni, nem viszi el tőlem senki.
- Harry kérlek maradj mellettem.- könyörgök neki.
- Oké, mindent megteszek.- mondja és megfogja a tolókocsim fogantyúját hátul és elindulunk.


Lélegzet visszafojtva ülök a fagyizóba. Nem tudom nem észrevenni, hogy minket bámulnak. Sok rajongó kért már képet és autogramot Harrytől és kicsit beszélgettek vele, de Harry szépen megkérte őket, hogy most ne zavarjanak minket és a rajongók felfogták. Nem jöttek többen ide hozzánk csak figyelnek minket. Harry közben mesél az eddigi három évéről, ami egyszerűen tökéletesnek hangzik.
- És a mostani turnénk még nem is ért véget.- mondja feldobódva.
Hátradől a székén és hatalmas mosoly terül el az arcán. Megjelennek a gödröcskéi. Bevillan egy régi kép. Mikor a kertünk füvén feküdtünk és néztük az eget. Harry egyszer csak fogta magát és elkezdett csikizni. Hatalmas nevetésbe kezdtünk aztán egyszer csak abbahagyta és fölém magasodott. A kezei a fejem mellett voltak és engem nézett. Zöld szemei tágra voltak nyílva és engem bámultak. Lefagytam. Tudtam, hogy Harry már csókolózott és láttam már nála ugyan ezt a technikát. A számra nézett és elmosolyodott és megjelentek a gödröcskéi. Nem akartam tönkre tenni a barátságunkat ezért eszembe jutott valami. Megnyomtam az arcán a mélyedést mitől még jobban elmosolyodott és újra csikizni kezdett. Elönt a melegség. A szívem hevesebben kezd el dobogni .Ugyan azt kezdem érezni, mint régen. Feltámad bennem a régi tűz, amit akkor éreztem Harry iránt. Hirtelen visszatérek a jelenbe. Harry félmosolyra vált majd megnyalja a száját.
-Kész vagy?- kérdezi.
- Ühm. Igen- mondom és gyorsan kikanalazom a fagyi kehelyből a maradék fagyimat.
- Akkor menjünk. mondja és feláll a székéről.

A szobámban vagyunk Harryvel és a képeit nézegetjük amiket a turné alatt készített. A mellkasán fekszem. Hallom minden szívverését. Együtt dobog az enyémmel. Elmosolyodom és még jobban összekuporodok. Most érzem azt a három év kimaradást. Igaz Harry mindent dokumentált, de ez így nem az igazi. Hiányzott az illata, a közelsége. Most érzem magam teljes egésznek. Hogy itt van megnyugtat.
- Nézd itt van pár kép Párisból. Ezek meg a Japánban vannak.- felpillantok Harryre és látom, ahogy csillog a szeme és felidézi az emlékeit.
Göndör haja kusza az állandóan bent járó keze miatt. A szemei fáradtak, hisz' sokat utazott, de az arca csupa boldogság, mitől összeszorul a gyomrom.
- Hiányoztál.- mondom hirtelen.
- Mi?- kérdezi és rám pillant.
- Hiányoztál. Eddig volt valami hiányérzetem, de most, hogy itt vagy már nincs.- mondom és vissza helyezem a fejemet a mellkasára.
- Te is. Nagyon.- feleli mély dörmögős hangján és egyik kezével közelebb von magához.
Tovább lépteti a képet és vége van a mappának. Elfogytak a képek. Harry lecsukja a laptopot és leteszi az éjjeliszekrényre. Úgy fordulunk, hogy mind a ketten az oldalunkon fekszünk én a mellkasába fúrom a fejem ő pedig a szorosan tart.
- Nem tudod elképzelni mennyit aggódtam érted. Ha nem ébredtél volna fel én...én nem is tudom mit csináltam volna. Lucy tudod, hogy nagyon sokat jelentesz nekem.- dörmögi majd belepuszil a hajamba.
- Igen. Te is nekem. A legjobb barátom vagy.- mondom keserűen.
Nem csak az akarok lenni. Több. Sokkal több. Akihez mindig oda bújhat, aki vigyáz rá ha beteg, aki mindent tud róla, akit először hív fel, ha valami történt, akinek kiönti a szívét, aki miatt minden reggel felkel. Az élete értelme akarok lenni, a szeme fénye, az égboltjának egyetlen csillaga, a szívének az egyik fele. Több akarok lenni, mint a barátja. Én a szerelme akarok lenni.


Ha kaphatnék rá pár komit az nagyon jó lenne. :)

1Chapter:

Sziasztok.:) Meghoztam a részt. Megtennétek nekem, hogy pipáltok és komiztok, köszönöm. Jó olvasást. UI.: Zsófinak köszönöm a fejécet és a hátteret.:)
xxNiki

Harry Styles szemszöge napjaikban:

Az ágyban forgolódok. Rémes álmok zavartak fel. A legjobb barátom, Lucy balesetét álmodom újra és újra. Talán csak a tegnapi koncert kimerített azért álmodtam ezt. Lucy biztos jól van. Amikor utoljára nála jártam, két hónapja, akkor még jól volt. Kómában volt, de jól volt. Fel kellene hívnom az anyukáját. Két hónap, de gyorsan megy az idő. Mintha csak tegnap lett volna a baleset. Tisztán emlékszem mindenre.
Becsukom egy pillanatra a szememet és látom Lu alakját a salakpályán. Fehér bőre rikít a vörös salakon. Haja szétterülve körülötte, mintha vér lenne. Azonnal megtelik könnyel a szemem és elhomályosodik minden. Lucy. Megrémülök a látványtól és kiugrok az ágyból és kimegyek a fürdőbe. Megnyitom a csapot a kis mosdótálba és amíg megtelik belenézek a tükörbe. Fáradt megviselt az arcom. Hajam kuszán göndörödik minden felé. Szemei karikásak a kevés alvástól. Borzalmas a látványom. Borzalmalkodásom közben megtelik a mosdó ezért elzárom a vizet. Lassan merítem bele a jéghideg vízbe a kezem és erősen belenyomom az arcomat a tenyerembe. Olyan érzés mintha ezer tű szúródna belém, de legalább felébredtem.
- Harry öt perc múlva indulunk.- kiabál be valaki az ajtón.
Lekapok egy törülközőt a tartóról és megtörlöm az arcom. Gyorsan megmosom a fogam és kész is vagyok. Visszamegyek a szobába és előkotrok egy fekete pólót meg egy kockás inget és a szokásos fekete farmeremet rángatom magamra. Gyorsan átfuttatom az ujjaimat a hajamban és összehúzom a táskámat. Megnézem az időt, nyolc óra van, aztán elrakom a telefonomat és még egyszer körbenézek. Nem hagyok itt semmit, ezzel a gondolattal fordulok ki a szobámból mikor megcsörren a telefonom. Kiveszem a zsebemből és megnézem a kijelzőjét. Nem ismerős a szám, de felveszem.
- Igen tessék?...- néma csend, senki nem szól bele- Kit keres?- próbálkozom.
- Ha-harry.- lágy női hang szól bele.
- Igen? Ki keres?- érdeklődöm.
- Lu-lucy vagyok.- rekedtes, zavart hangot hallok.
- Lucy, Lucy Lee?- kérdezem megdöbbenve és eldobok mindent.
Gyomrom megfeszül, szívem egyre hevesebben kezd dobogni. Lucy felébredt! El se hiszem. Lu felébredt! Percekig egyikünk se szólt bele a telefonba, de megtörtem a csendet.
- Mikor? Jól vagy? Mikor? Nem fáj semmid? Mikor? Lucy!- annyira le vagyok sokkolva, hogy csak ezek jutottak eszembe.
- Gyere be a kórházba és mindent elmondok.- mondja mire kifut minden vér belőlem.
- Lu nem tudok bemenni. Nem vagyok Angliában.- mondom keserűen.
Miért most kell nekünk turnéznunk. A francba is. Lucy halk szuszogását hallom a telefonba. Nem tud megszólalni ahogy én sem.
- Harry indulunk!- kiabál nekem Louis a folyosó végéről.
Rápillantok és tátogok neki "Egy perc" és Lucyra koncentrálok.
- Figyelj valahogy megoldjuk oké. Nagyon örülök, hogy felébredtél, de nem tudlak most meglátogatni, mert turnézunk a fiúkkal és nem hagyhatom itt őket. Egy hét múlva szabad leszek.- mondom és várom a reakcióját, semmi- Lucy itt vagy még?- kérdezem.
- Igen. Turnézol?- halk és elfojtott a hangja- Énekes vagy?- kérdezi ledöbbenve.
- Lu mindent elmondok egy hét múlva, oké? Most mennem kell. Puszillak.- mondom és nagy csend kerekedik megint- Hiányoztál.- suttogom.
- Te is nekem. Bár még mindig nem tudom mi történt, de úgy érzem nagyon sokat aludtam.- viccelődik magán és kellemes nevetése belengi a vonalat- Akkor egy hét múlva Harry. Szia.- mondja és megszakítja a vonalat.
Ez a hang, de hiányzott már nekem. Végre felébredt és emlékszik rám. Lucy a nagy túlélő. Egy hét és újra láthatom élettel telt arcát. Zsebre dugom a telefonomat és felkapom a táskámat. A fiúk után rohanok és nagy mosollyal az arcomon szállok be a kocsiba. Ránézek a fiúkra akik felhúzott szemöldökkel figyelnek. Louis alig várja, hogy megszólalhasson. Látom az arcán.
- Mi az, talán jól telt az estéd? Akartam is mondani, hogy kicsit halkabban, mert felkeltitek az egész hotelt.- viccelődik.
- Jól van Louis. Már vártam ezt.- mosolygok és kinézek az ablakon.
Elindultunk a következő turnéállomás felé. Az pedig nem más, mint Miami. Miami után pedig van pár nap szabadnapunk és én azt Lucyval fogom tölteni.


Lucy Lee szemszöge, kórház:

Felhívtam Harryt, hogy tudassam vele, felébredtem és, hogy megkérjem rá, hogy látogasson meg, de nincs Angliában. Nincs Angliában mivel turnézik "a fiúkkal". Énekes lett. Valóra váltotta az álmát. De mikor? Nem aludhattam annyit. Vagy mégis? Valaki kopog benyit az ajtón. Bekukucskál majd jobban kinyitja és belép rajta egy nővér. Most nálunk körülbelül délután egy óra lehet, ezért meghozta az ebédemet. Megfog egy tálcát a kocsiról és behozza. Rámosolygok és a nő is visszamosolyog. Leteszi az ágyam mellett álló éjjeliszekrényre az ebédet és az ablakhoz lép, hogy széthúzza a függönyöket. Már takarnám el a szememet, hisz ilyenkor a filmekbe az szokott lenni ugyebár, hogy verőfényes napsütés van és majd megvakul a kómából felébredt lány a fénytől, de nem ez történt. Esőre állt az idő. Minden borús és szűrke. Elszontyolodom.
 A nővér miután megbizonyosodott, hogy minden rendben a tegnapi felébredésem után, hogy nincs szükségem semmire kiment a szobámból. Magam felé fordítom az ebédemet és beleturkálok. Nincs se erőm, se kedvem enni. Annyi alvás után csak látni akartam volna a legjobb barátomat, akivel (ma tudtam meg) három éve nem beszéltem. A nővér meg a szüleim hoztak be pár újságot meg beszéltek nekem az eddig történő eseményekről, de valahogy én mindig leakadtam Harrynél és a bandánál amiben énekel. Sokat segített nekem a nővér, mert a lánya nagy Directioner és megígérte nekem, hogy ma még visszajön és behozza akitől bármit kérdezhetek. Az ebédemről rátérek a behozott újságokra, átforgatom őket és minden One Direction-os cikket elolvasok. Szóval Harry 2010- ben jelentkezett az X-factorba, ahol csak négy másik fiúval jutott be az élő show-ba. Egészen az utolsó előtti adásig jutottak, amikor kiestek, de azóta csak felfele szárnyal a karrierjük.
- Ez komoly? Ennyi mindent átaludtam.- mormogom.
Visszateszem az újságot a többire és elgondolkozva ülök az ágyamon. Most veszem csak észre, hogy egy csomó gyógyulj meg feliratú lufi lebeg az ágyamhoz kötve, meg egy csomó virág díszeleg a tv asztalon. Fuh durva. Kihozta ezeket? Levetem magamról a paplant és lábaimat lehelyezem a földre. Bizonytalanul próbálkozom felállni. Megfogom az infúziós állványt és támaszt keresek. Lábaim csont soványak és hófehérek. Csodálkozom, hogy megbírok állni rajtuk. Egy pici lépést teszek mire megremegek egész testembe.
- Jó ez nem fog menni.- mondom és vissza leülök az ágyamra.
A francba! Ennél jobb nem is lehetne. Nem voltam elég sovány? Most már tényleg mondhatják rám, hogy anorexiás. Sírva fakadok. Nem akarok így kinézni. Nem. Letörlöm a könnyeimet és szipogok egy kicsit majd visszakúszok az ágyamba. Magam elé fordítom újra az ebédemet és elkezdem enni. Hideg, de
annyira nem rossz. Megeszem mindet.


Két nap telt el az ébredésem óta, ma péntek van. Csütörtökön a nővérke lánya nagyon sokat segített. Megtudtam mindent ami eddig történt Harryvel. Anyuék is próbálnak segíteni. Elmondanak mindent ami azóta történt és próbálják elterelni a gondolataimat a lábaimról. De ma mehetek haza. Anyu pakolászik, apu cipekedik én meg ülök a tolószékemben. Annyira tehetetlennek érzem magam. Próbáltam segíteni, de mindent levertem, de anyu még egy hangos szót se szólt csak mosolyogva felvette a dolgokat. Hirtelen a telefonom kezd csörögni.
- Hagyd majd én.- mondom mivel az éjjeliszekrény mellettem van és anya akkor lép ki az ajtón.
Kinyújtom a kezem, de nem érem el. Egy milliméter választ el a telefonomtól. Még egy picit nyújtózkodom. Már majdnem megvan. Nyújtózkodom és kibillen a szék. Kivágódok a kocsiból és magamra rántom a szekrényt és a telefont is. Anya és apa ijedten rohantak be az ajtón. Nyöszörögve fekszem a földön amíg apa felállítja a szekrényt majd engem is visszatesz a helyemre.
- Kislányom nincs semmi baj?- kérdezi aggódva apa.
Sajog mindenem, de minden rendben. Kicsit megütöttem magam, de legalább megvan a telefonom.
- Nincs. Rendben vagyok.- mondom és valami mosolyt erőltetek magamra.
- Akkor mehetünk.- mondja apa és tolni kezd.


Fél óra alatt hazaértünk. Anyáék mindent átrendeztek miattam. az egész házat tolószékkel járhatóvá tették. Most anyuék volt szobájában gubbasztok az ablak előtt és bámulok kifele. Nem tudok felmenni a régi szobámba ezért anyáékkal cseréltünk. Nem tudok mit csinálni ezzel kell megelégednem. Eleredt az eső. Lassan csordogálnak le az ablakon a vízcseppe. Érzem, hogy az arcom is lassan nedves lesz. Ahogy kinézek a kertünkre csak az emlékek jönnek és jönnek. Ahogy ovis korunkban rohangáltunk, fogócskáztunk aztán iskolás korunkban fára másztunk, kardoztunk, társasoztunk majd később piknikeztünk kint tanultunk. Nem fogjuk többet Harryvel ezeket csinálni. Nem rohangálhatok, nem mászhatok fára nem tudok kimenni a kertbe. Sírógörcs rázkódtatja meg az egész testemet. Legszívesebben elfutnék, elbújnék minden elöl, de nem tudok. Valaki halk kopogással jelzi, hogy bejönne. Úgy teszek, mintha nem hallottam volna. Ránézek az ajtóra majd visszatérek az érzéseimet kifejező kinti időjáráshoz. Hallom ahogy az ereszen végigcsorog a víz majd a járdára ömlik majd egy autó ajtajának a csapódására leszek figyelmes. Elmentek? Apuék elmentek valahová és egyedül hagytak. Megfogom a székem kerekeit és hajtok rajta egyet. Nehezen, nyikorogva elindul a kocsi. Célbaveszem az ajtót és odairányítom magam. Kinyitom majd újra erőt veszek, hogy eltudjak indulni. Kigurulok a folyosóra majd a konyhába gurulok. Megállok a hűtő előtt vagyis inkább megállít a hűtő. Megpróbálom kinyitni az ajtaját, de nem tudom a széktől.
- Francba.- feladom és inkább megpróbálok egy almát lehalászni a pultról.
Odagurulok majd kinyújtózkodom. Az almák kicsi kosárkába van belepakolva. Elérem a tál szélét és megbillentem. Kigurulnak belőle az almák és lepottyannak a földre. Csalódottan nézem ahogy elgurulnak a gyümölcsök. Szomorúan temetem bele a kezembe az arcomat és sírni kezdek. Miért vagyok ennyire béna? Miért velem történik? Szipogva törlöm le a könnyeimet és lehajolok az egyik előttem lévő almáért. Felveszem majd beleteszem a tálba. Odébb gurulok és a következő almáért nyúlok mikor valaki elém áll. Felnézek és eláll a lélegzetem.

Kezdet

 Sziasztok! Meghoztam az első részt. Mivel megfáztam (én ügyes) tudom írni és feltudom tenni a részeket. Remélem ezt nem fogom elrontani, mint az eddigi írásaimat. Jó olvasást. :) xx Niki


Lucy Lee szemszöge:
Ma is egy ugyan olyan nap kezdődött. Felöltöztem, megmostam a fogam, felvettem ruhámat és felkaptam táskám és már rohanok a suliba. Anya már lent vár a kocsiban. Lerohanok az emeletről és hangosan elkiáltom magam.
- Apa elmentem!- szólok neki ő pedig kijön a konyhából.
- Rendben csillagom. Vigyázz magadra.- mondja és szorosan magához ölel.
- Oké. Szia.- elköszönök tőle és kinyitom az ajtót.
Hűvös, őszi, londoni szél kapott bele vörös hajamba. Körülnézek és látom, hogy a legjobb barátom már vár anyával a kocsinál. Odaszaladok hozzájuk és üdvözlöm őket.
- Jóreggelt.- mosolygok szélesen Harryre.
- Szia. Megcsináltad a matek felvételi gyakorló feladatokat?- kérdezi.
Bevallom nem vagyok a legjobb belőle, de próbálkozom. Tegnap este tizenegyig fent voltam, hogy befejezzem, de úgy érzem, hogy nem sikerült a legjobban. Ránézek és hevesen bólogatni kezdek.
- Meg, de szerintem nem jó. Tudod a szöveges feladat nem mindig megy. Azt áttudnánk majd nézni?- kérdezem és könyörgő szemekkel nézek rá, de mielőtt mondott volna bármit is anya megszólalt.
- Oké fiatalság induljunk, ezt a suliban is megtudjátok beszélni.- mondja anya és beszáll a kocsiba.
Harryvel egymásra néztünk és elnevetjük magunkat. Beszállunk mi is a kocsiba és anya nagy örömére elindulhatunk.


A harmadik óránk tesi. Utálom ezt az órát. Az átöltözést is inkább a mosdóban végzem el, mert nem vagyok ugyan olyan, mint a többi korombeli lány. Nagyon vékony vagyok, hosszú, vörös a hajam és iszonyat fehér a bőröm. Gyorsan felöltözök és kimegyek, lepakolom a cuccaim a szekrénybe és amíg nem szól a tanár addig a telefonomat nyomkodom.
- Nézzétek már, itt van Miss Pálcika!- szólal meg Amanda a suli menő lánya.
Folyton engem piszkál. Akármit csinálok mindig belém köt és csak azért piszkál, mert Harry a focicsapat egyik játékosa és persze nagyon helyes én pedig a barátja vagyok és semmi keresnivalóm mellette, de semmi mást nem tud rólunk. Nem tudja, hogy Harryvel csakis és csakis barátok vagyunk ovis korunk óta. Nem akarok semmi balhét ezért inkább felállok a padról, amin eddig ültem, és az ajtó felé megyek.
- Vigyázz, mert még a huzat is elvisz.- nevet és a bent lévő csatlósai is rákezdenek.
Sírva fakadok. Kirohanok a folyosóra és csak futok, egy eldugottabb sarokba kuporodok le. Miért nem lehetek láthatatlan? Nem csináltam semmi olyat amivel megbánthattam volna. Könnyeim záporoznak és arcomat mossák.


Felhúzott lábakkal bámulok csak magam elé mikor valaki elém lép.
- Lu? Jeszus Lu, történt valami? Bántott valaki?- Harry térdel le elém.
Megfogja az arcomat és felemeli. Belenézek hatalmas, tiszta, zöld szemeibe és megrázom a fejem. Nem szeretek panaszkodni ezért inkább magamba fojtom. Harry segít felállni.
- Lucy Lee ki bántott?- kérdezi és maga felé fordít.
- Hagyjuk Harry. Mindegy. Menjünk órára.- mondom és durván letörlöm a könnyeim.
Harry szomorúan néz rám és magához von, jó szorosan megölel és megpuszilja a fejem bubját.
- Lucy, ne sírj kérlek. Mond el mi bánt lehet tudok segíteni.- lágy simogató hangja megnyugtat és könnyeim is megszűnnek.
Felemelem a fejemet és belenézek csillogó szemeibe.
- Mindegy Harry, de köszönöm, hogy vagy.- mondom neki és elengedem.
Elindulok a tornaterem felé. Harry rohan el mellettem, hogy kinyissa nekem az ajtót. Mély levegőt veszek és belépek rajta. Minden lánynak a szeme ránk szegeződik. Olyan rossz mikor így néznek. Harry ad egy puszit az arcomra és megszorítja a kezemet aztán elmegy a fiúkhoz focizni. Melegség áraszt el ettől a kis érintésektől. Utána nézek és elmosolyodok.
- Miss Lee tesire jött vagy bámészkodni?- kérdezi mogorván a tanárnő.
Mrs Brown nem a legkedvesebb tanár ebben az iskolában sőt kifejezetten nem szeretem. Odafordulok hozzá és lehajtott fejjel megyek közelebb hozzá.
- Elnézést.- mondom és újra lehajtott fejjel kullogok be a sorba.
Miközben beállok fel-fel pillantok Harryre, aki mosolyogva focizik. Beállok a helyemre és a tanár kijelenti, hogy mehetünk futni. Az összes lány örömmel ment, mert így láthatják a másik osztály pasijait. Kivonulunk a futópályára és a tanár elindít minket.
Egyedül kocogok az utolsók között. Lehajtott fejjel futok. 


Lihegek. Már a hatodik körnél tartok és kezdem szédülni, a lábaim sem bírnak tovább. Felnézek és minden forog körülöttem, egy pillanat alatt elsötétül minden és a földre zuhanok.


Harry Styles szemszöge:

Nagy nyüzsgésre lettem figyelmes. A pálya felőli ajtóhoz egyre több és több ember gyülekezett. Megállok és próbálom megfigyelni a probléma forrását. Matt az egyik csapattársam rohan felém. Alig bírt megszólalni.
- Mi az Matt, talán valaki meghalt?- viccelődök vele.
- Harry. A-a barátod L-lucy...- annyira liheg, hogy nem tudja befejezni a mondatát.
- Mi? Mi történt vele? Mond már!- kiabálok vele.
Lu nagyon sokat jelent nekem. Ő segített át mindenen. Mindig mellettem volt. Ha valami történne vele én azt nem élném túl. Könyörgően nézte a fiúra vártam, hogy folytassa.
- Lucy elájult. A mentősök az előbb jöttek ki hozzá.- mondja és mutogat az ajtóra.
Lesokkolva állok. Lucyért jöttek a mentősök? Mi történt vele? Matt erősen megfogja a vállamat és megráz.
- Matt itt vannak még a mentősök?- kérdezem tőle.
- Igen, még itt vannak.- mondja és már rohanni is kezdek.
A kijárat felé futok a nagy tömegbe. Befurakodok közéjük és ahogy tudok csak nyomulok előre. Oda kell érnem?
- Harry! Harry!- hallom, hogy valaki kiabálja a nevemet, de nem is figyelek rá csak futok elölőre.
Vagy hat embert lökök fel mire kijutok a pályára. Körbenézek és tőlünk körülbelül húsz méterre fekszik Lucy. Két piros ruhás mentős és egy tanár állta körül. Mielőtt elindultam volna olyat hallok, amit nem kellett volna.
- Chöh ez a lány mindig a középpontba akar lenni. Most is addig éheztette magát amíg el nem ájult. Remélem megdöglik.- Amanda szidja Lucyt mitől felmegy bennem a pumpa.
Mérgesen fordulok oda hozzá és a sarokba szorítom. Szikrázó szemekkel nézek rá mitől megrémül és összehúzza magát.
- Ne merészelj így beszélni róla. Nem éheztette magát soha! Soha nem akart a figyelem központjában lenni, úgyhogy fogd be!- kiabálom le a fejét és dühösen a falba ütök.
Hogy lehet valaki ekkora érzéketlen barom. Lucy soha nem éheztetné magát. Ugye nem? Elbizonytalanodva fordulok a földön fekvő lányhoz. Vékony testét, hófehér bőrét takarókkal fedték be. Vörös haja szétterülve fekszik a koszos salakos pályán. A mentősök egy ágyra próbálják feltenni. Odarohanok hozzájuk.
- Lucy. Tanárnő mi történt vele?- érdeklődöm.
- Futás közben elájult.- mondja lesokkolva.
- Mrs Brown, bemehetnék vele?- kérdezem gyorsan és megfogom Lu hideg, mozdulatlan kezét.
- Nem tudom. Fel kell hívnom a szüleit, értesítenem kell az igazgatót is.- össze vissza kezd beszélni a tanárnő mire megszólal az egyik mentős.
- Rokon, barát? Ismered a szüleit? Van valami betegsége a lánynak?- hirtelen jött kérdések kicsit megzavartak, de válaszoltam rájuk.
- Legjobb barátja vagyok...ismerem a szüleit...tudtommal nincs semmi, de az apukája cukorbeteg.- felelem a mentős férfinak.
- Oké. Gyere...szállj be hátra.- mondja és közben a kollégájával beteszik Lucyt a kocsiba.
Mereven megállok. Nem tudom mit csináljak. Most tényleg mehetek velük? A mentős rám néz és felém nyújtja a kezét. Sürgetően pillant rám. Megrázom a fejemet és beszállok a kocsiba. Leülök Lucy mellé és megfogom a kezét. Hallok egy, majd még egy ajtó csapódást azután a mentő szirénáját végül elindulunk. A mentősök Lucy életéért küzdenek.

Hajnali három óra:

Lu órák óta alszik. Még egy percre se nyitotta ki a szemét. Aggódom, mi van, ha soha nem ébred fel. Nem az nem lehet. Hideg, vékony kezéhez nyúlok és megszorítom.
- Lu kérlek ne add fel. Te mindig biztattál. Te adsz nekem erőt. Nem adhatod fel. Mi lesz az álmunkkal? Az énekléssel? Kérlek ne add fel. Ne add fel. Feltudsz kelni.- hangom megcsuklik és ölébe bukik a fejem.
Záporozni kezdenek a könnyeim és zokogok. Nem hagyhat itt.