Lucy Lee szemszöge:
Ma is egy ugyan olyan nap kezdődött. Felöltöztem, megmostam a fogam, felvettem ruhámat és felkaptam táskám és már rohanok a suliba. Anya már lent vár a kocsiban. Lerohanok az emeletről és hangosan elkiáltom magam.
- Apa elmentem!- szólok neki ő pedig kijön a konyhából.
- Rendben csillagom. Vigyázz magadra.- mondja és szorosan magához ölel.
- Oké. Szia.- elköszönök tőle és kinyitom az ajtót.
Hűvös, őszi, londoni szél kapott bele vörös hajamba. Körülnézek és látom, hogy a legjobb barátom már vár anyával a kocsinál. Odaszaladok hozzájuk és üdvözlöm őket.
- Jóreggelt.- mosolygok szélesen Harryre.
- Szia. Megcsináltad a matek felvételi gyakorló feladatokat?- kérdezi.
Bevallom nem vagyok a legjobb belőle, de próbálkozom. Tegnap este tizenegyig fent voltam, hogy befejezzem, de úgy érzem, hogy nem sikerült a legjobban. Ránézek és hevesen bólogatni kezdek.
- Meg, de szerintem nem jó. Tudod a szöveges feladat nem mindig megy. Azt áttudnánk majd nézni?- kérdezem és könyörgő szemekkel nézek rá, de mielőtt mondott volna bármit is anya megszólalt.
- Oké fiatalság induljunk, ezt a suliban is megtudjátok beszélni.- mondja anya és beszáll a kocsiba.
Harryvel egymásra néztünk és elnevetjük magunkat. Beszállunk mi is a kocsiba és anya nagy örömére elindulhatunk.
A harmadik óránk tesi. Utálom ezt az órát. Az átöltözést is inkább a mosdóban végzem el, mert nem vagyok ugyan olyan, mint a többi korombeli lány. Nagyon vékony vagyok, hosszú, vörös a hajam és iszonyat fehér a bőröm. Gyorsan felöltözök és kimegyek, lepakolom a cuccaim a szekrénybe és amíg nem szól a tanár addig a telefonomat nyomkodom.
- Nézzétek már, itt van Miss Pálcika!- szólal meg Amanda a suli menő lánya.
Folyton engem piszkál. Akármit csinálok mindig belém köt és csak azért piszkál, mert Harry a focicsapat egyik játékosa és persze nagyon helyes én pedig a barátja vagyok és semmi keresnivalóm mellette, de semmi mást nem tud rólunk. Nem tudja, hogy Harryvel csakis és csakis barátok vagyunk ovis korunk óta. Nem akarok semmi balhét ezért inkább felállok a padról, amin eddig ültem, és az ajtó felé megyek.
- Vigyázz, mert még a huzat is elvisz.- nevet és a bent lévő csatlósai is rákezdenek.
Sírva fakadok. Kirohanok a folyosóra és csak futok, egy eldugottabb sarokba kuporodok le. Miért nem lehetek láthatatlan? Nem csináltam semmi olyat amivel megbánthattam volna. Könnyeim záporoznak és arcomat mossák.
Felhúzott lábakkal bámulok csak magam elé mikor valaki elém lép.
- Lu? Jeszus Lu, történt valami? Bántott valaki?- Harry térdel le elém.
Megfogja az arcomat és felemeli. Belenézek hatalmas, tiszta, zöld szemeibe és megrázom a fejem. Nem szeretek panaszkodni ezért inkább magamba fojtom. Harry segít felállni.
- Lucy Lee ki bántott?- kérdezi és maga felé fordít.
- Hagyjuk Harry. Mindegy. Menjünk órára.- mondom és durván letörlöm a könnyeim.
Harry szomorúan néz rám és magához von, jó szorosan megölel és megpuszilja a fejem bubját.
- Lucy, ne sírj kérlek. Mond el mi bánt lehet tudok segíteni.- lágy simogató hangja megnyugtat és könnyeim is megszűnnek.
Felemelem a fejemet és belenézek csillogó szemeibe.
- Mindegy Harry, de köszönöm, hogy vagy.- mondom neki és elengedem.
Elindulok a tornaterem felé. Harry rohan el mellettem, hogy kinyissa nekem az ajtót. Mély levegőt veszek és belépek rajta. Minden lánynak a szeme ránk szegeződik. Olyan rossz mikor így néznek. Harry ad egy puszit az arcomra és megszorítja a kezemet aztán elmegy a fiúkhoz focizni. Melegség áraszt el ettől a kis érintésektől. Utána nézek és elmosolyodok.
- Miss Lee tesire jött vagy bámészkodni?- kérdezi mogorván a tanárnő.
Mrs Brown nem a legkedvesebb tanár ebben az iskolában sőt kifejezetten nem szeretem. Odafordulok hozzá és lehajtott fejjel megyek közelebb hozzá.
- Elnézést.- mondom és újra lehajtott fejjel kullogok be a sorba.
Miközben beállok fel-fel pillantok Harryre, aki mosolyogva focizik. Beállok a helyemre és a tanár kijelenti, hogy mehetünk futni. Az összes lány örömmel ment, mert így láthatják a másik osztály pasijait. Kivonulunk a futópályára és a tanár elindít minket.
Egyedül kocogok az utolsók között. Lehajtott fejjel futok.
Lihegek. Már a hatodik körnél tartok és kezdem szédülni, a lábaim sem bírnak tovább. Felnézek és minden forog körülöttem, egy pillanat alatt elsötétül minden és a földre zuhanok.
Harry Styles szemszöge:
Nagy nyüzsgésre lettem figyelmes. A pálya felőli ajtóhoz egyre több és több ember gyülekezett. Megállok és próbálom megfigyelni a probléma forrását. Matt az egyik csapattársam rohan felém. Alig bírt megszólalni.
- Mi az Matt, talán valaki meghalt?- viccelődök vele.
- Harry. A-a barátod L-lucy...- annyira liheg, hogy nem tudja befejezni a mondatát.
- Mi? Mi történt vele? Mond már!- kiabálok vele.
Lu nagyon sokat jelent nekem. Ő segített át mindenen. Mindig mellettem volt. Ha valami történne vele én azt nem élném túl. Könyörgően nézte a fiúra vártam, hogy folytassa.
- Lucy elájult. A mentősök az előbb jöttek ki hozzá.- mondja és mutogat az ajtóra.
Lesokkolva állok. Lucyért jöttek a mentősök? Mi történt vele? Matt erősen megfogja a vállamat és megráz.
- Matt itt vannak még a mentősök?- kérdezem tőle.
- Igen, még itt vannak.- mondja és már rohanni is kezdek.
A kijárat felé futok a nagy tömegbe. Befurakodok közéjük és ahogy tudok csak nyomulok előre. Oda kell érnem?
- Harry! Harry!- hallom, hogy valaki kiabálja a nevemet, de nem is figyelek rá csak futok elölőre.
Vagy hat embert lökök fel mire kijutok a pályára. Körbenézek és tőlünk körülbelül húsz méterre fekszik Lucy. Két piros ruhás mentős és egy tanár állta körül. Mielőtt elindultam volna olyat hallok, amit nem kellett volna.
- Chöh ez a lány mindig a középpontba akar lenni. Most is addig éheztette magát amíg el nem ájult. Remélem megdöglik.- Amanda szidja Lucyt mitől felmegy bennem a pumpa.
Mérgesen fordulok oda hozzá és a sarokba szorítom. Szikrázó szemekkel nézek rá mitől megrémül és összehúzza magát.
- Ne merészelj így beszélni róla. Nem éheztette magát soha! Soha nem akart a figyelem központjában lenni, úgyhogy fogd be!- kiabálom le a fejét és dühösen a falba ütök.
Hogy lehet valaki ekkora érzéketlen barom. Lucy soha nem éheztetné magát. Ugye nem? Elbizonytalanodva fordulok a földön fekvő lányhoz. Vékony testét, hófehér bőrét takarókkal fedték be. Vörös haja szétterülve fekszik a koszos salakos pályán. A mentősök egy ágyra próbálják feltenni. Odarohanok hozzájuk.
- Lucy. Tanárnő mi történt vele?- érdeklődöm.
- Futás közben elájult.- mondja lesokkolva.
- Mrs Brown, bemehetnék vele?- kérdezem gyorsan és megfogom Lu hideg, mozdulatlan kezét.
- Nem tudom. Fel kell hívnom a szüleit, értesítenem kell az igazgatót is.- össze vissza kezd beszélni a tanárnő mire megszólal az egyik mentős.
- Rokon, barát? Ismered a szüleit? Van valami betegsége a lánynak?- hirtelen jött kérdések kicsit megzavartak, de válaszoltam rájuk.
- Legjobb barátja vagyok...ismerem a szüleit...tudtommal nincs semmi, de az apukája cukorbeteg.- felelem a mentős férfinak.
- Oké. Gyere...szállj be hátra.- mondja és közben a kollégájával beteszik Lucyt a kocsiba.
Mereven megállok. Nem tudom mit csináljak. Most tényleg mehetek velük? A mentős rám néz és felém nyújtja a kezét. Sürgetően pillant rám. Megrázom a fejemet és beszállok a kocsiba. Leülök Lucy mellé és megfogom a kezét. Hallok egy, majd még egy ajtó csapódást azután a mentő szirénáját végül elindulunk. A mentősök Lucy életéért küzdenek.
Hajnali három óra:
Lu órák óta alszik. Még egy percre se nyitotta ki a szemét. Aggódom, mi van, ha soha nem ébred fel. Nem az nem lehet. Hideg, vékony kezéhez nyúlok és megszorítom.
- Lu kérlek ne add fel. Te mindig biztattál. Te adsz nekem erőt. Nem adhatod fel. Mi lesz az álmunkkal? Az énekléssel? Kérlek ne add fel. Ne add fel. Feltudsz kelni.- hangom megcsuklik és ölébe bukik a fejem.
Záporozni kezdenek a könnyeim és zokogok. Nem hagyhat itt.